1473

Félbevágott pipafüst

Berecz András mesemondó estje

Volt egyszer egy ember. Huncut szemű, vastag bajszú, magas homlokú. Ott lakott az Óperencián innen, a Duna kanyarulatán túl, valahol a Budai hegyek lába környékén, a székesfővárosban. Sokan ismerték. Nem a huncut szeme vagy nagy bajusza miatt, hanem a mestersége okán. Annak idején, mikor körülnézett, mivel is keresse a kenyerét, de meg ne unja soha, igen jól választott. Mesemondó lett.

Ha már ezt találta, bele is tanult abba ügyesen. Körülnézett széles e hazában, s annak minden tájáról összecsipegette azokat a meséket, amelyek megszólították. Megtanulta, formálgatta, dédelgette őket kicsinyég, s aztán mikor eljött annak az ideje, bémutatta azokat többeknek. Az emberek meg hallgatták. Csillogni kezdett a szemük, a szájuk sarka a fülük felé szaladt, olykor hangosan felkacagtak s tán még az elméjük is fényesebbé vált a hallottaktól. Szívesen hívták hát egyre többször, s ő ment – szívesen.

Nemrégiben megkérték, indulna el napnyugat felé, a Duna partjára, Nagy-Győr városába! Töltene el egy kellemes estét Újvárosban egy pohár bor, s egy csokor jóravaló ember körében, s tartaná őket jó szóval. Ilyen invitálást illő elfogadni. Február 21-én Berecz András – merthogy így hívták a nagy bajuszút – felszállt a vasparipára, s annak hátán eldöcögött városunkba. Kiszállván a vonatból, elindult az Újvárosi Művelődési Ház felé. Nem érkezett túl korán, de még éppen idejében, hogy beférkőzzön a zsúfolásig megtelt terembe. Végignézett a közönségen, felmérte, hogy bizony füle van a kemencének! A felnőtt korú hallgatóság között néhány apróbb gyermek is ott ücsörög, mesélni tehát nem lehet akárhogyan.

Elütötte az óra a hatot, s vártunk még egy kicsinyt, hátha halljuk még futó léptek dobogását. Mikor az illő öt perc is letelt, kilépett a függöny mögül Berecz András. Amint szokás, feltűrte az inge ujját, s dologhoz látott.

Először is keretet készített ennek az estének: három apró tanmesével kezdte mondandóját. Értett is belőle, aki figyelt. Figyelt a szövegre, az arcjátékra, a gesztusokra. Aztán figyelnie kellett a szómagyarázatokra is, mert olyan ízes, mifelénk egyáltalán nem ismert kifejezéseket hallott, hogy leesett az álla. Igencsak jól jött, mikor Berecz András – mint holmi két lábon járó szószedet – kiokosította hallgatóit.

Miután a ráma elkészült, mondta a hosszabb meséket. Lassúdadan, komótosan, ráérősen, kellő szünetekkel. Szép hosszú történetet hallottunk Jézus és Szent Péter vándorútjáról, mikor is szegény-szegény Péter betért egy korcsmába, majd egy házba; megveretett, s ezért újra meg újra kéréssel fordult Krisztus urunkhoz. Kérései meghallgatásra találtak, s hogy ennek mi lett a következménye!

Berecz András kíváncsi ember lehet, mert kikukucskált az ország határain túlra is. Milyen meséket mondanak más vidékeken? Megtetszett neki, s tovább adta nekünk az egyszeri görög, Jorgosz történetét: a csodálatos zöld zeke, sapka, gomb és cérnaszál átváltozását.

Ha trendi fogalmazással akarnék írni, elmondanám még azt is, hogy interaktív volt a mesemondás. De mivel éppen egy mesemondóról mesélek, inkább elmondom róla, hogy szeret népdalokat énekelni. S mosolygósan, kedvesen rábeszéli a körülötte lévőket, daloljanak vele ők is! S ha esetleg azt vennék észre, hogy a mellettük ülő elfelejtette volna kiengedni a hangját, könyökükkel tegyenek egy kicsi, de határozott mozdulatot a mellettük ülő véknya irányába! …Úgy láttam, mindenki énekelt. Együtt fújtuk az „Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő” kezdetű népdalt. Mi több, egy sokak számára ismeretlen második versszakot is megismertünk, melyből megtudtuk, hogy milyen színű a barnamedve szőre. Ha Önöket is érdekli ez, menjenek el egy Berecz-estre, mert én most nem árulom el!

Az est végén aztán kicsit elcsendesedtünk. Egy gyertya világánál Berecz András két ajándékkal is meglepett bennünket. Két velős közmondást vihettünk haza a tarsolyunkban. Az egyik: Aki nem akar elbotolni, másoknak is gyújtson világot; a másik pedig: Egy fa dőlését mindenki hallja, az erdő növését senki. A közmondás mindenkié, én hát tovább is adom. Vegyék, vigyék, használják!

Erőst megrakodtuk magunkat élményekkel, tréfákkal, gondolkodnivalóval. Láthatatlan batyunkat mégis pillekönnyűnek érezve, kisimult arccal indultunk hazafelé.

Berente Erika

Fotók:
Címlapkép: Kiss-Berki Eszter
2. kép: Marácziné Poós Gizella
3. kép: Radicsné Csőre Andrea

2015.02.26