A vendégeket a házigazda részéről dr. Horváth Sándor Domonkos könyvtárigazgató, író köszöntötte, aki immár hivatalosan is kijelentette, hogy a kiemelkedő rendezvény hagyománnyá válik a könyvtár berkein belül. Majd elmondta, hogy a Magyar Széppróza Napján Jókai Mór születésnapját ünnepeljük, ráadásul az idei Vendéglő a Parnasszuson március másodikai dátuma pontosan egybeesik Arany János születésnapjával is.

Ezután dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténész lépett a mikrofonhoz. A Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője elmesélte, hogy miközben éppen Győr felé utazott a rendezvényre, azon morfondírozott magában, milyen győri művészeti nagyságokat ismerünk. Eszébe jutott többek között Apor Vilmos püspök, Markó Iván balettművész, Kovács Margit kerámiaművész, Galgóczi Erzsébet író, valamint a kortársak és az irodalmat művelők közül Reisinger Attila és nemkülönben az előtte szóló, Győry Domonkos írói néven alkotó Horváth Sándor Domonkos is. Részletesebben hozta szóba Xántus János természettudóst, néprajzkutatót, aki termékeny éveket töltött Győrben – ő volt például az első ismert magyar tudós, író, aki indiánokkal találkozott Amerikában.

Aztán feltette azt az érdekes kérdést – mivel csupán 2018 óta ünnepeljük hazánkban a Magyar Széppróza Napját –, hogy lehetséges, „talán a próza a legkevéssé szeretett irodalmi műforma Magyarországon?” Holott a prózának rendkívül sokrétű és változatos műfajai léteznek, ezt bizonyítandó pedig fel is olvasott a régi magyar próza elindítójától és egyik első jeles képviselőjétől, Bornemisza Pétertől egy a nagyböjttel és a közelgő húsvéttal összefüggésbe hozható írást. Végezetül – a fenti kérdés cáfolatát erősítendő – elmondta, hogy a Magyar Napló Kiadó évente nagyjából 50-60 kötetet jelentet meg, melyeknek legalább a fele prózai alkotás, így talán még sincs annyira mostoha helyen a magyar irodalmi érdeklődés területén.

A széppróza napi beszélgetés résztvevőit az est moderátora, Stifner Gábor szerkesztő mutatta be: Mirtse Zsuzsa író-költőt és Burns Katalin írót, zenészt. „Honnan merítettek bátorságot és ambíciót ahhoz, hogy Magyarországon írók legyenek?” ‒ hangzott el a bevezető kérdés, amelyre Mirtse Zsuzsa ekként válaszolt: „A cserebogár szárnya felépítését tekintve képtelen a repülésre, de ő ezt nem tudja, és vidáman repül.” Aztán elárulta, hogy szülei jogásznak szerették volna, „léhűtő” és „semmirekellő” írónak, művésznek semmiképp. Ám mivel első könyvét már kislánykorában elkészítette – természetesen írta és rajzolta is egyben ‒, „így aztán már nem hagyhatta abba”. Mind ez idáig pontosan tucatnyi, tizenkettő könyvet tudhat maga mögött.

Vele ellentétben Burns Katalin a második megjelent köteténél tart, mivel a zenei pálya a fő alkotói területe (holott eredendően filmrendezőnek készült). Sokáig az a meggyőződés munkált benne, hogy ugyanolyan minőségben, szimultán nem lehet „két lovat megülni”, ám amikor megfogalmazódott benne egy történet, majd azt leírta, és elküldte a Magyar Naplónak, visszajelzésként pedig pozitív reakciókat kapott, akkor végre elfogadta, hogy lehet több mindent is – bár persze nem sokat – párhuzamosan, magas színvonalon művelni.

Mirtse Zsuzsát egy ideje és egyre nagyobb terjedelemben vonzza a próza – a kezdeti versek után nála először tárcák, novellák következtek, most pedig már egy regényben szeretné megvalósítani a mondanivalóját. Holott a mai életstílus, felgyorsult, megállíthatatlan élettempó nem éppen „regénybarát”. Viszont talán éppen ezért vonzó a nagyepikai művek világa, ahol – ellentétben a valósággal – ő maga alkothatja meg a szabályokat. Stifner Gábor ekkor Burns Katalinhoz fordult azzal a hízelgő megállapítással, hogy az ő megjelenését „nagyon szívesen fogadta a mai írótársadalom középnemzedéke”. Katalin természetesen elégedett is „új” pályája alakulásával, de szeretne többet „hallani” az olvasóiról, kapcsolatot építeni velük.

Utolsó „blokként” a különféle perszonális viszonyok kérdéskörét járta körül a moderátor két vendégével. Mirtse Zsuzsa szerint a férfi-nő kapcsolatok meghatározása kimeríthetlen téma. Az ő megírt történetei nem igazak a maguk teljességében, helyette olyan montázsok, amelyek valóságmorzsákból állnak össze. Véleménye alapján „a nőkép nem olyan egységes, mint a férfikép”; jóval nehezebb a nőkről írni, hiszen ezer arcuk és ezer szerepük létezik. Burns Katalin ezzel kapcsolatban így válaszolt a kérdésre, „mi az a makacsság bennünk, ami sokszor tönkreteszi a jobb sorsra érdemes kapcsolatokat?”, hogy a játszmák, melyek során ha nem is jól jövünk ki egy-egy szituációból, legalább ne győzzenek le bennünket.

A beszélgetés közben és végén Gerbert Judit színművész olvasott fel a két meghívott szerző írásaiból, illetve Burns Katalin is énekkel „mesélt tovább” – egy indiai hangszer segítségével – egy moldvai balladát.

Összességében tehát egy zanzásított bepillantást, stílszerűen szólva igazi „kóstolót” kaphattunk a két meghívott szerző alkotásaiba, témáiba, (stílus)jegyeibe, gondolati és érzelmi rétegeibe – mindabba, ami az ő prózáikat meghatározza és egyedivé teszi, illetve amelyekből két ilyen erős és tudatos személyiség nyilvánul meg teljes színskálával, valamint texturális rétegzettséggel.

A Magyar Széppróza Napja alkalmából szervezett program ezzel azonban – a tavalyi felvonáshoz hasonlóan – még nem ért véget, ezután következett ugyanis a – szó szerint – „ízesebb” része. A vendégeket estebéd várta Krúdy-módra: sült kacsacomb káposztás nudlival, somlói galuska a’la Westy, valamint fehér- és vörösbor, ásványvíz és kávé. Így a testet-lelket kényeztető rendezvényről irodalmi és gasztronómiai élményekkel (el)telve távozhattak a résztvevők.

Szilvási Krisztián
Fotók: Vas Balázs

Fotógaléria: Vendéglő a Parnasszuson – Ízes irodalmi est fogadással a győri könyvtárban

Vas Balázs fotói

18 kép