Kosztümös filmekből talán ismerős a jelenet: a konyhából hatalmas tálcákat tartó felszolgálók hozzák ki az étkeket, a hosszú asztaloknál ülő előkelőségeket pedig lakájok szolgálják ki. Ezen az étkezési szokáson változtatott gyökeresen az epergne-k divatja.

Ezek a többcélú darabok egy új, „service à la française” (francia felszolgálás) néven ismert étkezési stílust voltak hivatottak elősegíteni, ahol a vendégek maguk vettek a kínálatból, nem pedig inasok vagy lakájok kínálták őket. Több forrás szerint az új módi a XVIII. század első negyedében érkezett Angliába. Az epergne, valószínűleg a francia „epaigner”, azaz takarékoskodó szóból származik. Angliában az epergne-ket „Save Alls”-nak is hívták, jelezve, hogy a szolgák munkáját megtakarították azáltal, hogy a vendégekhez karnyújtásnyira tették a finomságokat: gyümölcsöket, aszalványokat és más csemegéket.

Az epergne-k az angol ezüsttárgyak legjellegzetesebb darabjai, mintegy három évszázadon át voltak elmaradhatatlan kellékei az elegáns terítékeknek. Ez stílusbeli változatosságukon is megmutatkozik: találhatunk rokokó, klasszicista, de még art deco stílusban készített epergne-t is. Ezek az asztaldíszek általában több részesek voltak. Egy díszített lábakon álló központi elemből és a hozzá sugarasan csatlakozó karokon elhelyezett – olykor levehető – kosárkákból, esetleg tálkákból álltak. Két dolog még közös bennük: kivitelezésük minden esetben pazar, és korukban elképesztően drágák voltak. Az epergne-k nemesfémből készültek, s a XIX. század második felétől előfordult, hogy csiszolt üveggel kombinálták az ezüstöt. Az epergne-k gyakran finoman áttörtek, cizelláltak voltak. Díszítésük bármi lehetett a növényi ornamentikától az állatmotívumokon át a geometrikus mintáig, a családi címerekig. Előfordult, hogy mindez együtt fordult elő egy tárgyon. A díszítmények halmozása sokszor a használhatóság rovására ment, s az epergne egyszerű dísztárggyá lett. Annak ellenére alakult ez így, hogy nagyon találékony módon a kézművesek még egy funkciót találtak az epergne-nek: léteztek olyan darabok is, amelyeknek egyes karjai gyertyatartóként szolgáltak.

A cikkünk témájául szolgáló keleties darab az áttört ezüsttárgyakra specializálódott Thomas Pitts (I.) fantáziáját és keze munkáját dicséri. A dinasztiaalapító, neves ezüstműves körülbelül 1744 és 1793 között működött, ezt a remeket 1761-ben készítette. Ez az epergne nem mindennapi darab, melyet nemcsak grandiózus méretei (60,96 cm x 101,6 cm), hanem összetettsége miatt is mondhatjuk. A központi szegmens egy áttört kosár, amihez négy kicsi tálka és ugyanannyi kosárka csatlakozik. A középső kosárban virágok vagy egzotikus gyümölcsök lehettek, a kisebb kínálók pedig édességekkel vagy kandírozott gyümölccsel voltak tele.

A nagy kosár fölött négy oszlopon álló – némiképp a pagodákra emlékeztető – tetőzet található. Ennek szélein nyolc csengettyű lóg, csúcsát pedig egy ananász díszíti. A lábakra és a karokra a rokokó túldíszítettség jellemző, a tetőzet pedig az ázsiai kultúra iránti érdeklődést sejtet. A műtárgyat mai szemmel nézve talán a „különös” jelzővel illethetjük, ki-ki döntse el, hogy tetszik-e neki az effajta stíluskavalkád. Egy bizonyos: nem lehet elvitatni az alkotó fölényes mesterségbeli tudását. Efféle remekművet csak nagyon kevesen rendelhettek maguknak. Sajnos nem tudjuk, hogy kinek készült ez a keleties darab. Lehet, hogy a megrendelő személye megmagyarázná a sajátságos stílusjegyeket, hiszen a kínai művészet iránti tömeges érdeklődést inkább az 1800-as évek végére tehető.

