Astro – BUMP Festival (Calgary, Kanada)

Street art – utcai művészet 17. rész – Szilvási Krisztián írása

astro-bump-festival-calgary

Az Astro nevű francia festőművész 2021-ben kapott meghívást Kanadába, Calgary városának BUMP nevű street art fesztiváljára, ő pedig nem sajnálta a festéket: 10 emelet magas, absztrakt műalkotással hagyta ott a névjegyét egy irodaház külső falán.

A kanadai Alberta tartomány legnépesebb településén, az 1 millió 350 ezres Calgaryban járunk, ahol a 2017-ben, Beltline Urban Murals Project néven indult, közösség által vezetett, művészekre összpontosító BUMP Fesztivál mára az egész városra kiterjedő street art mozgalommá nőtte ki magát. A kezdeményezés a vizuális művészeteken keresztül gondolja újra a köztereket, egyúttal bővíti a helyi művészeti közösség kapacitását. A projektben tevékenykedők eltökélten hisznek abban, hogy a köztéri művészet gazdagíthatja a közösségeket, gyönyörű és magával ragadó helyeket hozhat létre, beszélgetésre késztethet, és szépséget adhat a mindennapokhoz. A fesztivál mind ez idáig több mint 180 művészeti installációval változtatta meg Calgary városképét.

Az évente megrendezésre kerülő projektre egyaránt hívnak feltörekvő és befutott helyi alkotókat, illetve kanadai, valamint nemzetközileg elismert művészeket, akiket rendre egy sokszínű zsűri választ ki. „Mi egy calgaryi székhelyű művészeti szervezet vagyunk, de amikor valóban ilyen méretű és léptékű művészeket hozunk a városba, akkor a helyi alkotók megértik, hogy milyen lehet a pályájuk vizuális művészként” ‒ mondta el Priya Ramesh, a BUMP Fesztivál marketing- és kommunikációs menedzsere, aki személyesen küldött fotókat a Győri Szalonnak a 2021-es meghívottak egyik sztárművésze, Astro alkotásáról.

A francia festőművész Astro egyébként már 2020-ban résztvevője lett volna a BUMP Fesztiválnak, de a koronavírus-járvány sajnos meghiúsította az utazását. Így csak egy évvel később, 2021 szeptemberének végén foghatott bele hatalmas műalkotásába Calgary belvárosában, a Stephen Avenue-n, a City TV mögötti, 1983-ban épült, 27 emeletes Watermark Tower irodaház parkoló felőli oldalára. 10 napig tartott a munka a 10 emelet magasságú falrészen, amelyhez 230 liter festéket és 290 doboz festékszórót használt fel. „Ez a fal képviseli a művészetemet, tehát a graffiti, a geometriai formák és az optikai illúzió keveréke” ‒ mondta el ő maga a gigantikus végeredményről.

Astro 2000-ben készítette első graffitijét Párizs északi külvárosában. A szenvedélyes művész kezdetben betűkkel és a wildstyle-lal foglalkozott, de később a görbék, a kalligráfia és a dinamikus formák keverésével absztrakt művekké fejlesztette technikáját. Az olyan művészek, mint Hartung, Vasarely és Mucha által inspirált Astro az árnyékok és fények finomságát, a színek erejét, valamint a mélységek perspektíváját kihasználva teremtette meg saját jellegzetes világát. Munkáiban az őt jellemző spontán és impulzív lenyomatnak köszönhetően, a homlokzatok és festmények síkszerűségének vizuális átalakításával, lenyűgöző dimenziós optikai illúziók létrehozásával csapja be a nézők szemét.

Rendkívül otthonosan mozog a nagy formátumú falfestményeken, de emellett komoly műtermi gyakorlata is van, amely a vászonra és papírra készült eredeti művekre összpontosít, amelyeket a világ minden táján kiállítottak már galériákban. Alkotásai megtalálhatók többek között Franciaországban, az USA-ban, Londonban, Olaszországban, Németországban, Portugáliában. Mindemellett számos nagynevű vállalattól – többek között a Microsoft, a Google, a Skoda, a Citadium, a Legallais, a Montana Colors, az Eskis – kapott már megbízást, valamint olyan kiadványokban is szerepelt, mint a Time Out, a Street Art United States, a Graffiti Street vagy a Brooklyn Street Art.

Photo credit: Boreal Productions as the photographers and BUMP Festival (@yycbump) as whom the project belongs to.

Szilvási Krisztián
Fotók: BUMP Festival

Forrás: yycbump.ca, astrograff.com, calgary.citynews.ca, livewirecalgary.com

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Dan Kitchener: A Rainy Night in Tokyo (Camden, London)
2. rész: Bordalo II: Lince Ibérico (Parque das Nações, Lisszabon)
3. rész: Hunto & Mister Thoms: Connectivity Matters (Shoreditch, London)
4. rész: Claes Oldenburg és Coosje van Bruggen: Houseball (Mitte, Berlin)
5. rész: Tadas Šimkus és Žygimantas Amelynas: The Master – Wise Old Man (Kaunas, Litvánia)
6. rész: Bjørn Okholm Skaarup: Hippo Ballerina (Manhattan, New York)
7. rész: Robert Hannaford és Cam Scale: Wheat Bags to Sand Bags (Owen, Ausztrália)
8. rész: John McEwen: Weaving Fence and Horn (Calgary, Kanada)
9. rész: Hugo Lomas (Sfhir): The Golden Legend (Guarda, Portugália)
10. rész: Gillie and Marc: Dogman and Rabbitwoman with Coffee (London, Anglia)
11. rész: Karabo Poppy Moletsane: Soweto Towers (Soweto, Dél-Afrika)
12. rész: Pacita Abad: Alkaff Bridge (Szingapúr)
13. rész: Odeith: Carlos Paredes és Amália Rodrigues (Amadora, Portugália)
14. rész: Barry Flanagan: Hare in O'Connell Street (Dublin, Írország)
15. rész: Okuda San Miguel: The New Mona Lisa (Párizs, Franciaország)
16. rész: Tommy Weisbecker Haus Murals (Berlin, Németország)

2023.01.25