A XVI. században új korszak köszöntött a hamarosan már Amerikaként ismert kontinensre. Az itt gyakorlatilag elszigetelten kifejlődött civilizációk egy olyan fenyegetéssel kerültek szembe, amely ellen tehetetlennek bizonyultak. A keletről érkező új európai hódítók szánalmasan kevesen voltak, de olyan kielégíthetetlen kincsszomj és nagyvonalúsággal vegyes kegyetlenség jellemezte őket, amely örökre megváltoztatta a kontinens képét. Az érkező spanyolok egyszerre csodálták és rettegték ezt az idegen világot, ahol még a növény- és állatvilág is egészen más volt, mint Európában, a helyi szokásokról nem is beszélve. A bennszülött lakosság hatalmas városokat hozott létre, fejlett úthálózattal rendelkezett, de például nem ismerte a kereket, ami az óvilágban az egész civilizáció logisztikai alapja volt az írott történelem kezdetétől. A közép-amerikai őslakosoknak fejlett csillagászati és matematikai ismeretei voltak, ám a fémek használata gyakorlatilag a nemesfémekre korlátozódott. Az azték és maja világ a kő- és fémkorszak határán billegett, miközben mezőgazdasági eredményei elérték az európai nívót. Ugyanakkor a majákhoz, toltékokhoz hasonlóan az azték harcias nép volt, amelynek mindennapjait átitatta az állandó háborúskodás és a rituális tömeggyilkosság. A hódító spanyolok nem egy ártatlan nemes vadember, hanem egy kőkemény – szó szerint véres kezű – gengszter házának ajtaját rúgták be 1519-ben, egy agresszív nép ajtaját, amely korábban maga is hódítóként érkezett Mexikóba.

Az Azték Birodalom három város (Tenocstitlán avagy Mexikó, Teskoko és Tlakopán) szövetsége volt, élén a nagy tlatoaninak nevezett „császárral” Tenocstitlánban, bár a másik kettő városnak is volt saját fejedelme. A tlatoani címet császárnak szokás fordítani, ténylegesen azonban „beszélőt”, „uralkodót” jelentett a helyiek nyelvén. A spanyol Hernán Cortez (a lenti képen) ravasz ember volt, felmérte, miszerint először nem a korbácsot, hanem a mézet kell alkalmaznia, hogy az aztékokhoz közel férkőzzön. Baráti látogatásra érkezett az azték fővárosba 1519 novemberében, ráadásul a szerencse is segítette, mikor a helyiek a mitológiai Tollaskígyó isten visszatérését látták érkezésében. II. Moktezuma „császárt” fogságba ejtette, majd az uralkodó segítségével igyekezett minden kincset összeharácsolni a birodalomból. Hamarosan azonban elfogyott az aztékok türelme, és szerveződni kezdett az ellenállás. Egyes teóriák szerint már a Moktezumát megölő követ is Cuauhtémoc dobta rokonára (korábban Moktezuma „kérésére” ő vitte a kizsarolt aranyat Corteznek), de kétségtelenül ő lett az egyik vezére a spanyolok ellen forduló őslakosoknak.

Magáról az utolsó azték tlatoaniról keveset tudunk. Cuauhtémoc nevének jelentése „Lecsapó Sas”, és az 1486-tól 1502-ig uralkodó Ahuitzotl azték „császár” legidősebb fia volt. Korábban egy kisebb város vezetése volt rábízva, és jelentős katonai tapasztalatokkal rendelkezett. Származása egyenesen predesztinálta arra, hogy az ellenállás vezetője legyen. A spanyolokra nézve a csaknem végezetes „szomorú éjszakát”, avagy La Noche Triste-t követően a fellázadt aztékok irányítását Cuauhtémoc vette át, mikor az alig 80 napig uralkodó Cuitláhuac meghalt himlőben. Mivel a spanyol és azték nép más és más földrajzi és természeti viszonyok között fejlődött, egymás betegségeivel szemben különösen védtelenek voltak. Az aztékokat és az egész Újvilágot megtizedelte a spanyoloktól érkező himlő, míg Európában az addig itt ismeretlen szifilisz pusztított (avagy a francia betegség, ismertebb nevén franc). Az aztékok jártak rosszabbul, a himlő már ekkor elkezdte megtizedelni a lakosságot. Az új tlatoani igyekezett felkészíteni a várost és az aztékokat a bizonyosra vehető spanyol visszavágásra. Ez nem volt egyszerű, mert az aztékok szomszédai, akik gyűlölték évszázados ellenségüket, tömegesen álltak a spanyolok mellé. Aki az aztékoknak ellenség volt, az a tlaxkaláknak például hős, hiszen a mexikóiak sok tízezer tlaxkalát öltek meg a korábbi háborúk során. Cuauhtémoc igyekezett a spanyolok visszatérése előtt leszámolni a hispánokhoz átállt helyi csoportokkal, de nem jutott rá sok ideje.

