A brüsszeli csipke története a 15. századig nyúlik vissza. Akkor még csak a vert (orsós) változat létezett. Először a nemesi ingek gallérját és mandzsettáit díszítették vele, de a későbbiek során már nagyobb ruhadarabokat, még köpenyeket is létrehoztak az új anyagból az európai (elsősorban francia és angol) királyi udvaroknak. A legendák szerint I. Erzsébetnek (1533-1603) 3000 csipkés ruhája volt, az egyik francia uralkodónőnek pedig 600 asszony készített palástot több mint 10 hónapig 90.000 orsó felhasználásával. A 16. század második felében a belga nők már mindenütt foglalkoztak csipkeveréssel, hiszen a gazdag családok az egész kontinensről innen rendelték ezt a csodás anyagot. A 17. században már 22 ezer csipkeverő élt az országban, s számuk az 1800-as évekre 50 ezerre nőtt.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

A csipkegyártás fellegvára Brüsszel volt, mert a legfinomabb szálakból a legváltozatosabb minták itt készültek. A 17. század második felében vált megkülönböztetésre a többi Flandriában készült orsócsipkétől. A 18. századig ezek a gyönyörűséges kézi remekművek luxuscikknek számítottak, de a 19. században – a divat változásával – lanyhult irántuk az érdeklődés, így a csipkeverés művészete hanyatlásnak indult. Mivel a csipkekészítés igen hosszadalmas és nehézkes folyamat, ma már nincsenek csipkegyárak Belgiumban, de van kb. ezer, túlnyomórészt 50 és 90 év közötti asszony, akik még ma is foglalkoznak ezzel a tradicionális kézimunkával, és akad még egy-egy manufaktúra is (pl. az 1810-ben alapított Manufacture Belge de Dentelles).

A csipke apró mintás textília, melynek fő sajátossága hogy nem utólag viszik fel a mintát a textilre, hanem a textil készítése közben jön létre maga a minta is. A kézi csipkének két alapvető fajtája van, és a brüsszeli csodák között mindkettő megtalálható. A varrott csipke fehér lenfonalból készül: a varrónők a tűvel, egyetlen fonallal gomblyukvarráshoz hasonló öltésekkel hozzák létre a szebbnél szebb műveket. A vert csipke (nevezik klöplnek is) több fonalból készül, a verőpálcának nevezett orsókról a rájuk tekert fonalakat a párnára tűzött gombostűk köré csavarják a minta szerint. Ez a technika a rojtból fejlődött ki. Létezik még az ún. tűcsipke is (ilyen például a halasi csipke), de a tradicionális brüsszeli csipkéhez nem használták ezt a technikát.

A brüsszeli csipke finomságának és szépségének köszönheti a hírnevét. Részcsipkéről van szó, azaz a remekmű darabokból vagy motívumokból áll össze, így méretét nem korlátozza se a párna mérete, amin készül, se az orsók száma, és többen is dolgozhattak ugyanazon a darabon. A hagyományos brüsszeli csipkét fel lehet ismerni a hatszögletű réseau-ról (háttérháló), melynek két oldalán négy négyszer fonott szál van, míg a maradék négy oldalán két kétszer csavart szál. Jellemző még a kordonháló, azaz a mintákat elválasztó speciális háló hiánya, helyette nyitott öltések vannak.

1662-ben az angol parlament megtiltotta minden külföldi csipke behozatalát, hogy védjék az angol csipkekészítőket (hasonlóan jártak el a franciák is). De a brüsszeli csipkének nem volt párja, azt a minőséget semmi más nem ütötte meg, így maradt a csempészés. A csempészett „árut” Point d’Angleterre-nek nevezték. Az idők során a kézi réseau-t felváltotta a gépi háló, ami könnyen felismerhető, hiszen nem hatszög, hanem gyémánt alakú. Az ilyen csipkét Point plat appliqué-nek nevezték. Létezett háttérháló nélküli, teljes egészében a párnán készülő belga csipke is, ezt Point Duchesse-nek nevezték.

Még mindig van kézzel készített csipke Belgiumban, de egyre kevesebb, ahogy a dolgozók öregszenek. Kétféle csipkét gyártanak. Az ún. reneszánsz csipke gépi hálón készült és varrott. A 20. század elején fejlesztették ki. A minták ugyan nem olyan bonyolultak, mint a hagyományos kézimunkák esetében, de még így is rengeteg munkaórát igényel. Fő pozitívuma, hogy nagyon erős és könnyen mosható. A hercegnő csipkét szintén gépi hálón készítik, s ugyancsak 20. századi. Ez az utolsó kézzel készített csipkemunka, amely még mindig elég finom ahhoz, hogy esküvői fátyolra és keresztelőköntösre is lehessen használni. Vannak, akik szerint ezeket már nem lehet kézi csipkének nevezni, de csipkeverő körökben az az általános vélemény, ez a két modern csipkekészítési technika kiváló készségeket igényel, és 80%-ban kézzel jön létre. A gépi hálót pedig már 1850 óta használják…

