Európa darabokra szakadt Arthur Schopenhauer fiatal korára. Napóleon kelet felé menetelt, hogy egy hatalmas francia birodalmat építsen. Hódításai erősen érintették a német nyelvterületet. Egyesek úgy vélték, hogy Napóleon a francia forradalomból származó előrehaladást közvetítette, mások szerint viszont csak halált és pusztulást hozott.
Az események arra késztették a filozófusokat, hogy a haladás mibenlétét és a sok szenvedés okát kutassák. Ezt a két kérdést fejlesztette Schopenhauer egy átfogó filozófiává, amely nemcsak azt írja le, hogy milyen a világ, hanem azt is, hogyan kell élnünk benne. A végtelen viszályokkal szemben azt javasolja, hogy csökkentsük minimálisra vágyainkat. Így érhetjük el a nyugodtabb lelkiállapotot. A frusztrációkkal teli és alapvetően fájdalmas emberi állapot elviseléséhez szerinte a tudatosság művészi, erkölcsi és aszketikus formái segíthetnek hozzá.

Manuel Cruz filozófusprofesszor szerint Schopenhauert radikalizmusa tette a nyugati bölcselet egyik meghatározó filozófusává. Szenvedésünk okai szerinte az önzés és a féktelen mohóság, amelyeket csak az együttérzés és a vágyakból való kiemelkedés oldhatja fel az esztétikai tapasztalatok segítségével. A kiút a vágy és a szenvedés szűk köréből minden dolog lényegi egységének mély megértése: csak az egyéniség csapdáját észlelve kerülhetjük el az önzést, és élhetünk nyugodt és békés életet.
Az ellentmondásos filozófus együttérzést hirdet, de kevély haragban áll a fél világgal, mintha meg-megsejtené a minden mögötti egységet, de értelmetlennek látja a létezést. Nagy odaadással fordul a keleti bölcselet felé, merít az idealistáktól, de lemetszi filozófiájuk néhány létfontosságú gyökerét. Így csak csonkán tudja közvetíteni az időtlen tanítások egy-egy impozáns részletét, mely így is nagyságot sugároz, sokak csodálatát elnyerve.

Schopenhauer személyes életútját szemlélve megérthetjük gondolkodását árnyaló pesszimizmusát, ha nem is kell elfogadnunk azt.

Jómódú kereskedőcsaládban született 1788. február 22-én Danzigban (ma Gdańsk néven Lengyelország része). 1793-ban, amikor a poroszok megszállták a várost, Schopenhauerék Hamburgba menekültek, ahol egy régi, szép óvárosi házba költöztek be. Tízévesen a szülei Franciaországba küldték két évre nyelvet tanulni. Tizenöt évesen pedig kétéves európai körútra vitték. 1803-tól Angliában folytatta tanulmányait. Ezt követően két hónapot töltött Bordeaux-ban, ahol épp abban a házban lakott, melyet Friedrich Hölderlin két évvel korábban őrületrohamában otthagyott. Innen Toulonba látogatott, ahol hatezer gályarab megláncolásának volt szemtanúja. Ez az élmény dolgozott benne, amikor évekkel később az élni akarásról és az ahhoz láncolt emberi nyomorúságról írt.
Apja nem szánt neki tudományos karriert, egy hamburgi kereskedő mellé adta segédnek, hogy kitanulja a mesterséget. Ennek ellenére 1805-ben, apja öngyilkossága után Schopenhauer befejezte gimnáziumi tanulmányait. Ekkorra igencsak megromlott anyjával való kapcsolata, annak életmódja miatt. Édesapja egyik üzlettársánál laktak Le Havre-ban. Anyja élénk társasági és szerelmi életet élt, irodalmi házat vezetett, sőt neki magának is megjelentek regényei. Az apját gyászoló fiúra ez nagyon negatívan hatott, sokat veszekedtek, már a gyűlöletig jutott a viszonyuk. Ez egész életére rányomta a bélyegét, nőgyűlölővé vált.

