Az Úr szőlőjének munkása – XVI. Benedek pápa életműve

Dr. Veres András, Jancsó András és Fenyves Krisztián előadása a győri MCC-ben

veres-andras-jancso-andras-fenyves-krisztian-gyori-mcc

Az óév utolsó napján hunyt el Joseph Ratzinger, aki 2005 és 2013 között XVI. Benedek néven ült Szent Péter trónján. Az emeritus pápa 2005-ös beiktatásakor az Úr szőlőjének alázatos munkásaként definiálta önmagát, amely egyben előrevetítette pápai programját is: az igazság szüntelen keresése és a hit teljes körű átadása.

Joseph Ratzinger egész életét átjárta az igazság keresése, mégpedig úgy, hogy a középpontot, Jézus Krisztust sosem tévesztette szem elől. A teológiai professzori munkássága, az egyetemi katedra mögött töltött évtizedek, majd müncheni érseki, illetve prefektusi és pápai munkássága mind az igazság megismertetésének a szolgálatában teltek. Generációk nőttek fel korszerű és modern teológiai munkáin, melyek az 1970-es évek közepétől már a vasfüggönyön túl, a szocialista országokban is megjelenhettek és terjedhettek. Joseph Ratzinger 2005-ben történő megválasztása több szempontból is történelmi esemény volt: 500 év után ő lett az első német pápa, valamint 2013-as lemondása teljesen új fejezetet nyitott a modern kori egyháztörténelemben. XVI. Benedek pápa e gazdag és sokoldalú életművét dr. Veres András győri megyéspüspök, Jancsó András, Ratzinger politikai gondolkodásának kutatója, valamint Fenyves Krisztián római katolikus teológus értékelte február 28-án a győri MCC-ben. Az előadáson több mint nyolcvan érdeklődő vett részt.

veres-andras-jancso-andras-fenyves-krisztian-gyori-mcc

Veres András megyéspüspök felidézte a nemrégiben elhunyt egyházfővel kapcsolatos legmeghatározóbb emlékét, első személyes találkozását. Kifejtette, hogy Joseph Ratzinger teológiai munkássága hatalmas erővel bírt a keleti blokk országaiban is, melyet ő személyes történetekkel is alátámasztott. Újszerű teológiai gondolkodása alapjaiban meghatározta a II. vatikáni zsinatot követő egyházi tanítást, valamint új síkra helyezte az egyház szerepét a modern, szekularizált államokban. A főpásztor szerint a Joseph Ratzingert és a későbbi XVI. Benedek pápát ért támadások elsősorban politikai természetűek voltak, és nem a tanítói munkásságának lényegét vették célkeresztbe. Fontos, hogy az egymást követő pápák munkásságát ne egymáshoz viszonyítva, ne egymással összevetve vizsgáljuk, hanem azokat az egyház egységéért és a hívek lelki üdvéért, az adott kor kihívásainak kereszttüzében tett apostoli tanításként értékeljük. A beszélgetőpartnerek elmondták, hogy Joseph Ratzinger egész életét, hivatását meghatározta professzori habitusa, mely elsősorban abban a tanítói munkásságban tükröződik, mely a hit és az értelem kapcsolatát, a hit és az értelem egymást kiegészítő mivoltát tárta fel. Az előadók kifejtették, hogy pápai jelmondata – „az igazság munkatársai” – is arra utal, hogy tudományos pályafutása és főpásztori szolgálatai összekapcsolódnak. A beszélgetés során szóba került XVI. Benedek és Ferenc pápa kapcsolata is, mely esetében elhangzott, hogy Ferenc pápa nagy szeretettel és tisztelettel volt elődje iránt, illetve, hogy kettőjük tanítása között fellelhető a nagyfokú folytonosság.

veres-andras-jancso-andras-fenyves-krisztian-gyori-mcc

Az MCC győri központja hétről hétre kínál izgalmas szakmai programokat az érdeklődők számára. A következő szakmai rendezvényünket egy Pedagóguskonferencia keretében, 2023. március 6-án, 16 órától tartjuk. A konferencia során bemutatkoznak képzési programjaink, majd 16:20-tól Fodor Richárd, az MCC Tanuláskutató Intézetének munkatársa tart előadást Természetes intelligencia – 21. századi tanulás címmel. 17 órakor pedig dr. Bagdy Emőke professzor, klinikai szakpszichológus előadása kezdődik A személyiségfejlődés útja, tévutak és pozitív esélyek, a tehetségpotenciál címmel.

2023.03.07