''A nagy dunahídháború'', avagy Magyaróvár és Győr küzdelme a medvei híd létesítése ügyében

Várostörténeti puzzle 161. rész – Borbély Tamás írása

nagy-dunahidhaboru

Az első bécsi döntés következményei közvetve Győrt is érintették. Az 1938. november 2-án kihirdetett határváltozások értelmében a Dunától északra fekvő, döntően magyar nemzetiségűek által lakott településeket csatoltak vissza Magyarországhoz. (A képen a magyar honvédség csapatai kelnek át a Dunán 1938. november 5-én Medvénél.)

A trianoni békeszerződés következményeként határszéli várossá váló Győr vonzáskörzete ezzel bővült, hiszen a Csallóköz és a Csilizköz települései a városra mint természetes központra tekintettek. Ráadásul az egykori Győr vármegye területe korábban is átnyúlt a Dunán, mivel a csilizközi települések (pl. Medve, Csiliznyárad, Csilizpatas) 1920 előtt a vármegyéhez tartoztak.

A visszacsatolás magyar szempontból örömteli pillanatai közepette hamar világossá vált, hogy a Dunán szükséges lesz legalább egy hidat létesíteni, mivel Pozsony és Komárom között nem létezett átkelési lehetőség a folyón. Pozsony viszont a Csehszlovák állam része maradt, így a térségben a komáromi híd számított az egyetlen kapocsnak a Dunántúl és a Felvidék között. Napjainkban Győr szempontjából fontos szerepet játszik a Medve és Vámosszabadi közötti híd, mely megépítéséről éppen ebben az időszakban, tehát 1938 végén döntöttek. Ám kevesen tudják, hogy létezett másik opció is. 1938 november-december folyamán élénk vita és szabályos lobbiharc bontakozott ki a Csallóköz és a Dunántúl között tervezett átkelő helyszínének kijelölése ügyében. A gazdasági, kulturális és nemzetiségi érveket is felsorakoztató vita során ugyanis egyértelművé vált, hogy az új híd az első bécsi döntés nyomán átalakuló közigazgatási beosztást is befolyásolhatja. De hol épülhetett volna még meg a „medvei híd”?

Az ünnepélyes átkelés során pontonhidat, illetve kompot alkalmaztak. A térségben Doborgaznál lépték még át a Dunát a magyar katonák (Fortepan/Nagy István. 264154. kép):

nagy-dunahidhaboru

Moson „vármegye” sérelmes helyzete

A válaszhoz tisztáznunk kell, hogy Moson vármegye a trianoni béke következtében rendkívüli sérelmeket szenvedett el. Területének nagyságrendileg 50 százalékát elveszítette. A korábban hozzá tartozó területek túlnyomó többsége Ausztriához került, ám ha csekély mértékben, de Csehszlovákia is gyarapodott a vármegye elszakított részeiből. Másrészt a közigazgatási rendezés ugyancsak kedvezőtlenül érintette a megcsonkított vármegyét: az 1923. évi XXXV. tc. értelmében kimondták Moson megye Győr vármegyével (és Pozsony vármegye „töredékeivel”) történő ideiglenes egyesítését „Győr, Moson és Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék” néven. Az új közigazgatási egység székhelye Győr lett. A csonka vármegyék székvárosai közül így Magyaróvár volt az egyetlen, mely megyeszékhelyi rangját elveszítette, s megyéjét is megszüntették.

Az 1938. november 2-án kihirdetett határváltozások következtében a mosoniak számára hamar világossá vált, hogy az új helyzet következtében akár egykori vármegyéjüket is visszaállíthatják, még ha nem is a régi határok mentén. Az egykori Pozsony vármegye számottevő részét ugyanis Magyarországhoz csatolták – a korábbi székhely, Pozsony viszont maradt a szomszédos állam területén. A visszatért „Pozsony nélküli Pozsony vármegye” (gyakorlatilag a Csallóköz) lehetőségnek tűnt a történelmi múltjára és korábbi „függetlenségére” büszke Magyaróvár számára. Ám az elcsatolt, majd visszatért magyar területek közigazgatási megszervezésére akadtak más „jelentkezők” is, így az elkövetkezendő másfél hónap a sajtónyilvánosságban nyomon követhető küzdelmet hozott a terület potenciális központjai, Győr és Magyaróvár között.

