Jómódú polgári családban nőtt fel, apja főrészvényes, gyárigazgató volt. Már fiatalon megmutatkozott a tehetsége, kiemelkedően művelt volt. Anyanyelvén kívül angolul és franciául is beszélt. A gimnáziumban pacifista verseket írt. Franz Wedekind költő és drámaíró támogatta a törekvéseit, és különböző folyóiratoknál közlésre ajánlotta. Brecht fiatalkori művei expresszionista stílusban íródtak. Hatott rá Rudyard Kipling, Arthur Rimbaud, de leginkább François Villon. Thomas Mannt és Lion Feuchtwangert személyesen ismerte. Első darabja, a Baal 1923-ban készült, a Dobszó az éjszakában (Trommeln in der Nacht) volt az első sikeres bemutatója. Első verseskötete, a Családi imakönyv (Die Hauspostille) 1927-ben jelent meg.

Orvosi tanulmányai 1918-ban katonai szolgálata miatt megszakadtak, de a háború után sem fejezete be az egyetemet, érdeklődése a színház felé fordult. A müncheni kamaraszínháznál dramaturg, a berlini Deutsches Theaternél rendező és dramaturg volt. Utóbbit ebben az időben (1930-ig) Max Reinhardt vezette, aki színházi technikával, színpadrendezéssel, a nyelv, a zene és a koreográfia összehangolásával megújította a német színjátszást. Dolgozott Erwin Piscatorral is, az avantgardista politikai színház képviselőjével. Piscator alapította a Proletár Színházat, színészeitől nem várt érzelmi reakciót vagy átélést. Aktuális eseményeket, újsághíreket vittek színpadra, rögtönzött formában.

Brecht mandolinművészként is fellépett, zenét szerzett. A dalbetétek szövegszinten is fontos részei a darabjainak, hiszen mondanivalóval bírnak. A nézői igényeknek, illetve a külvilág változásainak megfelelően aktualizálta, átdolgozta saját és mások színműveit is. Egyik legismertebb műve az 1928-as Koldusopera (Dreigroschenoper), egy zenés darab, melyet John Gay azonos című, 1728-ban bemutatott, szatirikus operájából újított fel. Főhőse Macheath, Penge Mackie, más fordításban Bicska Maxi, a bűnözésből élő bandavezér. Ellenfele, egyben apósa egy polgári üzletember, aki a koldusokat kihasználva szervezi vállalkozását.

A fasiszta hatalomátvétel idején emigrált. Dánia után Finnországba ment, de járt a Szovjetunióban is, majd az Egyesült Államokba utazott. 1947-ben tért vissza Európába, először Svjácba, majd Kelet-Berlinbe. Amíg az USA-ban tartózkodott, az FBI is megfigyelte. Művei kritikai megítélése nem volt mindig kedvező, leginkább azért, mert nehezen bekategorizálhatók, hiszen filozófiai és politikai nézetei sem voltak egyértelműek. Szocialista, anarchista és polgári liberális véleményeket is megjelenített műveiben, vallási kérdésekben sem mindig ugyanúgy foglalt állást.

Ismertebb művei a Galilei élete (Das Leben des Galilei, 1943), A szecsuáni jólélek (Der gute Mensch von Sezuan, 1943), a Kurázsi mama és gyermekei (Mutter Courage und ihre Kinder, 1941). Utóbbi történetében a harmincéves háború idején Fierling Anna, Kurázsi mama (a háborúból élő ember archetípusa) markotányos nő a szekerével járja a hadszíntereket. Vele utazik három felnőtt gyermeke, akiket egymás után veszít el, és végül magányosan kel útra a haddal. Beteljesedik a sorsa: „A háborút megfeji, hát adózzék is neki.”

Brecht 1949-ben alapította feleségével, Helen Weigellel a Berliner Ensemble színházat, mely először saját színpad, épület nélkül működött. 1954-ben a társulat a Theatre am Schiffbauerdammba költözött. Itt állította színpadra A kaukázusi krétakör (Der kaukasische Kreidekreis, 1948) című drámáját. A Szovjetunióban, Grúziában játszódó színműben A krétakör című drámát mutatják be, mely az anyai szeretet próbája. A legyőzött kormányzó menekülő felesége, Natela magára hagyja kisfiát, Michelt, akit – a saját életét kockáztatva – Gruse, a szolgáló visz magával. Natela a helyzet rendeződésekor visszatér a gyermekéért, és a bíró az ókori salamoni krétakört választja az ítélet eszközeként. Ebben az esetben azonban Gruse lesz az, aki inkább elengedi a gyermeket, mint hogy szenvedni lássa. A bíró végül neki ítéli a kisfiút. A keretes szerkezetű színműben ez a tanmese egyben két termőföldön vitázó kolhozfalu problémájának a megoldása is.

Az epikus színház megteremtésével megújította a színjátszást. A korábbi színpadi elvekkel szemben nem a „beleélés”, hanem az „elidegenítés”, a megmutatás technikáját tartotta a színművészet legfontosabb eszközének. Úgy gondolta, nem katarzist kell teremteni és az érzelmekre hatni, hanem az értelemre. A színészi játék célja ne az illúziókeltés legyen, hanem ahhoz hasonlóan mutassa meg a valóságot, mint amikor valaki egy beszélgetés során mutatja be ismerősét másoknak, a gesztusait is szemléltetve. A színész előadásában érzékeltesse a csodálkozást, a meglepetést is, de ne legyen impulzív, ne élje bele magát kritikátlanul a szerepébe.

„A színész nem hagyja, hogy a színpadon bekövetkezzék maradéktalan átalakulása az ábrázolt személlyé. A színész nem Harpagon, Lear, Svejk, a színész megmutatja ezeket az embereket. A színész olyan hitelesen tálalja mondásaikat, mint lehet, úgy mutatja meg a viselkedésmódjukat, ahogy emberismeretéből telik, de nem próbálja elhitetni önmagával (s ezáltal másokkal sem), hogy ezzel maradéktalanul átalakult.”

Brecht ezért a próbák első szakaszában a felolvasást preferálta, majd amikor már a színpadon zajlott a játék próbája, a színészeknek nemcsak a darab szövegét kellett mondaniuk, hanem hozzá kellett tenniük a rendezői utasításokat és kommentárokat is. „A folytonos fejlődés elidegeníti tőlünk az előttünk jártak viselkedését.” Így a színésznek szerinte – hasonlóan a történészhez vagy egy tudóshoz – távolságot kell tartania. A mindennapok történései a nézők számára megszokottak, már nem tulajdonítanak nekik jelentőséget, de ha a színész elidegeníti őket, akkor „feltűnőkké”, ezáltal hatásosabbá válnak.

Elveit továbbfejlesztve jutott el a dialektikus színházhoz, ahol már a szórakoztatás is része a folyamatnak az értelmezés mellett. Mindezek ellenére – vagy inkább éppen ezért – Brecht műveiben vannak igazán érzelmes, az ember szívére, lelkére ható pillanatok, jelenetek.

A saját színház alapítása után a színházi munka, a színházszervezés kötötte le idejének nagy részét, ettől kezdve keveset írt. 1956. augusztus 14-én, 58 éves korában szívrohamban hunyt el. 1963-ban a Berliner Ensemble előtti teret 65. születésnapja alkalmából Bertolt-Brecht-Platz névre keresztelték.

Bogár Erika

Forrás: wikipédia, literatura.hu 1, literatura.hu 2, literatura.hu 3, berliner-ensemble.de, britannica.com, enciklopedia.fazekas.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.