RÁBARANGOLÁS

Vendégségben a múlt század szemtanújánál

2023. március 11-én (szombaton) 14.30-tól először egy rövid séta során az elmúlt évszázad fordulóját, a város régi képét és a polgári élet történeteit eleveníti fel a GyereGyőrbe csapata. Ezt követően vendégségbe mehetnek a ma már Danubius Hotel Rába*** nevet viselő szállodába.

A város első szállodájának, az 1904-ben megnyílt Royal Meixner Hotelnek a történetével ismerkedhetnek meg építésétől kezdődően. Eseményekben gazdag történelmi korszakon ívelnek át azok a történetek, amelyeken keresztül elvezet az út napjainkig. Miközben neve és tulajdonosai is többször változtak az elmúlt évszázadban, központi fekvésének köszönhetően a város életének igazi szemtanújává vált. Az épület átalakulásai összefonódnak a kereskedővárosból ipari várossá vált, majd a romvárosból talpra álló Győr történetével.

A látogatás alkalmából kinyitják azokat az ajtókat, amelyek ismeretlen helyeket rejtenek, és azokat is, amelyek más nézőpontba helyezik a várost.

Ezen a napon nemcsak a hotelt járhatják be, hanem a Nőnaphoz kapcsolódva, kis kávéházi beszélgetéssel, a hotelhez kapcsolható érdekes, nőkkel kapcsolatos történetekkel egészül ki a látogatás.

A séta vendége lesz: Kisbakonyiné Hollósi Emese színháztörténész.

Találkozás: Baross út, Csónakos szobor

Bejelentkezés: idegenvezetes.gyor@gmail.com vagy telefonon: +36 30 2949174

A program részvételi díja, ami egy kávé, tea elfogyasztását is tartalmazza: 4.000,- Ft.

2023.03.06