Akárhogy esett is, ez egyike annak a néhány XVIII. századi epergne-nek, amely sértetlenül megmaradt. Eredetiben Kansas City-ben, a The Nelson-Atkins Museum of Art-ban tekinthetik meg.

Berente Erika

Felhasznált irodalom: Coradeschi, Sergio: Az ezüst. Bp.: Officina Nova, 1998; hammondharwoodhouse.org; koopman.art; rauantiques.com

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
12. rész: Piero della Francesca: Szent Antal szárnyasoltár
13. rész: Alfons Mucha: Gismonda
14. rész: Emile Gallé: Váza írisszel
15. rész: Tádzs Mahal
16. rész: Edgar Degas: Balett – A csillag
17. rész: Bernini: A folyók kútja
18. rész: Gemma Augustea
19. rész: Bernini: Apolló és Daphné
20. rész: A Belém-torony
21. rész: Bocca della Verità (Az igazság szája)
22. rész: A sienai dóm
23. rész: Az Alhambra
24. rész: A chambord-i kastély
25. rész: A prágai Károly híd
26. rész: A chartres-i székesegyház
27. rész: Arany körgallér a bronzkorból
28. rész: A Fabergé-tojások
29. rész: Lechner Ödön: A pozsonyi kék templom
30. rész: Gulácsy Lajos: Varázslat
31. rész: Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás Taorminában
32. rész: Hadrianus síremléke, az Angyalvár
33. rész: A Prima Porta-i Augustus szobor
34. rész: Raffaele Monti: A menyasszony
35. rész: Munkácsy Mihály: Krisztus-trilógia
36. rész: Tiziano Vecellio: Pesaro Madonna
37. rész: Róth Miksa: Napfelkelte
38. rész: Gustav Klimt: Pallasz Athéné
39. rész: A Neuschwanstein kastély
40. rész: A pisai ferde torony
41. rész: Frida Kahlo: Önarckép tövises nyaklánccal
42. rész: Ara pacis Augustae (Az augustusi béke oltára)
43. rész: A capitoliumi nőstény farkas
44. rész: A prágai Szent Vitus-székesegyház
45. rész: A négy tetrarcha portrészobra
46. rész: Johannes Aquila: Szent László – A veleméri templom freskórészlete
47. rész: A Colosseum
48. rész: A conwyi vár
49. rész: Antoni Gaudí: Park Güell
50. rész: A maharadzsapalota
51. rész: Niobé-kratér
52. rész: Ponte Vecchio
53. rész: Az Aranyhajó
54. rész: A Szent István-terem
55. rész: Humayun császár síremléke
56. rész: A Big Ben
57. rész: A rábaszentmiklósi Szent Miklós templom
58. rész: A Mátyás-templom
59. rész: A Sándor-erőd
60. rész: A Hohenzollern-kastély
61. rész: Gustav Klimt: A csók
62. rész: Míg a halál el nem választ... ‒ Sten Sture jegygyűrűje
63. rész: A Lánchíd
64. rész: A Szamothrakéi Niké
65. rész: A Bostoni Operaház
66. rész: Sandro Botticelli: Tavasz
67. rész: A Gyugyi-gyűjtemény
68. rész: Claude Monet: Nő napernyővel – Madame Monet és fia
69. rész: Az agyaghadsereg
70. rész: San Gimignano tornyai
71. rész: A Las Lajas bazilika
72. rész: M. S. mester: Kálvária
73. rész: Bomarzo – A rejtélyes szent erdő
74. rész: Eugène Delacroix: Villámlástól megriadt ló
75. rész: Hohensalzburg vára
76. rész: Élisabeth Vigée Le Brun: Önarckép portréfestés közben
77. rész: Knidoszi Déméter
78. rész: A winchesteri székesegyház
79. rész: A Festetics-kastély
80. rész: Raffaello: Sixtus Madonna
81. rész: Mont-Saint-Michel
82. rész: Jan Vermeer: Csipkeverőnő
83. rész: A millau-i völgyhíd
84. rész: Flora Farnese