Győr vármegye 1910-ben:

nagy-dunahidhaboru
       
Moson vármegye 1910-ben:

nagy-dunahidhaboru

Az ellentétek azért is éleződhettek ki, mert az első bécsi döntés idején nem létezett kiforrott álláspont arra vonatkozólag, hogy milyen közigazgatási beosztás szerint szervezzék meg a régi-új területeket. A német-olasz döntőbíráskodás korábban ismeretlen határvonalat jelölt ki a két állam között, ami teret engedett új koncepcióknak.

1938. november 5-től a visszacsatolt területeken katonai közigazgatás volt érvényben. A katonai közigazgatás életbelépésével hat héten keresztül a honvédségre hárult a két állam politikai berendezkedése és jogrendszere közötti különbségek ideiglenes áthidalása. Ez idő alatt – amíg nem szabályozták az új közigazgatási beosztásokat – jelentős lobbiharc bontakozott ki a kérdéses területek kapcsán. A létesítendő híd szimbolikus erővel bírt a 18 évvel az országot lesújtó trianoni döntést, majd a részleges revíziót követően. A helyszín kijelöléséről 1938 novemberében még nem döntöttek. Magyaróváron és Győrött is tudták, hogy a híd helyének meghatározása feltehetően a közigazgatási rendezést is befolyásolni fogja, így nem csupán a gazdasági érdekeltségek, hanem a politikai jelentőség miatt sem szabad hagyni, hogy az esetleg vetélytárs vonzáskörébe kerüljön. Ez az érdekellentét vezetett a „nagy dunahídháború” kirobbanásához.

A Magyar Waggon és Gépgyár kiadványa 1943-ban – öt év távlatából – így foglalta össze az 1938-as helyzetet: „A magyar kormány a Felvidék visszatérésekor nyomban tanulmányozni kezdte, hogy a visszakerült Csallóköz és szomszédos területei miként köthetők be az ország közlekedési hálózatába. Az ősi kapcsolatok Győr és Magyaróvár felé mutattak és így került szóba a Győr magasságában fekvő medvei és a Magyaróvár magasságában fekvő doborgazi híd terve. E két helyen kelt át honvédségünk is a Dunán 1938. november első napjaiban. Az újonnan visszakerült területeknek a meglévő forgalmi hálózatba való bekötése igen fontos és sürgősen megoldandó feladat volt.” (A medvei Duna-híd, 1939-1942. Győr, 1943. 1-2.)

A két potenciális híd létesítésének színhelye. A piros nyíl a győriek által támogatott medvei híd tervezett helyszínét jelöli, a kék a magyaróváriak által propagált doborgazi helyszínt:

nagy-dunahidhaboru

A híd kijelölésére tehát két helyszín adódott: a győriek a medvei Duna-híd mellett álltak ki, míg Magyaróvár érdekében egy doborgazi vagy esetleg egy dunaremetei híd megépítése állt. A híd létesítése és ezen keresztül a közigazgatás kedvező rendezése érdekében mindkét város politikai, földrajzi, gazdasági és történelmi indokokkal igyekezett maga mellé állítani a közvéleményt, és befolyásolni a döntéshozókat.

A két település első ránézésre nem tűnik „egy súlycsoportnak”. Győr a két világháború között ipari, kereskedelmi, közlekedési, pénzügyi, oktatási és egyházi központ volt, lakossága 1938-ban már számottevően meghaladta az 50.000 főt. Magyaróvár ezzel szemben 1938 őszén még nem egyesült Mosonnal (az egyesülés elfogadásáról éppen a konfliktusos időszak közepén, 1938. november 30-án határoznak, de a lépésre csak 1939. június 28-án került sor), lakossága így önállóan a 10.000 főt sem érte el. Mosonnal együtt vizsgálva a helyzete kedvezőbb, a két település együtt közel 17.000 lakossal rendelkezett.

