A 17. század elején polgári jellegű művészet alakult ki Németalföld északi részén, és az itt alkotók élen jártak a festészet megújításában. Olyan műfajok kerültek előtérbe, mint a tájkép és a csendélet, mindkettő esetében arra törekedtek, hogy „mindenféle idealizálás nélkül mutassák be a mindennapi valóságot és a természetet”. A kort még az is jellemzi, hogy „a portré műfaja bensőségesebbé, családiasabbá vált, s megszabadult minden dagályosságtól és pompától”. Ráadásul az ebben a korszakban alkotó holland művészek megfestették a házak belső tereit is, mindezzel azt bizonyították, hogy a látható világban is számos szépséget lehet felfedezni, ahhoz, hogy egy kép nagyszerű legyen, nem kell feltétlenül jelentős téma.

Ennek az újfajta képzőművészeti felfogásnak legtekintélyesebb képviselője és legmagasabb szintre fejlesztője a delfti Jan Vermeer volt. 1632-ben született Reynier Janszoon és Digna Baltens második gyermekeként. Apja eredetileg textilkereskedő volt, aki 1631-től kezdett el festményekkel üzletelni, ettől az évtől tagja volt a Delfti Szent Lukács Céhnek is, amelyhez „különböző műfajban dolgozó festők, üvegkészítők, és kereskedők, fajanszosok, hímzők és műkereskedők tartoztak”.

Vermeer számára mozgalmas év volt 1653. Egyrészt megnősült, feleségül vette Catharina Bolnest, másrészt 1653. december 29-én mesterként lett a Delfti Festőcéh tagja. Művészeti tanulmányairól semmilyen információ nem maradt fenn, azonban a céh alapszabályzatának megfelelően hat tanoncévet el kellett töltenie egy mesternél ahhoz, hogy teljes jogú tagként befogadják. Első datált festménye 1656-ból származik. 1662-ben a Szent Lukács Céh vezetőjévé választották. 1667-ben egy Delftről szóló könyvben már említést tettek Vermeerről is. A festészet mellett valószínűleg műkereskedéssel is foglalkozott. 1670 folyamán másodszor is a céh elöljáróvá választották. Ebben az évben elhunyt az édesanyja, a családi fogadót fiára hagyta, aki 1672-től kiadta azt. Jan Vermeer 1675 decemberében hunyt el, komoly adósságokat hagyva maga után.

Pályafutása során viszonylag kevés képet festett, hozzávetőleg negyvenre tehető a hiteles műveinek száma, ez évente átlagosan két festményt jelent, amelyek azonban a legtöbbször gazdag patrónusok számára készültek, nem pedig piaci eladásra szánta őket. Művészeti életútja során számos különböző témájú alkotást készített, amelyek között vannak történelmi eseményeket, erkölcsi témákat megörökítők, Delftről készült városképek, valamint pályafutása végéről allegórikus alkotások is, mégis leginkább nőket ábrázoló zsánerképeiről vált ismertté. A legtöbb esetben egyetlen hétköznapi tevékenységet folytató nő a főalak, akiket „többnyire tipikus holland házak belső terében jelenítette meg”, ráadásul „különösen nagy gondot fordított a szövetek, színek és formák ábrázolására”.

Vermeer zsánerképeinek jelentős részével magát a bűnt bírálja, ő is azokat a németalföldi festőket követi, akiknek az volt a céljuk, hogy alkotásaikkal az embereket erényessé tegyék, ezáltal a gondolkodási és viselkedési normákat egyaránt betartsák. Néhány képével azonban az erkölcsi nevelés másik formáját is gyakorolta, nevezetesen festményein megmutatta a hivatalosan elvárt magatartásmintát. Három ilyen alkotás fűződik a nevéhez, a Tejet öntő nő, a Nő vizeskancsóval és a Csipkeverőnő.

Az utóbbi képen egy csipkét készítő fiatal hölgy látható, ebben a korban ugyanis a csipkeverést a házi erények egyikének tartották, a serénység jelképének számított. Az ábrázolt nő lefelé néz, koncentráltan dolgozik, „egyik kezével a tűket szurkálja a párnába, a másikkal pedig ügyesen vezeti köztük a vékony fonalat”. Körülötte csupa hétköznapi tárgy látható: egy szövettel borított asztal, rajta egy párna, amelyből fonalak lógnak ki, mellette egy könyv hever, amely feltehetően egy az akkori holland házakban gyakorta fellelhető imakönyv lehet.

A kép kompozícióját tekintve „az előtérben látható asztal mintegy elválasztja egymástól a nőalakot és a nézőt”. Előbbi „átlósan helyezkedik el a képen, a térben kissé hátrább vonva; ezt a hatást erősíti a szürke háttérből kiváló puha hajfürt is”. Ráadásul „a fürt hullámos vonala ellentétet képez a csipkekészítéshez használt, egyenesre feszített fonalakkal”. Az igen közeli nézőpont pedig rendkívül valósághűvé és erőteljessé teszi a munkájába merülő fiatal nő ábrázolását.

