Palmanova „csillagvárosa” egyike a kihagyhatatlanoknak. 2017 óta szerepel az UNESCO Világörökségei között a Velencei védelmi célt szolgáló szárazföldi és tengeri épületek a 16-17. századból című listán (olyanok mellett, mint például Bergamo, Peschiera del Garda, Zadar erődje vagy a Kotori Erőd). Amikor feltűnik a nagy melegben a navigáción Palmanova tökéletes 9 ágú csillag alakú sziluettje, a felfedezés izgalma uralkodik el rajtunk. Éppen az 52 km-es szakasz felénél érkezünk meg egyik, filmbeillő monumentális kapujához. Három bejárata árulkodik az egykor fontos útirányokról (északra Udine, a tenger felé Aquilea, keletre Cividale). A velenceiek 1593-ban azzal a szándékkal alapították a várost, hogy a legnagyobb szárazföldi támaszpontjukká fejlesszék. Harcos idők jártak akkoriban, elsősorban a török (ottomán) betörésektől tartottak (tudjuk jól, nem ok nélkül).

(A bal oldali kép forrása: wikimedia commons)

A csillagerőd teljes szabályossága leginkább madártávlatból észlelhető, lentről falai sem feltűnőek, inkább füves, bokros domboldalnak néznek ki. De ez csak a látszat! Trükkös megoldással a növényzetben három körgyűrűből álló védrendszer „lapul” meg, vizesárokkal és kilenc, nyíl alakú bástyával. Hasonló csillagerődöket másutt is építettek már a 15. századtól kezdve, de Palmanova egyedülálló vonalvezetése, mesteri tervezése kiemelkedő, építési módszereiben is korának legkorszerűbb technikáját képviseli. Igaz, ami igaz, az építkezés eltartott vagy 100 évig. Komoly csatát soha nem kellett vívnia a városnak, annál inkább kellett küzdeniük az elnéptelenedéssel. A teljes kihalás elkerülésére például 1622-ben elítélt bűnözőket telepítettek be. 1960-ban a műemlékek sorába emelték, csodásan rendben tartott épületeivel ma már a turisták kedvelt célpontja.

A Porta Udinétől (Udine-kapu) nem nehéz megtalálni a város szívét, a grandiózus méretű főteret (Piazza Grande), amely bizonyára számtalan katonai szemle, felvonulás és gyakorlatozás tanúja volt. A felvilágosulatlan turista számára az itt felállított középkori szerkezetek elsőre ostromgépeknek tűnhetnek, ezért izgalmas felismerés, hogy valójában az építkezéshez használt masinák másolatai, működtetésükről tábla „mesél”. A teret sugárirányú és koncentrikus utcák veszik körbe. Olyan, mint egy nagyon szabályos labirintus, de eltévedni nem lehet, végtére is minden út a térre vezet. A késő reneszánszt idéző, szinte egyforma házai is a katonai múltra utalnak (így juthattak ki leggyorsabban a falakra veszély idején), ezek ma már színesre festettek.

Feltűnő a dóm viszonylag „rövidre szabott” tornya, de Palmanovában állítólag semmi nincs véletlenül! Ez is éppen akkora, amekkorának lennie kell, hogy a falakon kívülről ne lehessen látni és lőni. Micsoda tervszerűség! Nem kell matekzseninek lenni, hogy felismerjük az összefüggést a számok között. Hogy, hogy nem, a város hatszögletű teréről 18 sugárirányú utca fut ki, 3 városkapun lehet ki- és bejutni, 9 bástya védi. Ugye, ez mind osztható 3-mal!

(A kép forrása: flickr.com)

Hosszabb időt is el lehetne itt tölteni, a máig épségben megőrzött várfalak alagutakat, izgalmas kalandokat rejtenek, de a akár gyalogtúra keretében, kerékpárral vagy lóval is bejárhatók, kerületük összesen 7 km. Ha jókor érkezünk a városba, még egy fergeteges koncerten is részt vehetünk, Palmanova ugyanis azzal dicsekedhet, hogy világraszólóan egyedülálló az örökké kék eget kémlelő Piazza (főtér) akusztikája. 2001-ben Sting is fantasztikus koncertet adott itt.

Palmanova falait elhagyva már érezni a tenger sós illatát, Aquileia egén pedig csapatostul vitorláznak a sirályok. Semmi kétség, közel a tenger! Közvetlenül a kerékpárút mellett feltűnnek a valaha „második Róma” néven emlegetett nyüzsgő település romjai.

(A kép forrása: wikimedia commons)

Impozáns 73 méterével a Santa Maria Assunta-bazilika harangtornya messziről hirdeti a régi dicsőséget. A városka zajos történelmének csak a felszínét súroljuk, egy biztos, az itt előkerült régészeti leletek gazdagsága az UNESCO Világörökségeinek sorába emeli. Szobrok, érmék, bronz- és üvegtárgyak, urnák, sírok, freskók mellett Aquileia igazi kincse, egy korszak jelképe a mozaikpadló, az egyik legnagyobb a nyugati keresztény világban.

(A kép forrása: flickr.com)

Kikötője Grado szigetére épült, a szárazföldről oda egy keskeny földsávon juthatunk be. Először a homokos strandját vesszük birtokba, több helyen is találni ingyenes plázst. A városnézés a következő napra marad, de mondhatom, utazásunknak méltó levezetése a halászkikötőben való bolyongás, a szűk és kevésbé szűk utcák felfedezése a hangulatos velencei stílusú házak között, az utunkba kerülő ókeresztény épületek megismerése.

Ilyen a Santa Eufemia-bazilika csodálatos mozaikpadlójával, a csúcsán magasodó Anzolóval (vagyis Szent Mihály arkangyallal), a város szimbólumával. Bőven kínálkozik itt élmény, de ezúttal sem törekszünk a „habzsolásra”, inkább csak szemezgetünk, és igyekszünk mindent magunkba szívni, élménnyé szublimálni.

Több mint 450 km megtétele során számos nehézséggel kellett szembenéznünk. Küzdöttünk az időjárással, az emelkedőkkel, de még a meredek lejtőkkel is, legtöbbször persze önmagunkkal. Az erőfeszítésekért cserébe számos szépséggel töltődhettünk, és azt hiszem, az így nyert energiák még sokáig éltetnek bennünket.

Kép, élmények, írás: SzaSzi

Fotógaléria: Udinétől Gradóig - utolsó szakasz

Horváth Csaba és Szabó Szilvia fotói

15 kép

 

Címlap középső képén Palmanova látképe (a kép forrása: wikimedia commons).

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Az osztrák szakasz
2. rész:  Az olasz szakasz
3. rész:  Megérkezni Salzburgba
4. rész: Hellbrunni vigalom
5. rész: Hochenwerfen, egy igazi ''sasfészek''
6. rész: Venzone, a nevedet bevéstem örökre!