Titkos kapocs Elvis és Radnóti között?

A mű mögött

elvis-presley-priscilla-presley

Ha Elvis Presley olvasta volna Radnóti Miklós Huszonnyolc év című versét, valószínűleg fájdalommal telve azonosul a következő sorokkal: „Erőszakos, rút kisded voltam én / ikret szülő anyácska – gyilkosod! / öcsémet halva szülted-é / vagy élt öt percet, nem tudom / de ott a vér és jajgatás között / úgy emeltek föl a fény felé / akár egy győztes, kis vadállatot.

Az énekes ugyanis egész életében saját magát hibáztatta ikertestvére haláláért, éppúgy, akár a költő. Bár Elvis legalább az édesanyját nem veszítette el tragédiába torkolló születése során, ki gondolta volna, hogy ez éppúgy megpecsételheti a sorsát? A Király élete az első pillanattól fogva kóros mértékben fonódott össze gyászoló anyjáéval, aki Elvis kisajátításával próbálta feldolgozni másik gyermeke elvesztését. A szőke kisfiú pedig heves ragaszkodással viszonozta az óvó szeretetet: természetesnek érezte, hogy kiskamaszként is anyjával alszik, s hogy minden örömével, bánatával hozzá szalad. Ami azt illeti, Gladys Presley-nek más vigasza nem is nagyon maradt. Szüleit még fiatalasszonyként elvesztette, férje pedig egy ostoba döntésével többéves nélkülözésre ítélte a családot, amikor csekkhamisításért hűvösre tették. Gladys rákényszerült, hogy varrást és mosást vállaljon, így tartva el magát és gyermekét.

elvis-presley-belyeg

Bélyegen (Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár, Magánszemély CC BY-NC-ND)

A család anyagi helyzete akkor vált először tűrhetővé, amikor Elvis felnőtt annyira, hogy maga is állást vállaljon, és keresetével segítse szüleit. Énekesi sikereit követően aztán végképp elhalmozta őket minden földi jóval, csakhogy az anyai örömbe jó adag üröm is vegyült. Gladys az egymást követő koncertek miatt egyre gyakoribb távollétre kényszerült fiától, s ez egy idő után szinte az életképtelenségig tönkretette. Szorongása depresszióban, alkoholizmusban és különböző szervi tünetekben öltött testet. A végső döfést Elvis katonai behívója jelentette, a labilis idegzetű asszony teljesen összetört, s végül egy szívinfarktus ölte meg – csupán 56 évet élt.

elvis-country-tour-2009

Nem ő a Király! (Hálózat a Színházért Alapítvány, Takács Zsolt CC BY-NC-ND)

Elvis immár anyja nélkül rótta tovább útját a népszerűség már-már fokozhatatlan magaslataira. Ám sem a zenében, sem a színészetben aratott sikerei nem biztosították számára azt a lelki egyensúlyt, amely megakadályozhatta volna, hogy felemelkedése tragédiába torkolljon. „Az, hogy jól nézel ki, nem biztos, hogy azt jelenti, hogy jól is érzed magad. A halottak is mindig jól néznek ki a koporsójukban” – hallhattuk az énekestől, akiért nők százezrei rajongtak, ő maga mégis képtelennek bizonyult a stabil kötődésre. Katonáskodással töltött évei alatt ismerte meg az akkor 14 éves Priscilla Presley-t, és bár később oltár elé álltak, házasságuknak a közös gyermek születése után hamar vége lett. Az énekes ezután is hiába válogatott bőszen a szebbik nem képviselői közül, önpusztító életmódját egyik szerelme kérlelésére sem adta fel. Az altatók és nyugtatók, amelyeket folyamatosan szedett, s a rendszeres kábítószer-fogyasztás olyan mértékben igénybe vették krónikus betegségektől terhelt szervezetét, hogy a korai vég elkerülhetetlenné vált. Utolsó kedvese, a 21 évvel fiatalabb Ginger Alden hiába készült esküvőjükre egy 70 ezer dolláros jegygyűrűvel az ujján, 1977. augusztus 16-án már csak a Király holtteste várta a fürdőszobában. „Óvatosan magam felé fordítottam az arcát. Egy csipetnyi levegő távozott az orrából. A nyelve a fogai közé szorult, az arca pedig foltos volt” – idézte fel később a tragédiát, mely örökre nyomot hagyott nem csupán benne, hanem az egész világban. Persze, vannak, akik a mai napig nem hisznek a Király halálában – ám, ahogy ő maga mondta: „Az igazságot / mint a Napot, kizárhatod néha / el mégse tűnik.

Címlapkép: Gyermekei anyjával (imdb.com)

Kecskés Nikoletta
Forrás: forumhungaricum.hu

2023.02.15