A színek elmosódó széle miatt feltételezik, hogy Vermeer camera obscurát használt a Csipkeverőnő megfestése során is. „Ez az eszköz egy dobozba helyezett lencserendszer segítségével egy felületre vetítette a tárgyak képét, ily módon lehetővé tette a látvány alapos tanulmányozását és a legapróbb részletekbe menő reprodukálását.” Ezen a festményen is megjelennek Vermeer legfontosabb színei, a citromsárga, a halványkék és a világosszürke. „A halványsárga ruha kiválik az előtérben látható tárgyak sötét foltjából és a semleges háttérből.”

Ha a festményt alaposabban szemügyre vesszük, igazán élesnek a nő alakja hat csak, a kép előterében látható tárgyak, pl. a párna bojtja, a belőle kilógó fonalak, a könyv ellenben kissé elmosódottnak tűnnek, mindez Vermeer pointillista módszerének köszönhető. A delfti festő képein különleges szerep jut a fénynek is, amelynek legfőbb szerepe, hogy „a szoba lényeges pontjait megvilágítsa, és előcsalja a gazdag, ragyogó és ügyesen társított színeket”. A Csipkeverőnő képen az ábrázolt nő arcát megvilágító fény a más képeire jellemző bal oldal helyett jobbról érkezik.

oszem

Felhasznált irodalom: Chiara Lachi: Barokk művészet; A barokk elterjedése Európában; Norbert Schneider: Vermeer 1632-1675 rejtett érzelmek; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
12. rész: Piero della Francesca: Szent Antal szárnyasoltár
13. rész: Alfons Mucha: Gismonda
14. rész: Emile Gallé: Váza írisszel
15. rész: Tádzs Mahal
16. rész: Edgar Degas: Balett – A csillag
17. rész: Bernini: A folyók kútja
18. rész: Gemma Augustea
19. rész: Bernini: Apolló és Daphné
20. rész: A Belém-torony
21. rész: Bocca della Verità (Az igazság szája)
22. rész: A sienai dóm
23. rész: Az Alhambra
24. rész: A chambord-i kastély
25. rész: A prágai Károly híd
26. rész: A chartres-i székesegyház
27. rész: Arany körgallér a bronzkorból
28. rész: A Fabergé-tojások
29. rész: Lechner Ödön: A pozsonyi kék templom
30. rész: Gulácsy Lajos: Varázslat
31. rész: Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás Taorminában
32. rész: Hadrianus síremléke, az Angyalvár
33. rész: A Prima Porta-i Augustus szobor
34. rész: Raffaele Monti: A menyasszony
35. rész: Munkácsy Mihály: Krisztus-trilógia
36. rész: Tiziano Vecellio: Pesaro Madonna
37. rész: Róth Miksa: Napfelkelte
38. rész: Gustav Klimt: Pallasz Athéné
39. rész: A Neuschwanstein kastély
40. rész: A pisai ferde torony
41. rész: Frida Kahlo: Önarckép tövises nyaklánccal
42. rész: Ara pacis Augustae (Az augustusi béke oltára)
43. rész: A capitoliumi nőstény farkas
44. rész: A prágai Szent Vitus-székesegyház
45. rész: A négy tetrarcha portrészobra
46. rész: Johannes Aquila: Szent László – A veleméri templom freskórészlete
47. rész: A Colosseum
48. rész: A conwyi vár
49. rész: Antoni Gaudí: Park Güell
50. rész: A maharadzsapalota
51. rész: Niobé-kratér
52. rész: Ponte Vecchio
53. rész: Az Aranyhajó
54. rész: A Szent István-terem
55. rész: Humayun császár síremléke
56. rész: A Big Ben
57. rész: A rábaszentmiklósi Szent Miklós templom
58. rész: A Mátyás-templom
59. rész: A Sándor-erőd
60. rész: A Hohenzollern-kastély
61. rész: Gustav Klimt: A csók
62. rész: Míg a halál el nem választ... ‒ Sten Sture jegygyűrűje
63. rész: A Lánchíd
64. rész: A Szamothrakéi Niké
65. rész: A Bostoni Operaház
66. rész: Sandro Botticelli: Tavasz
67. rész: A Gyugyi-gyűjtemény
68. rész: Claude Monet: Nő napernyővel – Madame Monet és fia
69. rész: Az agyaghadsereg
70. rész: San Gimignano tornyai
71. rész: A Las Lajas bazilika
72. rész: M. S. mester: Kálvária
73. rész: Bomarzo – A rejtélyes szent erdő
74. rész: Eugène Delacroix: Villámlástól megriadt ló
75. rész: Hohensalzburg vára
76. rész: Élisabeth Vigée Le Brun: Önarckép portréfestés közben
77. rész: Knidoszi Déméter
78. rész: A winchesteri székesegyház
79. rész: A Festetics-kastély
80. rész: Raffaello: Sixtus Madonna
81. rész: Mont-Saint-Michel