1600-tól kezdve egészen napjainkig az operatörténet egyik legtöbbször feldolgozott témája a trák énekes, Orpheusz mítosza, aki énekével képes volt még Hádészt, az Alvilág urát is rávenni arra, hogy feleségét, a kígyómarás miatt elhunyt Eurüdikét visszaengedje a holtak birodalmából. Az istenek egyetlen feltételt szabtak: a férj nem pillanthat vissza addig feleségére, amíg fel nem érnek a napfényre. Orpheusz azonban elgyengülve hátrafordult, hogy lássa, követi-e őt hitvese, akit emiatt azonnal elnyelt a sötétség. Az ókori latin irodalom két jelentős szerzője is feldolgozta egy-egy művében Orpheusz és Eurüdiké mítoszát: Publius Vergilius Maro (Kr. e. 70. - Kr. e. 19.) Georgica című mezőgazdasági tankölteményének 4. énekében írta meg a történetet, Publius Ovidius Naso (Kr. e. 43 - Kr. u. 17/18.) pedig az ókori görög és római mitológia nagy átalakulásait megéneklő Metamorphoses (Átváltozások) című művének 10 énekében. A későbbi operák librettistái is általában ezeket az irodalmi alkotásokat használták forrásként.

Egy új komolyzenei műfaj, az opera 17. századi megszületése hozta magával Orpheusz mítoszának addig tán soha nem látott népszerűségét. A lemez három, a fenti időszakban komponált olasz opera segítségével „beszéli el” Orpheus és Eurüdiké történetét. Philippe Jaroussky így nyilatkozott: „Tulajdonképpen egy mini operát állítottam össze, vagy egy kantátát két hangra és kórusra, amelynek középpontjában a két főszereplő áll.” Néhány előzményt követően az új műfaj határkőve, a „műfaj első vitathatatlan remekműve” Claudio Monteverdi (1567-1643) L’Orfeo címmel komponált operája, amelyet 1607. február 24-én mutattak be. Luigi Rossi (1597 körül-1653) zeneszerző 1646-ban költözött Párizsba, XIV. Lajos minisztere, Jules Mazarin hívta meg a királyi udvarba, mivel „már egy ideje próbálta meghonosítani az olasz operát Franciaországban”. Ez tökéletesen sikerült az Orfeo-val, amelyet 1647-ben mutatták be Párizsban. „Rossi zenéje egyszerre volt lírai és kifejező”, ámde számtalan mellékfigura is megjelent, sok esetben inkább a barokk figurái voltak ezek, nem tartoztak az ókori mítosz eredeti szereplői közé. Antonio Sartorio (1630-1680) operáját szintén Orfeo címmel 1672-ben Velencében játszottak első alkalommal, és az óriási siker sem maradt el. A történet szintén eltért az eredeti mítosztól.

Jaroussky elmondása szerint „mind a három opera az eredeti történetet más és más szempontból világítja meg”. „Amíg Rossi és Sartorio a szerelmespár szerencséjére, valamint a kígyómarásra koncentrált, addig Monteverdi Orpheusz alvilági alászállására helyezte a hangsúlyt”. Az operák részletei révén a mítosz főbb elemei (szerelem, esküvő, Euridice halála, Orfeo elkeseredése, alvilágjárás) bontakoznak ki. A felvétel során Philippe Jaroussky bújt Orfeo szerepébe, Euridice-t pedig a magyar Baráth Emőke keltette életre. Közreműködött I Barocchisti és a Coro della Radiotelevisione svizzera, vezényelt Diego Fasolis.

oszem

Felhasznált irodalom: Győri Szalon; Opera: képes enciklopédia, összeáll.: Stanley Sadie; A kísérőfüzet írása Orpheus, ein Mythos der Oper címmel.