Az Asszuáni-gát megépítését a Nílus árvizeinek ellenőrzése indokolta, egyúttal pedig az objektum vízerőműként áramot is termelt. Az építkezés következtében azonban létrejött az óriási Nasszer-tó, amellyel sok évezredes különleges műemlékeket, köztük az Abu Szimbel-i templomokat is teljesen elborította volna a víz. Szerencsére nemzetközi összefogással és erőfeszítéssel sikerült megőrizni őket az utókor számára, a templomok pedig ma a világörökség részét képezik.

A templomokat a 19. század elejére már annyira betemette a homok, hogy Johann Ludwig Burckhardt csak a nagyobbik épület homlokzatának frízét találta meg 1813-ban. Néhány évvel később aztán Giovanni Belzoni olasz felfedező tisztíttatta meg a templomot a 9 méteres homoktól. Az Asszuáni-gát építése miatt veszélybe került ókori emlékek magasabbra helyezését 1965-ben kezdték meg. Ennek megtervezése és lebonyolítása csaknem nagyobb munkát igényelt, mint maga az Asszuáni-gát megépítése. Nemzetközi összefogásban valósult meg, 50 ország részvételével, amerikai, német, francia, olasz, holland, svéd és spanyol vállalatok közreműködésével. A segítség és a leletmentés fejében több Németország, Spanyolország, Olaszország, Hollandia, valamint az Egyesült Államok egy-egy templomot kapott, melyek az ottani múzeumokba vagy parkokba kerültek. A munkálatokat megelőző régészeti feltárásokban szinte a világ mindegyik országa részt vett, köztük hazánk is, a Szépművészeti Múzeum munkatársaival.

25 ókori építészeti műemléket mentettek meg az áradástól, ebből 14-et helyeztek át, köztük a leghíresebb és legértékesebb alkotást, az Abu-Szimbel templomegyüttest: a Nílus nyugati partján, Asszuántól 280 km-re délre találhatók, és kr.e. 1260 körül épültek (az Újbirodalom korában), belevágva a homokkő-sziklába. A nagyobb II. Ramszesz temploma, a kisebb pedig Nofertari királyné és Hathor istennő tiszteletére épült, építésük mintegy húsz évig tartott. A bejárat előtti térre a sziklába vágott lépcsőkön lehetett lejutni. A Nagy Templom bejáratát Ramszesz négy hatalmas, 20 méter magas ülő szobrával díszítették (az egyik erősen megrongálódott egy földrengés következtében). A szobrok lábainál a királyi család tagjait mintázták meg. A három terem 56 méter mélyen nyúlik a sziklába – a belső tere 11 ezer köbméter űrtartalmú –, ahol szobrok és festett reliefek ábrázolják a fáraó életét és hadi sikereit. A teljesen a föld alá készített templom beosztása megegyezik a föld felszínén lévő templomokéval. A nyolc pillérrel alátámasztott első tér az udvar, a mennyezetre napkorongsort festettek. Különleges a tájolása, mert napéjegyenlőség idején a felkelő nap besüt a 63 méter mélyen lévő szentélybe. A bejárattól nem messze található a Kis Templom, ez ugyancsak a sziklába vésve épült meg. Hat szobra 10 méter magas, ezek II. Ramszeszt és Nofertarit, a feleségét ábrázolják.

