Farkasvérű Maika és Kippa, a rókalány véres/brutális kalandjait az első kötettől kezdve követjük (harmadik kötet, negyedik kötet, ötödik kötet), a visszafejthető elemzésekben gyakorlatilag kitárgyaltuk a nagy ívű történet megannyi állomását, kitérve a mögöttes, szinoptikus eseményekre, különös tekintettel a hatalmi és személyes sarokpontokra és ok-okozati összefüggésekre. Így most tényleg csak röviden: Maika, a jelentős hatalmi szereplők leszármazottja a különböző nép- és lénycsoportok tarkította vidéken próbálja a háborús konfliktusok sűrűjében fellelni valódi önmagát, minél mélyebbre ásva pokoli feneketlenségbe vesző múltjába, beleértve felmenői viselt dolgait is. Az egyébként nem könnyen kiszálazható események és gyakran képbe kerülő új figurák tömkelegében leghűbb társa a vele utazó/menekülő Kippa, az egyetlen makulátlan moralitású teremtmény a démoni agresszióban és megosztottságban fetrengő Monstress-univerzumban. Többek közt képtelen a néha ellenségeit felzabáló Maikát rossznak látni, és ez a gyengéd, világmegvető bátorsággal párosuló személyiség még a lovecrafti-öregisten, Zinn sötét lelkébe is képes fényt vinni. Zinn részleges amnéziában szenvedő szimbiótaként él Maika testében, jelentős mértékben áthatva a lány lelkületét is. Ez az egyre kevésbé szétszálazhatóság a sorozat egyik legérdekesebb momentuma, és mind írói (Marjorie Liu), mind rajzolói (Sana Takeda) szempontból kincsesbánya.

Az előző, ötödik részben ténylegesen is kirobbant az a háború, ami már az elejétől érett, de igazából alig érzékelni a különbséget egy-két bombázáson kívül, hiszen előtte is szélsőségesen rosszul bántak egymással a különböző etnikumok, meg úgy egyáltalán nagyjából mindenki mindenkivel. A hatalmi játszmák és a családi konfliktusok eleve érdekesebbek a háborús jeleneteknél (kivételt képez persze a humán létére párját ritkítóan badass Anuwat ezredes, mert őt minden helyzetben élmény nézni), teszem azt, ha például előkerül Maika apja, akinek isteni-mágikus erejéből ebben Az eskü című hatodik kötetben eddig nem látottakat csodálhatunk meg káprázatos akciók közben. Most egyébként, hogy a farkas nagymama is kimutatja foga fehérjét, és Maika Zinnel karöltve is alig tudja hárítani a nagyi rettentő csapásait, a korábbiaknál is élesebben kibukik a Monstress párhuzama saját világunkkal és történelmünk sötét korszakaival. Elég ehhez Maurice Druon Az elátkozott királyok klasszikus könyvsorozatát elővenni példaként Szép Fülöp koráról: ha betereltük volna a 13. századi Európa valamennyi uralkodócsaládját egy terembe, valójában csak összehoztuk volna a közel-távoli rokonok díszes seregét. Maika családi tablója is hasonlóan felépülő, és még a köztük lévő érzelmi/szociális horror-viszonyok is erős fedésben vannak, ebben a kötetben például ugye Maika éppen csak túléli a kedves nagyi ámokfutását, és az állandósuló rosszkedvvel hepciáskodó nagynéni is próbálja minduntalan becserkészni a lányt. Az ilyesmi persze iszonytató a normál emberi morál szemszögéből, nagyjából mindenki megveti a rokon- és gyerekgyilkolást, de ha végigfuttatjuk ártatlan tekintetünket elmúlt évezredeink véreres testén, a mindenkori elit viselt dolgai simán rávernek pár kört a fantasy-rémségekre.

A politikai/hatalmi áthallások mellett a sorozat – mintha sosem lenne elég a borzalmakból – szenvtelennek látszó részletezéssel taglalja a különféle pszichikai terheltségeket is. Ám ennél is érdekesebb a hagyományos társadalmi értékrendek és bevett modellek nehezen tarthatóságának akupunkturálisan pontos betájolása: a másság, mint olyan, nem csontig rágott jelszavakba és mozaikszavakba csomagolt szentbeszéd, és nem is merül ki nemi vagy lelki beállítódásban, sokkal inkább a teljes ember képe. Ami ha éppenséggel kórkép is, az az általános szociális viszonyokra, az egész emberiségre vonatkoztatható, és ennek egyik gyökér-oka semmi más, mint a mindnyájunkra kiterjeszthető szélsőséges egoizmus. A Monstress lesarkítva a szellemi alapjaitól elszakított nyugati ember torz tükörképe, amit talán csak mostanában, a világ semmibe egyre kevésbé vehető széthullásának közepén kezdünk beismerni. Itt persze a „nyugati” alatt már nem a bolygó tényleges nyugati-kapitalista részét értjük, hanem a kizsákmányoló, kényelmi berendezkedést, ami rég bolygószintűvé terebélyesedett.

A kötet első két külön nézőpontú fejezete spin offként tárja fel Maika és Kippa gyerekkorából azokat a meghatározó/sorsfordító pillanatokat, amelyeket végül megosztanak egymással. Sorstársakként összecsiszolódásuk adott pontján ezek a megnyílások egyrészt érthetőbbé tesznek személyiségbeli jellemzőket és cselekvési motivációkat, másrészt szorosabbra kovácsolják kettejük baráti/sorstársi viszonyát, és bár természetesen nem kerül kimondásra, de ettől kezdve köztük testvérszintű szeretetkapcsolatról beszélhetünk.

Liu jellegzetes írói technikája tehát nem is csak történet- és világépítésben, karakterekben és egymáshoz fűzésükben, vagy a pszichés állapotok ábrázolásban mérhető fel, de ezek közös metszetében is, hogy képes az elemeket hermetikusan illeszkedő egységbe foglalni. Nem él sekélyes bemondásokkal, politikai lózungokkal és panelérzelmekkel, a rejtett utalások, párbeszédrészletek és életszerű villanások az ő elsődleges terepe, a viszonyrendszerek állóképei, az ezeket kifejező nézések elkapása pedig már Takeda dolga, minden részletnek helye és jelentése van nála is. Hosszan szemlélhető, szőttesszerűen kibomló vizualitása nélkül az egész Monstress csak torzó lenne, egy méretes (irodalmi) szörny csontváza. Textúrái, aprólékosan telerajzolt tablói, időnként elmosódó terei és szétrobbantott akciói, vagy épp élesen kontúrozott vonalvezetése mind tudatosan választott komponensek.

Egy-két korábbi menet közben azért már elgondolkodtatott, hogy meddig érdemes még ezt a sorozatot az érdeklődés fenntarthatósága mellett folytatni, de most a hatodik kötet (31-35. füzetek) közben visszaállt a bizalom: a lényegről mesél, az ember belső, erkölcsi/morális harcáról a szélsőséges megpróbáltatások sűrűjében, amikor már a mágikus erőket kölcsönző álarcok is valójában csak arra valók, hogy saját belső/külső maszkjainktól megszabadítsanak. Igaz, halálmegvető bátorság szükségeltetik a felvállalásukhoz.

Rácz Mihály
Forrás: langolo.hu