A tó közepén fekvő Tenocstitlánt 1521 májusában a spanyolok és szövetségeseik ostrom alá vették, majd elkeseredett harcokban városnegyedről városnegyedre haladva elfoglalták, iszonyú vérfürdőt rendezve az utolsó emberig védekező aztékok között. Az ostromok pszichológiája mindkét részről a lehető legkegyetlenebb élet-halál harchoz vezetett. A tlaxkalák különösen nagy élvezetüket lelték az aztékok lemészárlásában. Cortez V. Károly spanyol királyhoz küldött levelében leírta, hogy képtelen volt visszatartani őket, hiszen alig 900 spanyol embere volt, míg 150 ezer szövetségese vett részt az ostromban. Cuauhtémoc maga vezette a spanyolok elleni támadásokat, de a város eleste után igyekezett kijutni az égő Tenocstitlánból, hogy máshonnan folytassa az ellenállást. A spanyolok élve akarták elfogni Cuauhtémocot, és végül ténykedésüket siker koronázta. A tlatoanit egy csónakban felismerték, és Cortez elé hurcolták (a címlapképen).

A spanyolok és indián szövetségeseik harca Mexikó meghódításáért egy 16. századi tlaxkala vászonra festett képes „krónikán”

Egyes leírások szerint a spanyol az uralkodó lábát olívaolajjal öntötte le, majd megégette, hogy árulja el titkos kincseinek helyét, de nem vallott. Igaz, eddigre talán már nem is maradt aranyuk, hiszen korábban átadtak mindent a spanyol konkvisztádornak... Cuauhtémoc sorsa 1525. február 28-án teljesedett be, négyévnyi fogság után. Cortez a források szerint kivégezte az exuralkodót, miután hiábavalóan próbált belőle kínzásokkal még több aranyat kisajtolni. Arra hivatkozott a meggyötört uralkodó kivégzése után királyának, hogy az összeesküvést szőtt, illetve igyekezett másokra hárítani a felelősséget. Spanyolországban ugyanis megütközést keltett az uralkodó kivégzése. Jellegzetes konkvisztádori attitűdről árulkodott Cortez viselkedése, amely hol lovagiasan bánt a legyőzött ellenséggel, máskor meg felülkerekedett benne az arany utáni vágy.

A tartomány hamarosan teljesen az ibériai hódítók kezére került, és kialakult Mexikó spanyol közigazgatása. Bár a spanyolok kezdetben rabszolgaként bántak a helyi meghódítottakkal – a szövetségesek ellenben kiváltságokat kaptak ‒, a szerzetesek ténykedésének hála viszonylag gyorsan konszolidálódott a helyzet. A spanyolok nem voltak fajgyűlölők, és a hódítók szívesen vették feleségül helyi előkelők lányait (természetesen megkeresztelkedés után), már csak azért is, hogy személyes vagyonukat növeljék. Maga Cortez is számos félvér (mesztic) gyermeket hagyott maga után, leghíresebb szeretője Malincse volt (a címlapképen Cortez mögött látható), aki egy helyi előkelő lányaként került Cortez mellé, kereszténnyé lett, és segített neki megérteni a helyi viszonyokat Mexikó területén. Malincse kiemelkedő nyelvérzéke alapvető fontosságú volt a tárgyalások során, a spanyolok tiszteletük jeléül Dona Marinának hívták. A spanyol és portugál teljesen más természetű gyarmatosítás volt, mint a későbbi holland vagy brit. Többek közt ennek lett következménye az a jellegzetes latin-amerikai világ, amely olyan egyedien változatos és toleráns. Persze ennek következménye az is, hogy a vagyoni különbségek arrafelé a mai napig elképesztően nagyok.

A helyi előkelőket a spanyolok szintén igyekeztek integrálni a gyarmati közigazgatásba, sőt a spanyol nemességbe is bekerülhettek az egykori azték elit tagjai. Ez alapvető érdekük volt a jövevényeknek, hiszen a spanyolok egészen elenyésző kisebbséget alkottak a kialakuló gyarmatbirodalomban. II. Moktezuma császár dédunokája, Pedro Tesifón de Moctezuma de la Cuevo már spanyol grófi rangot kapott, és egy napot sem töltött soha Mexikóban. Érdekesség, hogy II. Moktezuma leszármazottai a mai napig köztünk élnek, jelenleg Juan José Marcilla de Teruel-Moctezuma y Valcárcel a hercegi rangú család feje, aki 1958-ban született.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Cortés, Hernán: Letters from Mexico. New Haven, 2001; rubicon.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.