Az elmúlt majd’ két évtizedben, mióta itthon is egyre nagyobb számban kaphatók hasonló témájú kötetek, több tucatnyi zenész történetét ismerhettem meg a Fehércsíkláztól a Lonely Boy-ig, amelyek, akár a főszereplők, rengeteg szempontból értelemszerűen különböznek egymástól, egy dolog viszont közös bennük: mind férfiak nézőpontjából tárgyalják a témát. A Blondie énekesnőjének könyve viszont szerintem az első olyan magyar nyelven is megjelent rockzenei – vagy itt közelebbről mondjuk punk, new wave és az egyszerűség kedvéért pop – önéletrajz, ami egy hölgy tollából származik. És azt kell mondanom, érdemes rászánnia némi időt az életéből mindazoknak, akik általában véve szívesen forgatnak ilyen kiadványokat.

Még akkor is, ha esetleg maga a zenekar – ahogy nálam – nagyrészt kimaradt a meghatározó zenei élmények sorából. A könyvből nem meglepő módon kiderül, hogy a Blondie jóval több volt, mint a kilencvenes évek végi visszatérésük idején a magyar zenei csatornák által is ronggyá játszott Maria, ami egyébként egy orbitális sláger, csak én hallottam annak idején túl sokszor. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá válik, hogy maga a szerző is jóval több a Blondie énekesnőjénél.

Az eredetileg Face It címmel megjelent memoárban Debbie Harry közel négyszáz oldalon át mesél életéről, gyerekkorától egészen a közelmúltig, hiszen az eredeti kiadás 2019-ben került a boltok polcaira. A könyv már külcsín szempontjából is egyedi színfolt, hiszen borítója és dizájnja alapján akár romantikus regénynek is nézhetnénk, az pedig első ránézésre nyilvánvaló, hogy a szerző nemcsak vonzódik a vizuális művészetekhez, de van is érzéke azokhoz. Bár a kiadványtervezést vélhetően nem ő végezte, sejthető, hogy hatással volt a koncepcióra és az összképre, ami jóval túlmutat a szokásos fotógalériával kiegészített szövegoldalakon. Öröm végiglapozni a könyvet, beleértve a gyaníthatóan általa készített mókás képregényeket, vagy a képanyag jelentős részét adó rajongói alkotásokat. A formabontás ugyanakkor nem merül ki a látványban.

Nem sokszor, vagy leginkább soha nem találkoztam még olyan önéletrajzzal, ami évekkel a szerző fogantatása előtt kezdi a történetet. Itt azonban ez is indokolt, lévén az énekesnő örökbe fogadott gyerekként nőtt fel, ami aztán sok szempontból meghatározta későbbi életét. Anélkül, hogy bárkit megfosztanék a felfedezés örömétől, annyit elárulhatok, közel sem átlagos történet bontakozik ki az összesen 15 fejezetben, melyben a zenekar tagjai mellett többek között olyan nevek adják egymásnak a kilincset mellékszereplőként, mint David Bowie, Iggy Pop, Phil Spector, Andy Warhol, H.R. Giger, Jean-Michel Basquiat, David Cronenberg vagy épp James Woods, és amelyek során néha olyan sztorik elevenednek meg a lapokon, hogy még a legkomolyabb – és olykor a változatosság kedvéért igaz – rock n’ roll legendákon edződött olvasónak is kerekedik a szeme. És igen, ebben a könyvben arányaiban sokkal több szó esik fellépőruhákról, mint mondjuk gitár- és erősítőmárkákról, vagy akár arról, milyen egyedüli nőként részt venni egy turnén, de pont ettől is jelent friss, üdítő élményt az olvasása.

Debbie ráadásul úgy mesél, mintha egy estére kettesben maradnál a tágabban vett családi körben is sokat és rendszeresen emlegetett, titokzatos, örökifjú nagynénéddel, akiről a beszélgetés első mondataiból kiderül, hogy valóban kalandosabb élete volt, mint a fél rokonságnak együttvéve, ugyanakkor elbűvölően intelligens, stílusos, ha épp olyan a kedve, nagyon vicces, és persze egy perc alatt levesz a lábadról, már csak a megdöbbentő őszinteségével is. És ahogy ilyenkor lenni szokott, bizony hallgatnánk tovább akkor is, amikor már épp indulnia kell. A magyar változatért a műfaj egyik legrutinosabb hazai fordítója, Pritz Péter felelt, aki most is gondos kézzel nyúlt az alapanyaghoz, mindezen túl több helyen hasznos megjegyzésekkel is ellátta a szöveget, ahol épp kiegészítő információkra volt szükség.

Azt már csak lábjegyzetként teszem hozzá, hogy természetesen, ahogy minden hasonló könyv olvasása közben, most is előkerültek háttérzeneként az adott fejezetben tárgyalt lemezek, és bizony sorozatban arra kaptam fel a fejem, hogy jé, ezt a dalt is ismerem, nem is tudtam, hogy ez a Blondie száma. A háttér megismerése néha a legjobb útja annak, hogy megtanulj olyasmit is értékelni, amiről korábban azt gondoltad, hogy kívül áll az érdeklődési körödön.

Kovács Attila
Forrás: langolo.hu