Nem volt kétséges, hogy a Floydnak helye van a sorozatban, hiszen szerepelnek Minden idők legsikeresebb zenei előadói között, de hogy kinek melyik lemezük tetszik a legjobban, az – mint a művészetekben minden – szubjektív. Szóba jöhet a legérdekesebb és legötletesebb alkotásuk, a The Wall, a legeredetibb és legnagyobb példányszámban eladott The Dark Side of the Moon, de ezekről már írtunk megjelenésük évfordulójuk alkalmából, sőt az utóbbiról a világ legsikeresebb albumai kapcsán is megemlékeztünk. Így választásunk a Wish You Were Here-re esett.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Az album tisztelgés Syd Barrett (1946-2006), a volt bandatag és a pszichedélia géniusza előtt, aki mentális problémái miatt 1968-ban elhagyni kényszerült az együttest (címadó dal, Shine On You Crazy Diamond). A dalszövegek a távollét központi témáját járják körül, és szemléltetik a különbséget a csoport korai évei – amikor a Pink Floyd még barátok bandája volt, és egy kicsi, de odaadó közönségnek zenélt – és a jelen között, mikor is kultikus zenészekből mainstream art rockerekké váltak, s közben elvesztették egykori társukat. Ezzel összefüggésben, valamint önálló problémaként is a zeneipar visszásságait állították a lemez középpontjába (Welcome to the Machine, Have a Cigar).

A felvételek az EMI (1931-) Abbey Road Stúdiójában (1931-) zajlottak, nem éppen a legideálisabb körülmények között. A The Dark Side of the Moon hatalmas sikere után nagy nyomás nehezedett a zenekarra, hogy a következő korong is legalább olyan legyen. Úgy érezték, hogy a csúcsról csak egyfelé vezethet az út, és ezt rendkívül nyomasztónak találták. Ezért valami teljesen mást akartak csinálni: az emberiség problémáinak feldolgozása helyett egy sokkal személyesebb, mégsem teljesen individuális zenei anyagot készíteni. De már nem voltak a régiek, és ez megnehezítette a dolgokat. Richard Wright (1943-2008) ezen az albumon vett részt utoljára a dalszerzésben, és általánosságban is elmondható, hogy ez volt az utolsó olyan munkájuk, amelyből mind a négyen aktívan kivették a részüket. Roger Waters (1943) egyre agresszívabb lett, a teljes vezetés az ő kezében összpontosult. Mindez, valamint a tagok közötti feszültségek kezdték felőrölni az együttest. A bajtársiasság odalett.

A Wish You Were Here ugyanolyan hibátlan, mint az elődje, a The Dark Side of the Moon, de koherensebb mind a narratívája, mind a szerkezete, mind a hangvétele, és sokkal nagyobb a lírai kifinomultsága. Egy hosszú isnstrumentális intróval indul – ezt nyugodtan nevezhetjük a feszültségkeltés diadalának ‒, majd jön a kilencrészes Shine On You Crazy Diamond első 5 része, mely zökkenőmentesen keresztezi a Welcome to the Machine-t, mely már előrevetíti a jövőbeli munkáik nagyszerűségét. A dal egy nyíló ajtóval kezdődik, mely a zenei felfedezés és haladás jelképe, s amelyet a pénzéhes zeneipar elárult. Kapzsiság és ambíció küzd az együttérzéssel és az idealizmussal a Have a Cigar-ben. Ez a 3 szám alig burkolt támadás a zenei üzletág ellen, s találó összefoglaló Barrett felemelkedéséről és bukásáról. Ehhez kapcsolódik a címadó mű, az elidegenedésről és a régi bajtárs hiányáról, mely mélységesen megrendítő, majd a Shine On You Crazy Diamond 6-9. része zárja a konceptalbumot, melyen az előző lemezükhöz hasonlóan a Pink Floyd stúdióeffekteket és szintetizátorokat használt. A Wish You Were Here c. számot rengetegen feldolgozták és előadták már, többek között Fred Durst (1970), Wes Borland (1975) a Limp Bizkitből (1994-) és Johnny Rzeznik (1965) a The Goo Goo Dolls-ból (1986-) 2001-ben, Wyclef Jean (1969) soul-reggae verzióban, Ed Sheeran (1991), Richard Jones (1979) a The Feelingből (1995-) és Mike Rutherford (1950) a Genesisből (1967-1999, 2006-) 2012-ben.

