Jules Massenet a romantika zeneszerzője volt, „igen nagy hangsúlyt helyezett az érzelmek kifejezésére”. Az 1884-ben bemutatott Manon című operájával végképp beírta magát az operatörténetbe, a 19. és 20. század fordulójára a francia zene legjelentősebb képviselőjévé vált.

A Werther témáját Georges Hartmann, Massenet párizsi kiadója javasolta a zeneszerzőnek, aki a kezdeti bizonytalansága ellenére végül elfogadta a három librettista 1880-ban elkészült szövegkönyvét. „Az eredeti regény mélyen emberi tartalma, érzelemgazdagsága” és egy wetzlari kiránduláson szerzett személyes tapasztalatai után rövid időn belül elkezdte a komponálást, 1886-ra már el is készült a partitúrával. Az ősbemutató helyszínéül eredetileg kiválasztott párizsi Opera Comique vezetősége túl szomorúnak találta az operát, emiatt vonakodott a premier megtartásától. Ráadásul egy tűzesetet követően a színház végképp elállt a premiertől.

Emiatt tartották az ősbemutatót a Hofoperben, de németül. A szövegkönyvet Max Kalbeck ültette át német nyelvre, „Goethe eredeti szövegéhez messzemenően igazodó fordítást” készített.

A Hofoper két francia operák előadásában gyakorlott énekesére bízták a főszerepeket. Werthert a belga származású tenorista, Ernest Van Dyck (1861-1923), Charlotte-ot Marie Renard (1864-1939) osztrák mezzoszoprán, Sophie-t Ellen Brandt-Forster (1866-1921) osztrák szoprán, Albertet pedig Franz Neidl (1855-1926) énekelték. Az ősbemutatón az osztrák karmester, Wilhelm Jahn (1835-1900) vezényelt.

Massenet lírai drámáját kedvezően fogadta a császárváros közönsége. Végül Párizsban is bemutatták 1893 januárjában. Ezt követően Európa számos országában és az Egyesült Államok területén is műsorra tűzték. Egészen napjainkig a francia repertoár egyik alap operája, világszerte folyamatosan játsszák. Massenet és a címszerepet éneklő Van Dyck között a próbák során barátság alakult ki, sőt a tenorista javaslatára a zeneszerző a 2. felvonásba egy új részletet is beillesztett.

Különlegessége, hogy úgyszólván „egy lélektani dráma, cselekménye alig van. … A zene a két főhős önmagával és környezetével való gyötrő vívódását mutatja be lírai kifejezőerővel, hol idilli pasztellszínekkel, hogy felkavaró érzelmi kitörésekkel”.

oszem

Felhasznált irodalom: Winkler Gábor: Barangolás az operák világában; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.