Köztudomású dolog, hogy aki filmkritika írására adja a fejét, az sosem akart valódi filmkritikus lenni! Jobb esetben jövőbeli forgatókönyvíróként, rendezőként, producerként képzeli el az életét. Zseniális szkriptekkel teli fiókja aztán vagy kiürül, és máris révbe ért, vagy rosszabb esetben csak tovább gyűlnek a sztorik – és… maradnak a filmkritikák! De vajon miért kezd el bárki is írni? Vagy miért ragad ecsetet a kezébe, vagy miért kopácsol le mázsányi törmeléket egy formátlan kőtömbről, hogy valami szépet és fontosat mutasson másoknak? Tudja valaki a választ?

Talán az ifjú JR (cuki, érdeklődő és intelligens: Daniel Ranieri remek bemutatkozása) is csak sejti önmagában, amikor anyjával (Lily Rabe – Amerikai Horror Story, Alelnök) sokadik sikertelen különélési próbálkozásuk után visszaköltöznek a nem túl vagyonos, de az egész famíliát maguknál parkoltató nagyszüleihez Long Islandre. A fiú ideje jó részét Charlie nagybátyja (Ben Affleck) szokatlan módon, könyvekkel jól telepakolt Dickens-bárjában tölti, ahol az úri közönség közt lassan-lassan kezd kinyílni a szeme az Élet nagy dolgaira! Mintegy mentoraként Charlie bá irányítja a fiút a férfitudomány, a betűk és a regények nehéz, de szórakoztató és izgalmas útvesztőjén keresztül, így nem is csoda, hogy JR – akitől minden második ember megkérdezi, hogy mit is jelent ez a rövidítés – nemsokára eldönti: csakis a betűvetésnek szenteli az életét. Persze addig is jó szokás szerint el kell mennie egyetemre, hogy valódi, kenyérkereső szakmát is szerezzen...

Már az első pillanatban sejthető, hogy férfivé érési, felnőtté válási történetbe csöppenünk, ami azonban kiemeli a mozit az átlagból, az első pontban Clooney rendezése. A Műkincsvadászok, a Suburbicon és Az éjféli égbolt után végre egy összeszedett, kedvesen humoros és még néha gyermekien bájos, szórakoztató felnövés-sztorit készített. A film egy darabig két idővonalon fut, az 1973-as, minden új ismeretet magába szippantó, tágra nyílt szemű kisfiú JR mellett megismerjük a nyolcvanas évek egyetemre készülő JR-ját (Tye Sheridan – Mud, Joe, Ready Player One, The Card Counter) is, aki egy szekrénynyi elolvasott könyvvel a háta mögött, az eddigi okosságokkal felvértezve lát neki az önálló életnek. Itt veszít a mozi a gyermeki bájából, kevesebb a humor és a pult melletti életbölcselet – ezzel együtt a vizuális, rendezői húzás –, ám kapunk helyette „barátnő”-höz kapcsolódó szerelmi bonyodalmakat, sznob, középosztálybeli lenézést és természetesen meg-megakadó írói, újságírói karriert – igen, ez már az Élet nehezebb oldalának ízelítője, ám a film és JR nemsokára visszatérnek az eredeti hangulathoz.

Ezt pedig a rendezőn kívül nagyban befolyásolják a jól kiválasztott betétdalok, de leginkább a remekül eljátszott karakterek. A jó öreg Christopher Lloyd számára jutalomjáték a fingós, bárdolatlan, ám zseniális – embergyűlölő vagy aranyszívű? ki tudja – nagypapa eljátszása, szórakoztatóak Charlie kocsmai haverjai, a néhány jelenet erejéig feltűnő pap, akik mind-mind hatnak a „két” JR fejlődésére. De természetesen a legfőbb motiváló és iránymutató a nagybácsi, Ben Affleck, akinek alakján keresztül mindvégig érezhető a Good Will Hunting-párhuzam, hiszen ebben a filmben is – bár a saját sorsa valahogy bennragadt a prolivilágban – a lentről, tehetsége révén felkapaszkodni igyekvő főhős legfőbb támogatója – és Affleck minden cigizésével, laza pohártörölgetésével, jótanácsaival remekül hozza a karaktert. A titkos ász azonban JR apja, aki bár nem sokat szerepel, ám valahogy mégis a fiú tetteinek mozgatórugója: JR számára sokáig csak egy elérhetetlen hang a rádióban, ám a pár jelenet, amiben szerepel, a film legerősebb pillanatai közé tartoznak: mindegyikük a fiú jellemépülésének sarokkövei.

Az Iskola a pult mentén főhőse elsőre ugyan elérhetetlennek tűnő célokat üldöz – törődő apa, szerelem, írói karrier: vajon melyik valósul meg? –, ám ez a kellemes kis feelgood film – bár a háttérben látjuk-érezzük a meg nem valósult álmok terhét – egy pillanatig sem tűnik erőltetettnek, görcsösnek, szájbarágósnak.

Kicsivel több kocsmai okosság, Ben Affleck és Christopher Lloyd – és bármilyen divatos politikai felhang nélkül is Clooney mozija az év egyik legmeghatározóbb mozija lehetett volna. Mivel a film felénél a felsoroltak kissé a pult takarásába csúsznak, így „csupán” egy remek, szeretnivaló és közvetve a mobilfüggő korunknak is üzenő, vicces felnőtté válási történet kerekedett belőle.n Olvassatok könyveket! Bumm! Ennyi! Férfitudomány!

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Alonzomosely
Forrás: hetediksor.hu