A csomagolást teljesen feketére tervezte a zenekar, minden felirat nélkül, mely Syd megvalósulatlan jelenlétét, azaz hiányát testesítette volna meg. De mivel a kiadónak ez egy cseppet sem tetszett, egy matricát tettek rá – George Hardie (1944) munkája ‒, melyen két robot fog kezet a négy őselemet jelképező háttér előtt (itt a kézfogás üres gesztusként jelenik meg). A tulajdonképpeni roppant részletesen kidolgozott borító, Storm Thorgerson (1944-2013) grafikus alkotása csak a csomagolás eltávolítása után vált láthatóvá. Itt a koncepció lényege a valós érzéseink elrejtése volt, a félelem, hogy megégetjük magunkat ‒ ezt ábrázolja két kezet fogó üzletember, akik közül az egyik lángol. A megégés a zeneiparban is használt kifejezés, mely a kifizetetlen jogdíjakra utal, de Barrett önpusztító, impulzív életére is asszociálhatunk belőle. A fotó a Warner Bros. Stúdió (ahol minden látszat, és semmi sem valódi) udvarán készült kaszkadőrökkel (Ronnie Rondell Jr., Danny Rogers), az egyikük (Rondell) tűzálló öltözetben volt az öltöny és sisakban a paróka alatt. Sajnos az utolsó pillanatban megfordult a szél, az arcába fújta a lángot, ami leégette a fél bajszát. Emiatt helyet kellett cserélniük, s bal kézzel kezet fogniuk. Így a végső képet tükrözéssel hozták létre. A hátsó borítón egy arc nélküli, testetlen üzletember van, aki éppen „eladja a lelkét” a sivatagban.

A kivételesen nagyszerű zenei anyag létrejöttében az együttes tagjain (David Gilmour – gitár, ének, szintetizátor, basszusgitár; Roger Waters – basszusgitár, szintetizátor, ének; Richard Wright – billentyűs hangszerek, ének, szintetizátor; Nick Mason (1944) – ütőhangszerek, szalagos effektek) kívül közreműködött Dick Parry (1942) szaxofonon, Roy Harper (1941) énekkel, Stephane Grappelli (1908-1997) hegedűn, valamint két vokalista, Venetta Fields (1941) és Carlena Williams (1942). A producer maga a Pink Floyd volt.

A kortárs kritika fanyalgott a megjelenéskor, úgy gondolták, nem ér fel a The Dark Side of the Moon-hoz, de utólag ők is elismerték nagyszerűségét, sőt minden idők egyik legjobb rockzenei albumaként emlegették. Wright és a világ egyik legjobb gitárosaként ismert David Gilmour (1946) pedig egyenesen kedvenc munkájuknak tartják. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában a slágerlisták élére került, a kiadó pedig alig tudott lépést tartani a kereslettel. Azóta a Pink Floyd szívszorító remekműve 20 millió példányban kelt el, s a progresszív rock egyik legnagyobb alkotásának tartják. Szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben, valamint a Rolling Stone magazin legjobb albumok 500-as listáján, illetve az 50 legjobb progresszív rock lemez között. A korongot 1994-ben, 1997-ben és 2000-ben újra kiadták CD formátumban, de a Wish You Were Here máig a legnépszerűbb bakelit lemez. 2012-ben pedig film készült a remekmű születésének kreatív folyamatáról John Edginton rendezésében.

Tracklist:

01. Shine on You Crazy Diamond, Parts I-V
02. Welcome to the Machine
03. Have a Cigar
04. Wish You Were Here
05. Shine on You Crazy Diamond, Parts VI-IX

tmoni

Forrás: Wikipédia (magyar, angol), IMDb, Zenész, American Songwriter, Classic Album Sundays, Super Delux Edition, This Day in Music, JB Hi-Fi, BBC, Far Out Magazine, Songfacts, Gimme Metal, Floydian Slip, Festival Peak

A képek a flickr.com gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 3. kép; 4. kép; 5. kép.

A YouTube-ra feltöltött videók beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltők/tulajdonosok felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videók a következő linkeken találhatók a feltöltők megnevezésével: 1. videó; 2. videó; 3. videó.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: The Beatles: Abbey Road
2. rész: Led Zeppelin II.