A brüsszeli csipkét professzionálisan készítettek béguinages-nek nevezett műhelyekben, amelyeket gyakran kolostorokkal kapcsoltak össze. Főleg hajadon nők foglalkoztak ezzel a különleges kézimunkával, akik életüket ennek szentelték. Az eredeti remekművek természetközeli finom mintákkal gazdagon díszítettek voltak, súlytalannak látszottak, és lélegzetelállítóan néztek ki. Sajnos a 19. században a csipkék „elnehezültek”, s túlzsúfolttá váltak. De mint a divatban mindig, a trendek jöttek és mentek, amit a minták követtek, így különböző stílusok alakultak ki. Aki kíváncsi a brüsszeli csipke tárgyiasult történetére, megtekintheti a csipkemúzeumban.

tmoni

Fotógaléria: A brüsszeli csipke

19 kép

 

Forrás: Pallas nagy lexikona, TK csipke, gépicsipke.hu, Wikipedia (magyar, angol, francia), Britannica, Les Galeries Royales Saint-Hubert, La Passerelle, Röltex

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép; 11. kép; 12. kép; 13. kép; 14. kép; 15. kép; 16. kép; 17. kép; 18. kép; 19. kép.

A YouTube-ra feltöltött videók beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltők/tulajdonosok felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videók a következő linkeken találhatók a feltöltők megnevezésével: 1. videó; 2. videó.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
12. rész: Piero della Francesca: Szent Antal szárnyasoltár
13. rész: Alfons Mucha: Gismonda
14. rész: Emile Gallé: Váza írisszel
15. rész: Tádzs Mahal
16. rész: Edgar Degas: Balett – A csillag
17. rész: Bernini: A folyók kútja
18. rész: Gemma Augustea
19. rész: Bernini: Apolló és Daphné
20. rész: A Belém-torony
21. rész: Bocca della Verità (Az igazság szája)
22. rész: A sienai dóm
23. rész: Az Alhambra
24. rész: A chambord-i kastély
25. rész: A prágai Károly híd
26. rész: A chartres-i székesegyház
27. rész: Arany körgallér a bronzkorból
28. rész: A Fabergé-tojások
29. rész: Lechner Ödön: A pozsonyi kék templom
30. rész: Gulácsy Lajos: Varázslat
31. rész: Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás Taorminában
32. rész: Hadrianus síremléke, az Angyalvár
33. rész: A Prima Porta-i Augustus szobor
34. rész: Raffaele Monti: A menyasszony
35. rész: Munkácsy Mihály: Krisztus-trilógia
36. rész: Tiziano Vecellio: Pesaro Madonna
37. rész: Róth Miksa: Napfelkelte
38. rész: Gustav Klimt: Pallasz Athéné
39. rész: A Neuschwanstein kastély
40. rész: A pisai ferde torony
41. rész: Frida Kahlo: Önarckép tövises nyaklánccal
42. rész: Ara pacis Augustae (Az augustusi béke oltára)
43. rész: A capitoliumi nőstény farkas
44. rész: A prágai Szent Vitus-székesegyház
45. rész: A négy tetrarcha portrészobra
46. rész: Johannes Aquila: Szent László – A veleméri templom freskórészlete
47. rész: A Colosseum
48. rész: A conwyi vár
49. rész: Antoni Gaudí: Park Güell
50. rész: A maharadzsapalota
51. rész: Niobé-kratér
52. rész: Ponte Vecchio
53. rész: Az Aranyhajó
54. rész: A Szent István-terem
55. rész: Humayun császár síremléke
56. rész: A Big Ben
57. rész: A rábaszentmiklósi Szent Miklós templom
58. rész: A Mátyás-templom
59. rész: A Sándor-erőd
60. rész: A Hohenzollern-kastély
61. rész: Gustav Klimt: A csók
62. rész: Míg a halál el nem választ... ‒ Sten Sture jegygyűrűje
63. rész: A Lánchíd
64. rész: A Szamothrakéi Niké
65. rész: A Bostoni Operaház
66. rész: Sandro Botticelli: Tavasz
67. rész: A Gyugyi-gyűjtemény
68. rész: Claude Monet: Nő napernyővel – Madame Monet és fia
69. rész: Az agyaghadsereg
70. rész: San Gimignano tornyai
71. rész: A Las Lajas bazilika
72. rész: M. S. mester: Kálvária
73. rész: Bomarzo – A rejtélyes szent erdő
74. rész: Eugène Delacroix: Villámlástól megriadt ló
75. rész: Hohensalzburg vára
76. rész: Élisabeth Vigée Le Brun: Önarckép portréfestés közben
77. rész: Knidoszi Déméter
78. rész: A winchesteri székesegyház
79. rész: A Festetics-kastély
80. rész: Raffaello: Sixtus Madonna
81. rész: Mont-Saint-Michel
82. rész: Jan Vermeer: Csipkeverőnő
83. rész: A millau-i völgyhíd
84. rész: Flora Farnese
85. rész: Thomas Pitts: Pagoda epergne
86. rész: A Kuangcsoui Operaház