A leletmentés során a svédek tervét fogadták el, a templomokat darabokra szedték, majd 65 méterrel magasabb helyen és 200 méterrel odébb újra felépítették. Öt éven át 900 ember, köztük 90 mérnök és technikus dolgozott ezen a különleges feladaton. Először a templomok feletti 30-40 méteres sziklaréteget kellett eltávolítani fejtőkalapáccsal, robbantás nélkül, nehogy a műemlékek megsérüljenek. Ezután óvatosan szétfűrészelték a sziklát, hatalmas, több 10 tonna súlyú kőtömbökre vágták, megszámozták a több mint 1000 darabot, arrébb szállították, majd újra összeállították az új helyen. (Hazánkban is találunk példát ilyesféle műveletre: a Bakócz-kápolna áthelyezése az egyik legkorábbi épület-áttelepítés Magyarországon.) 1965. október 1-jén mozdították el az első elemet, II. Ramszesz arcának egy darabját (16 tonnát nyomott az elem). Ehhez komoly darukra volt szükség, és vigyázni kellett, nehogy a homokkő eltörjön. Az épületek tájékát is létre kellett hozni, így jelenleg a templomok mesterséges környezetben állnak. Abu Szimbel rekonstrukciója végül 1968 szeptemberében fejeződött be, a költségek megközelítették a 42 millió dollárt. A mentés utolsó lépése az asszuáni Philai-sziget műemlékeinek áthelyezése volt. Ezek 14 éven át vízben álltak, csak 1980 tavaszán kerültek új, magasabb helyükre, egy szigetre. A régészeti feltárások során számos katonai erődöt és kereskedelmi központot is másik helyre kellett költöztetni.

II. (Nagy) Ramszesz (uralkodói nevén Uszermaatré Szetepenré) az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb uralkodója volt, az újbirodalmi XIX. dinasztia harmadik fáraója (i. e. 1279-től haláláig). Nem királyi családba született, közrendű származásúként látta meg a napvilágot. Gyermekkorában lépett trónra dinasztiaalapító nagyapja, Paramessze I. Ramszesz néven, azonban idős kora miatt csak másfél évig uralkodott. Ezután II. Ramszesz apja, Széthi került trónra. Édesanyja előkelő családból származott. Tízévesen megkapta A király legidősebb fia címet, és kinevezték a gyalogság és a harci szekerek parancsnokává, két évvel később pedig elkísérte apját egy hadjáratra a Nílus-deltába. Apja még életében kinevezte társuralkodónak a 15 éves Ramszeszt, hogy biztosítsa fia számára a zökkenőmentes trónralépést, ekkor vette el első két feleségét is. Széthi négy év közös uralkodás után meghalt, így Ramszesz Egyiptom egyedüli uralkodója lett. Hatalmas építkezéseivel azt akarta elérni, hogy neve örökké fennmaradjon. 66 évig tartó uralkodása alatt nemcsak hadjáratokat vezetett, hanem gigantikus építkezéseket is folytatott, számos templomot emeltetett. Hozzá köthető a Ramesszeum, vagyis az Évmilliók Temploma, az Abu Szimbel-i sziklatemplom, valamint a karnaki- és a luxori templomok befejezése. Per-Ramszesz néven a Nílus deltájában új fővárost is alapított, de az halála után – a mocsarasodás miatt – gyorsan elnéptelenedett.

Ramszesz múmiája az egyik legjobb állapotban fennmaradt egyiptomi múmia. A vizsgálatoknak köszönhetően sokat sikerült megtudni a fáraó külső jellemzőiről: 173 cm magas volt, haja pedig az akkoriban szokatlan vörös színű. Élete utolsó éveiben érelmeszesedéstől és reumától szenvedett, fogai rossz állapotban voltak. Többen úgy gondolják, hogy Ramszesz volt az a Bibliában említett fáraó, akinek uralkodása alatt a zsidók Mózes vezetésével kivonultak Egyiptomból. A bibliai történettel való azonosítás azonban ellentmondásos.

Napjainkban a műemlékeket fenyegető veszélyek nemzetközi erőket mozgósítanak. Az 1960. március 8-i UNESCO felhívás szolgáltatta aztán a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló egyezmény (Convention Concerning the Protection of World Cultural and Natural Heritage) létrehívását 1972. november 16-án, melynek célja a nevében foglalt emberiségi örökségek védelme, azok nyilvántartásba vétele. A Világörökségi Egyezmény Magyarországon az 1985. évi 21. törvényerejű rendelettel lett kihirdetve.

Sulyok Attiláné

Forrás: mult-kor.hu, rubicon.hu, architextura.hu, ujvilagtudat.blogspot.com, vjm.hu, Barangolás az építészet világában Szerk: Pozdora Zsuzsa, 1999

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.