Giuseppe Verdi Macbeth című operájának ősbemutatója

ZENE a napon: 1847. március 14. ‒ oszem írása

verdi-macbeth

1847. március 14-én tartották Giuseppe Verdi (1813-1901) Macbeth című négyfelvonásos operájának ősbemutatóját a firenzei Teatro della Pergolában. A zenedráma szövegkönyvét William Shakespeare (1564-1616) azonos című tragédiája nyomán Francesco Maria Piave (1810-1876) írta. A történet Skóciában játszódik a 11. században.

1846 augusztusában a firenzei Teatro alla Pergola impresszáriója, Alessandro Lunari felkérte a már elismert zeneszerzőnek számító Verdit, hogy színháza számára új operát komponáljon, ráadásul Giacomo Meyerbeer (1791-1864) Ördög Róbert és Carl Maria von Weber (1786-1826) A bűvös vadász című „varázsoperáinak” sikerén felbuzdulva olyan zenedrámát rendelt, amelyben „a fantasztikus vonások állnak az előtérben”. Verdi elfogadta az ajánlatot, és azonnal félretette a Schiller Haramiák című drámája nyomán készülő I masnadierit.

Verdi kamaszkora óta rajongott William Shakespeare és művei iránt. Már 1844-ben és 1845-ben is felmerült, hogy a Hamlet és a Lear király nyomán operát ír, de végül komplexitásuk miatt mind a kettőt elvetette. Az olasz zeneszerző először tizedik operájánál mert a nagy angol író egyik remekművéhez nyúlni, ráadásul a Macbeth minden tekintetben kiválóan illett Lunari elképzeléseihez is.

Az 1600-as évtől kezdődően Shakespeare új típusú műveket írt, az ekkor keletkezett nagy tragédiái közé tartozik a Macbeth is. A címszereplő „fékezhetetlen ambíciója (és felesége nagyravágyása) következtében besétál a végzet állította csapdába, és saját javára félreértelmezi a boszorkányok jóslatát. Ennek következtében olyan cselekedetekre ragadtatja magát, hogy végül szörnyeteggé válik, és bukása elkerülhetetlen lesz”.

Verdit ezen opera esetében a felkérés tematikája mellett ráadásul rendkívül „vonzotta a mű lélektani dráma jellege, a történet végzetszerűsége, a boszorkányok és a szellemek jövendölésének a végkifejletet, a főszereplők földi sorsát előre kijelölő volta, s a hatalomvágyban egyező és egymást erősítő, mégis annyira eltérő karakterű főszereplőpáros bonyolult jellemrajza is”.

Tisztában volt azzal, hogy Shakespeare remekművének operává formálásával nehéz feladatot vállal magára. A zeneszerző azonban annyira lelkes volt, hogy maga alakította ki a zenedráma szerkezetét is, „dialógusok formájában csaknem az egész szcenáriumot elkészítette”. Piavénak csak annyit írt: „Ezt öntsd majd versbe!”, továbbá pontosan megírta a librettóhoz kapcsolódó elvárásait is. Piavét ráadásul a munka során állandóan korholta, hol úgy vélte, hogy túl gyorsan dolgozik, hol túl terjengősnek ítélte a szöveget, emiatt a végén Andrea Maffei-t (1798-1885), az I masnaderi librettistáját kérte fel a harmadik és negyedik felvonás végső formába hozására.

Verdi a bemutató zenei előkészítésében nagyon aktívan részt vett. Már 1847 februárjában Firenzébe utazott, hogy ő maga vezesse a próbákat, előtte pontos elképzeléseit levélben megírta a két főszerepet alakító énekesnek. Az elköteleződését mutatja, hogy csak Macbeth és a Lady kettőséből 150 zongorás és zenekari próbát tartott. Ráadásul a premieren is maga Verdi vezényelt. A főszerepekett a firenzei teátrum két kiváló művésze alakította. Érdekesség, hogy az operaházban rendelkezésre álló énekesek hangfaját követve lett a két főszereplő szólama bariton és drámai szoprán. A Lady-t Marianna Barbieri-Nini (1818-1887) olasz szoprán, Macbeth-et pedig a francia bariton Felice Varesi (1813-1889) énekelte. Macbeth szólamát ráadásul Verdi Varesi hangi adottságaihoz maximálisan illeszkedően írta meg. Banquoként Nicola Benedetti, Macduff szerepében pedig Angelo Brunacci lépett színpadra.

