1846 augusztusában a firenzei Teatro alla Pergola impresszáriója, Alessandro Lunari felkérte a már elismert zeneszerzőnek számító Verdit, hogy színháza számára új operát komponáljon, ráadásul Giacomo Meyerbeer (1791-1864) Ördög Róbert és Carl Maria von Weber (1786-1826) A bűvös vadász című „varázsoperáinak” sikerén felbuzdulva olyan zenedrámát rendelt, amelyben „a fantasztikus vonások állnak az előtérben”. Verdi elfogadta az ajánlatot, és azonnal félretette a Schiller Haramiák című drámája nyomán készülő I masnadierit.

Verdi kamaszkora óta rajongott William Shakespeare és művei iránt. Már 1844-ben és 1845-ben is felmerült, hogy a Hamlet és a Lear király nyomán operát ír, de végül komplexitásuk miatt mind a kettőt elvetette. Az olasz zeneszerző először tizedik operájánál mert a nagy angol író egyik remekművéhez nyúlni, ráadásul a Macbeth minden tekintetben kiválóan illett Lunari elképzeléseihez is.

Az 1600-as évtől kezdődően Shakespeare új típusú műveket írt, az ekkor keletkezett nagy tragédiái közé tartozik a Macbeth is. A címszereplő „fékezhetetlen ambíciója (és felesége nagyravágyása) következtében besétál a végzet állította csapdába, és saját javára félreértelmezi a boszorkányok jóslatát. Ennek következtében olyan cselekedetekre ragadtatja magát, hogy végül szörnyeteggé válik, és bukása elkerülhetetlen lesz”.

Verdit ezen opera esetében a felkérés tematikája mellett ráadásul rendkívül „vonzotta a mű lélektani dráma jellege, a történet végzetszerűsége, a boszorkányok és a szellemek jövendölésének a végkifejletet, a főszereplők földi sorsát előre kijelölő volta, s a hatalomvágyban egyező és egymást erősítő, mégis annyira eltérő karakterű főszereplőpáros bonyolult jellemrajza is”.

Tisztában volt azzal, hogy Shakespeare remekművének operává formálásával nehéz feladatot vállal magára. A zeneszerző azonban annyira lelkes volt, hogy maga alakította ki a zenedráma szerkezetét is, „dialógusok formájában csaknem az egész szcenáriumot elkészítette”. Piavénak csak annyit írt: „Ezt öntsd majd versbe!”, továbbá pontosan megírta a librettóhoz kapcsolódó elvárásait is. Piavét ráadásul a munka során állandóan korholta, hol úgy vélte, hogy túl gyorsan dolgozik, hol túl terjengősnek ítélte a szöveget, emiatt a végén Andrea Maffei-t (1798-1885), az I masnaderi librettistáját kérte fel a harmadik és negyedik felvonás végső formába hozására.

Verdi a bemutató zenei előkészítésében nagyon aktívan részt vett. Már 1847 februárjában Firenzébe utazott, hogy ő maga vezesse a próbákat, előtte pontos elképzeléseit levélben megírta a két főszerepet alakító énekesnek. Az elköteleződését mutatja, hogy csak Macbeth és a Lady kettőséből 150 zongorás és zenekari próbát tartott. Ráadásul a premieren is maga Verdi vezényelt. A főszerepekett a firenzei teátrum két kiváló művésze alakította. Érdekesség, hogy az operaházban rendelkezésre álló énekesek hangfaját követve lett a két főszereplő szólama bariton és drámai szoprán. A Lady-t Marianna Barbieri-Nini (1818-1887) olasz szoprán, Macbeth-et pedig a francia bariton Felice Varesi (1813-1889) énekelte. Macbeth szólamát ráadásul Verdi Varesi hangi adottságaihoz maximálisan illeszkedően írta meg. Banquoként Nicola Benedetti, Macduff szerepében pedig Angelo Brunacci lépett színpadra.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Minden előzetes várakozás és gondos felkészülés ellenére az opera ugyan nem bukott meg, de nem érte el sem a zeneszerző, sem a színház vezetőinek előzetes várakozását. A nézőtéren ülők nemcsak a premieren, hanem a későbbi előadásokon is hűvösen fogadták az itáliai mester „megváltozott zenei stílusát”, továbbá „nehezen helyezték bele magukat a korabeli Skócia rideg világába, a téren és időn kívül létező boszorkányok és az e világi történések párhuzamába”.

A kritikusok is kellően visszafogottan írtak Verdi tizedik operájáról. A zenét kevésbé elemezték, „nem merték felvállalni az Itália-szerte oly népszerű mester megváltozott kifejezésmódjának bírálatát-, inkább az eredeti mű és az operai cselekmény eltéréseit” ismertették részletesen, „kifogásolva a tragédia egyes fordulatainak elhagyását”.

A Macbeth azonban fordulatot jelentett Verdi pályafutásában, ez az opera „az első lépés az új zenei kifejezésmód, a korszerű zenedráma megteremtése felé. A megszokott bel canto típusú áriák visszafogottabb jelenléte, a zárt számok döntően jellemábrázolást szolgáló volta, a szereplők néhány kivételtől eltekintve fojtott hangú megszólalása, az olasz áriadallamokban idegen hangközlépések, addig kevéssé használt hangnemek alkalmazása e váltás főbb vonásai. Szöveg és zene egysége minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kapott”.

Annak ellenére, hogy a Macbeth Firenzében nem aratott osztatlan sikert, Európa-szerte műsorra tűzték a zenés színházak. 1848-ban Madridban, Pesten, 1849-ben Varsóban, Lisszabonban, Havannában, Bécsben, 1850-ben New Yorkban és Hannoverben csendültek fel az itáliai mester dallamai.

1848-tól kezdve többször is felmerült egy párizsi bemutató lehetősége, természetesen az ottani közönség ízlésének megfelelő átírást követően, azonban végül egészen 1864-ig kellett várni a francia premierre. A Théâtre Lyrique igazgatójának két kérése volt, egy új balettbetét és a mű befejezésének megváltoztatása. Ezeken felül az új változathoz Verdi számos zenei kiegészítést tett. Az első felvonás fináléját megváltoztatta, a második felvonásban a Lady kapott egy új áriát (La luce langue) a régi cabaletta helyett, beillesztett egy új Macbeth-Lady duettet is, emellett még két új kórusrészt, továbbá egy csatafúgát és egy balettet is komponált. Az átdolgozott változatot végül 1865. április 21-én mutatták be a párizsi Théâtre Lyrique színpadán. Az átütő siker azonban ezúttal is elmaradt, és hamar lekerült a repertoárról.

A mű újrafelfedezése és újító szerepének felismerése azonban a 20. században megtörtént. A párizsi verzió játsszák inkább, természetesen olasz nyelven, de többször felcsendült már az ősváltozat is világszerte. Napjainkban is az alaprepertoár része, a baritonok és a drámai szopránok számára álomszerepnek számít Macbeth és a Lady alakja.

oszem

Felhasznált irodalom: Winkler Gábor: Barangolás az operák világában; Opera: képes enciklopédia. összeáll. Stanley Sadie; Világirodalom. főszerk. Pál József; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A YouTube-ra feltöltött videó beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltő/tulajdonos felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videó ezen a linken található a feltöltő megnevezésével.