A nemek közötti egyenlőség a Széchenyi István Egyetem programsorozatának középpontjában


panelbeszelgetes-szechenyi-istvan-egyetem

Az ENSZ Fenntarthatósági Fejlődési Céljaihoz is illeszkedik az a panelbeszélgetés-sorozat, amely a győri Széchenyi István Egyetem szervezésében a nemek közötti egyenlőség témáját járja körül külső előadók meghívásával. Az első rendezvényen a távmunka jelentette kihívások és tapasztalatok kerültek terítékre.

A nemek közötti egyenlőség megteremtése a mai társadalmak egyik jelentős kihívása, amit a Széchenyi István Egyetem is rendkívül fontosnak tart. Az intézmény Globalizációs Kompetenciaközpontja ennek érdekében szervezett nagy érdeklődéssel kísért panelbeszélgetést az egyetem Budapesti Innovációs és Képzési Központjában.

panelbeszelgetes-szechenyi-istvan-egyetem

Egyetemünk az ENSZ felsőoktatási intézmények együttműködésére kezdeményezett Academic Impact (UNAI) programjának társult intézménye, így kiemelt hangsúlyt fektetünk az ENSZ Fenntartható Fejlesztési Céljainak támogatására, amelyek egyike éppen a férfiak és a nők közötti egyenlőség biztosításáról szól. A nemrégiben megrendezett esemény és az idénre Budapest mellett győri, mosonmagyaróvári és zalaegerszegi helyszínnel havonta tervezett további panelbeszélgetések ezt a témát járják körül, meghívott külső előadók segítségével” – emelte ki dr. Lukács Eszter (a fenti képen balra), a Széchenyi István Egyetem nemzetközi stratégiai elnökhelyettese, Globalizációs Kompetenciaközpontjának vezetője, a Magyar ENSZ Társaság elnökségi tagja. Hozzáfűzte: a rendezvényről tájékoztatták az ENSZ New York-i tájékoztatási főosztályát, ahol jelezték, hogy a következő programokon részt kívánnak venni az ENSZ bécsi információs irodájával együtt.

A Budapesti Innovációs és Képzési Központban megtartott panelbeszélgetésen Király Ildikó (a lenti képen balra), a Bridgestone Tatabánya Manufacturing Kft. HR-vezetője, dr. Kovács Eszter (a lenti képen középen), az Audi Hungaria Zrt. HR-tanácsadója, Kalmárné dr. Hollósi Erika (a fenti képen középen), a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára, Berdó-Németh Katalin (a fenti képen jobbra), a Jaguar Land Rover Hungary Kft. HR-vezetője és dr. Elza Saitova (a lenti képen középen), a Reperion alelnöke osztotta meg gondolatait a hallgatósággal dr. Lukács Eszter moderálása mellett. Érdekesség, hogy a vendégek közül négyen is a Széchenyi István Egyetemen szerezték diplomájukat, azaz az intézmény alumnijai. A program címe „A távmunka HR-kihívásai” volt, és a koronavírus-járvány következtében rendkívül elterjedt munkavégzési formával kapcsolatos tapasztalatok kerültek terítékre.

anelbeszelgetes-szechenyi-istvan-egyetem

Perényi-Isky Petra, a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Programok Központjának munkatársa, a rendezvény főszervezője elmondta: valamennyi előadó egyetértett abban, hogy a járvány kezdetén kihívást jelentett az átmenet a személyesből az online térbe, mára azonban már kialakult a hibrid munkafolyamat mindegyik szervezetnél. Ez a gyakorlatban jelenleg heti egy-három nap home office-t jelent a vállalatoknál. Az előadók hangsúlyozták, hogy a munkatársak nagy becsben tartják az otthoni munkavégzés lehetőségét.

Az általános tapasztalat az, hogy aki hatékonyan végzi a munkáját az irodában, az a home office-ban is hasonló hatékonysággal éri el a kitűzött célokat. Az előadók kiemelték ugyanakkor, hogy nagyon fontos a munkatársak iránti bizalom és a párbeszéd a munkafolyamat egyes lépéseinek meghatározására annak érdekében, hogy a kollégák az irodai dinamizmus nélkül is ugyanúgy tudjanak haladni. Érdekesség, hogy a Z generáció fiatal munkavállalóinak jelentősen eltér az elképzelése a hibrid munkavégzésről: részükről az otthoni munkavégzés lehetősége már alapvető elvárás, nagyfokú rugalmasságot igényelnek a munkáltatójuktól. Az előadók anyaként is beszéltek a karanténban eltöltött idő nehézségeiről, amikor több funkcióban is szerepet kellett vállalniuk otthon. Ezen tapasztalatok alapján HR-menedzserként is igyekeztek szem előtt tartani a családok kihívást jelentő helyzetét” – fejtette ki Perényi-Isky Petra, aki hozzátette: a beszélgetés egyik konklúziója az volt, hogy a személyes kapcsolattartás és az informális kommunikáció pótolhatatlan. Így ha szükséges, a személyes találkozókat online találkozási ponttá kell átalakítani – akár online ebédek formájában –, mert enélkül nem tartható fenn a sikeres és hatékony munkafolyamat.

panelbeszelgetes-szechenyi-istvan-egyetem

Széchenyi István Egyetem

2023.02.06