Ha röviden akarnám összefoglalni a könyvet, akkor azt nagyjából így tehetném meg: a Csillagközi invázió kanos tinédzserkatonái potyautas Csipkerózsikájukkal az űrhajójuk fedélzetén harcba szállnak a galaktikus vírussal fertőzött Űrgolyhókkal. Ki ne akarná ezek után elolvasni?

Amie Kaufman és Jay Kristoff regénye a Vörös pöttyös könyvek sorozatban jelent meg, amellyel kapcsolatban igencsak vegyesek az érzelmeim. Egy halom, számomra nem túl értékes zsáner jelenik meg benne, de akadnak itt rendkívül jó fantasynek mondható darabok is. Így aztán gondosan válogatva olvasok csak belőlük. Az Aurora Rising mindenképpen megérdemli az olvasást. Persze ne számítson senki egy Stanislaw Lem mélységű tudományos-fantasztikus műremekre, amely az emberi lét minőségéről, egyediségéről gondolkodtat el. Ez egy laza szórakozás másfél napra, mert egy könnyed hangvételű történetről van szó, amely „galaxisos” történetek humorral átitatott hagyományain alapul, mint A galaxis őrzői vagy a Galaxis útikalauz stopposoknak. Utóbbiról azt írtam tíz kedvenc sci-fimet felsoroló listámon, hogy „elvetemült és teljesen hülye”, de ez az Aurora Risingra is teljesen megáll, ha azért annak eredetiségét nem is éri el. Lehetetlen komolyan venni, és lehetetlen nem vigyorogni, miközben olvassa az ember, s közben csak falja és falja az oldalakat. Nem lesz maradandó, életre emlékezetes olvasmány, de kikapcsol és szórakoztat.

A cselekmény nem túl bonyolult, inkább kalandok sorozata felfűzve egy vékony történeti cérnaszálra mint összekötő elemre. Van itt kolónia megmentése, fogságba esés, űrcsata, lezuhanás egy különös bolygóra... Sci-fi közhelyek, minimum az eredeti Star Trek sorozat óta. Akad még a sorok közt némi mágia, rejtély, nyomozás, szerelem és tragédia. Mondjuk a szerelmi szál(ak) annyira nem fogtak meg, komolytalanok és felszínesek. Nagyon tetszett ellenben, hogy kis fekete betétlapokon a fejezetek között plusz információkat kapunk az Aurora-ciklus világáról. Ezek sokat adnak hozzá a regényhez, kevés energiabefektetéssel, ami ötletes, értékelem.

A könyv mégsem ezektől jó, hanem a szövegtől. Hogy erre rezonáltam, annak oka elsősorban a szarkasztikus és cinikus humor iránti rajongásom. A sok egyéniségből összegyúrt csapat szintén olyan sablon, ami elcsépelt közhely is lehetne, de itt nem veszik túl komolyan a szerzők, ezért nem telepszik rá a műre. A történetben minden karakter (hormontúltengéses) egyéniség, de összhangba hozza őket a pár szavas vagány beszólások ritmikája. Akciófilmes hasonlattal élve: mintha a szőke szépfiúvá lett Schwarzi, a vörös bombázóvá alakult Sigourney Weaver, az idegen verőlegénnyé változott Will Smith és a Leeloo-ból szótlan szociopata tudóssá átképzett Milla Jovovich vetélkedne az intergalaktikus beszólogatás-világbajnokság döntőjében, miközben szeretik egymást...

A hétfős osztag vezetője Tyler Jones, aki egy szépfiúba öltött vezér. Ha amerikai egyetemista lenne, ő volna az irányító a futballcsapatban és a végzős bálon a bálkirály. Karaktere egyelőre kissé sótlan. Csillagközi inváziós rombolónk fedélzetén a „Denise Richards” most Scarlett Jones (Tyler nővére), aki hivatalosan az űrhajó diplomatája, nem hivatalosan a galaxis férfifalója. Barátnője a hadihajó kormányosa, Cat. Ő az alternatív naiva, aki tökéletes pilóta és tökéletesen alkalmatlan társas lény. Van egy idegen, mozgásában erősen korlátozott, ám egójában korlátlan gépészünk is, Finian, akinek talán a legtöbb jó beszólást köszönhetjük. Zila Madran a női Spock a hajón. Személy szerint a kedvenc szereplőm. Ő a hallgatag, zakkant, aki mindenkit meglő bénítópisztollyal. Az írók egész fejezeteket szántak neki. Azaz összesen kb. 10 sort. Egyik fejezet, amely az ő szemszögéből íródott, mindösszesen egyetlen (sic!) nem túl hosszú mondatból áll... Végül van egy verőlegényünk, név szerint Kal, aki szintén más fajhoz tartozik. Ő becsületes izomagy. Ja, és persze ott van Aurora, a lány egy sokkal korábbi korból, aki miatt az egész kalandsorozat elkezdődik, ráadásul csatlakozhatna a DC-moziuniverzumhoz is a Könyvmolyképző-könyvuniverzum helyett, mert szuperképessége van. A karakterek viszik hátukon a kötetet, és be kell vallanom, szívesen olvasnám már most a folytatást.

Az Aurora Rising egy laza Young Adult fantasy/sci-fi, elsősorban a 14-18 éves korosztálynak, meg mindenkinek, aki szeret kicsit kiugrani egy űrkapun a végtelenbe és maga mögött hagyni a földi gondokat. Emellett egy sorozat első darabja, ennek megfelelő „befejezéssel”. Nagyon gördülékeny, kellemes és szellemes, ám zsánerileg besorolhatatlan ifjúsági regény. A kötet fizikailag a Könyvmolyképző hagyományait folytatja, én egy kartonált kiadást olvastam. Abban is a szokásos Vörös pöttyös könyv, hogy a borítókép sötét tónusú, rajta a címszereplővel, ezúttal Aurora „Auri” egész tetszetős ábrázolásával.

*egyébként indokolatlanul

Horváth Gábor