Minden előzetes várakozás és gondos felkészülés ellenére az opera ugyan nem bukott meg, de nem érte el sem a zeneszerző, sem a színház vezetőinek előzetes várakozását. A nézőtéren ülők nemcsak a premieren, hanem a későbbi előadásokon is hűvösen fogadták az itáliai mester „megváltozott zenei stílusát”, továbbá „nehezen helyezték bele magukat a korabeli Skócia rideg világába, a téren és időn kívül létező boszorkányok és az e világi történések párhuzamába”.

A kritikusok is kellően visszafogottan írtak Verdi tizedik operájáról. A zenét kevésbé elemezték, „nem merték felvállalni az Itália-szerte oly népszerű mester megváltozott kifejezésmódjának bírálatát-, inkább az eredeti mű és az operai cselekmény eltéréseit” ismertették részletesen, „kifogásolva a tragédia egyes fordulatainak elhagyását”.

A Macbeth azonban fordulatot jelentett Verdi pályafutásában, ez az opera „az első lépés az új zenei kifejezésmód, a korszerű zenedráma megteremtése felé. A megszokott bel canto típusú áriák visszafogottabb jelenléte, a zárt számok döntően jellemábrázolást szolgáló volta, a szereplők néhány kivételtől eltekintve fojtott hangú megszólalása, az olasz áriadallamokban idegen hangközlépések, addig kevéssé használt hangnemek alkalmazása e váltás főbb vonásai. Szöveg és zene egysége minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kapott”.

Annak ellenére, hogy a Macbeth Firenzében nem aratott osztatlan sikert, Európa-szerte műsorra tűzték a zenés színházak. 1848-ban Madridban, Pesten, 1849-ben Varsóban, Lisszabonban, Havannában, Bécsben, 1850-ben New Yorkban és Hannoverben csendültek fel az itáliai mester dallamai.

1848-tól kezdve többször is felmerült egy párizsi bemutató lehetősége, természetesen az ottani közönség ízlésének megfelelő átírást követően, azonban végül egészen 1864-ig kellett várni a francia premierre. A Théâtre Lyrique igazgatójának két kérése volt, egy új balettbetét és a mű befejezésének megváltoztatása. Ezeken felül az új változathoz Verdi számos zenei kiegészítést tett. Az első felvonás fináléját megváltoztatta, a második felvonásban a Lady kapott egy új áriát (La luce langue) a régi cabaletta helyett, beillesztett egy új Macbeth-Lady duettet is, emellett még két új kórusrészt, továbbá egy csatafúgát és egy balettet is komponált. Az átdolgozott változatot végül 1865. április 21-én mutatták be a párizsi Théâtre Lyrique színpadán. Az átütő siker azonban ezúttal is elmaradt, és hamar lekerült a repertoárról.

A mű újrafelfedezése és újító szerepének felismerése azonban a 20. században megtörtént. A párizsi verzió játsszák inkább, természetesen olasz nyelven, de többször felcsendült már az ősváltozat is világszerte. Napjainkban is az alaprepertoár része, a baritonok és a drámai szopránok számára álomszerepnek számít Macbeth és a Lady alakja.

oszem

Felhasznált irodalom: Winkler Gábor: Barangolás az operák világában; Opera: képes enciklopédia. összeáll. Stanley Sadie; Világirodalom. főszerk. Pál József; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A YouTube-ra feltöltött videó beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltő/tulajdonos felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videó ezen a linken található a feltöltő megnevezésével.

2023.03.14