1809 és 1811 között Göttingenben folytatott orvosi tanulmányokat, majd filozófiát és teológiát tanult a berlini egyetemen. A Napóleon elleni háború elől Rudolstadtba menekült. Itt írta meg Az elégséges alap törvényének négyféle gyökeréről szóló filozófiai értekezését. Ezt követően visszatért Weimarba, ahol Goethével folytatott vitái következményeként megírta a Látásról és színekről című művét.
1818-ban született meg fő műve, A világ mint akarat és képzet, amely 1819-ben nyomtatásban is megjelent. 1843-ban átdolgozta, akárcsak az első kiadás példányát, azonban ez sem aratott sikert. 1859-ben újra átdolgozta, és ekkor már jobb fogadtatásban részesült. Fő művéhez kisebb mellékművek is társultak, töredékek, aforizmák, amelyeket Parerga és paralipomena címmel adott ki 1850-ben.
1820-tól egyetemi tanár volt Berlinben, majd a kudarcok hatására, amelyek itt is kísérték, 1831-ben elhagyta a várost, és Frankfurtban telepedett le. Egy panzióban bérelt szobát, teljes magányban élt, mígnem 1860-ban elérte a halál. Filozófiája Hegel árnyékában maradt egészen a hegeliánus filozófia hanyatlásáig, élete utolsó évtizedében kapott csak egyre nagyobb figyelmet a schopenhaueri filozoféma – és maga az életében elhanyagolt filozófus is.

Schopenhauer kortársai közül Kierkegaardra, a 19. század végiek közül pedig Nietzschére volt nagy hatással. De Lev Tolsztoj, Thomas Hardy, Thomas Mann, Joseph Conrad és Anton Pavlovics Csehov is ihletet merített a filozófus gondolataiból. Tudósok és filozófusok is hivatkoztak rá: Albert Einstein, Erwin Schrödinger és Ludwig Wittgenstein mind olvasták és csodálták A világ mint akarat és képzet című művét.
Schopenhauer, Kanthoz kapcsolódva, abból az a priori alapelvből indul ki, hogy a megismerő ember számára az őt körülvevő világ csak mint képzet adott: „A világ egyfelől minden ízében képzet, másfelől minden ízében akarat.” Az egyetlen olyan megismerés, amely mindkettőre (tehát a képzet és akarat fogalmára) rálátást enged és ezért egységes ismeretet nyújthat, az az ember számára önmaga megismerése, hiszen csak magunkban érzékelhetjük az akaratot mint szubjektív érzetet és nem csak képzetet.

Schopenhauer fontos alakja a nyugati filozófiatörténetnek, de érdemes látni hiányosságait, például ellentmondásait. Miközben azt írta, hogy „a hírnév nem más, mint a legritkább és legdrágább falat büszkeségünk és hiúságunk számára”, amikor hívei bírálni merészelik, csak annyit mond: mellőzzék a beszédet! A kevélység, még ha feldolgozatlan sebek miatt alakul is ki, mindig akadálya a tisztánlátásnak. Kortársait éles kritikával illeti, különösen Hegelen köszörüli a nyelvét, akit egyenesen az ész megrontójának nevez. Beolvas az ókori filozófusoknak, de Goethének és Kantnak is. Wagnernek pedig egyenesen azt tanácsolja, legjobb, ha a zenét szögre akasztja.

„A szerénység közepes tehetségeknél puszta becsületesség, nagy talentumoknál képmutatás.” A tanult és kiváló képességekkel rendelkező gondolkodó talán ha másként értékeli a szerénységet, ki tudott volna jutni a saját árnyékaiból, hogy továbblépve egy teljesebb kép tárulhasson fel előtte…

Szabados Éva

Forrás: szukits.hu, plato.stanford.edu, medium.com, Wikipedia, kagylokurt.hu, Citatum

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével ezen a linken található.