Miben bízhattak mégis a magyaróváriak? A doborgazi vagy dunaremetei híd létesítése mellett mindenekelőtt agrárgazdasági érvek szóltak. Hangsúlyozták többek között, hogy a Csallóköz és a Szigetköz hasonló jellegű tájegységek, mindössze a Duna képez természetes választóvonalat közöttük. Felmerült, hogy az új és egységesülő sík területen lehetne akár az „új Bánát” is, utalva ezzel a jelentős méretű területen fekvő, kiváló adottságokkal rendelkező mezőgazdasági területre. A mosoni képviselők hamar felismerték továbbá, hogy a visszacsatolást övező eufória mellett a csallóközi gazdák nehéz helyzetbe kerültek, hiszen legnagyobb felvevőpiacaik, Pozsony, illetve Csehszlovákia számukra immár a „határon kívül rekedtek”. A termékeik értékesítése a Dunántúlon pedig igencsak nehézkessé vált, amit sokak félelme szerint az esetleg létesítendő medvei híd sem fog tudni orvosolni. A témával foglalkozó cikkek, tudósítások, felhívások, gyűlések állandó és legfontosabb elemévé vált ez a pont. Gazdaságilag tehát megalapozottnak tűnt az érvelés, hogy az új híd megközelítőleg félúton létesüljön Győr és Pozsony között, pl. Doborgaznál, így a felső csallóközi települések gazdáinak nem lenne szükséges Medvéig utazni a Dunántúlra történő átkeléshez.

Társadalmi és nemzetiségi szempontból a növekvő német befolyással szembeni ellensúlyt, a vármegye „magyarságának” megerősítését hangsúlyozták, ami az Anschluss utáni években valóban kiemelt jelentőséggel bírt. A Csallóközt színtiszta magyar tömbként kezelték. Úgy látták, beolvasztása révén – igaz, részben új területen, de – másfél évtized után megalakulhatott volna az „ezeréves” Moson vármegye. A visszatérő csallóközi települések magyar többsége hivatott tehát ellensúlyozni a Moson vármegye területén maradt németek által jelentett – vélt vagy valós – fenyegetést. Az igazgatási infrastruktúra megléte szintén nem volt elhanyagolható szempont, egy felhívás szerint „most az elárvult székhely és vármegyei székház készen várja az új közigazgatást”.

1938. november és december folyamán a helyi lapok számos cikket publikáltak, és rendszeresen tudósítottak a „konfliktusról”. A győri érveket főként a Dunántúli Hírlap, a magyaróváriakat elsősorban a Mosonvármegye közölte.
       
A Dunántúli Hírlap cikkei a „nagy dunahídháború” időszakából (1938. november 13.):

nagy-dunahidhaboru

A győri álláspont

A győriek saját gazdasági erejükben és az erősebb érdekérvényesítésben bízhattak. Az utóbbi jele volt, hogy az országos sajtó inkább a győri álláspontot vette át, aminek részeként a kezdetektől szinte tényként közölték a medvei híd tervezett felépítését. A Magyar Nemzet tudósítója például november 9-én már második alkalommal írt meglehetősen pozitív kontextusban a medvei hídról. A győriek úgy látták, „különösen fontos szerep és feladat vár Győrre, mint amelynek érdekterületéből elcsatolt tájakat kapunk vissza, sőt amelynek, mint természetes tájközpontnak vonzásköre és távolságsugara előreláthatólag Észak felé nagyobb területre fog kiterjedni, mint 1918 előtt”. (Dunántúli Hírlap 1938. október 30.)

A győriek számára világos volt, hogy Medve térségében kell a létfontosságú hidat megépíteni, erősítve ezzel Győr és az Észak-Dunántúl kapcsolatát a Felvidékkel. Ennek érdekében korábban elköltözött intézmények visszatelepítése, megerősítése is megilletné a régióban központi szerepre törekvő várost. Nevesítik például a Győri Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara hatáskörének növelését, a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara bevonását, valamint az időközben Fehérvárra telepített orvoskamarai székhely visszahelyezését. Tapintható a lelkesedés, mindenki szükségesnek érezte, hogy állást foglaljon: az észak felé kiterjedő kisalföldi táj vezetése egyértelműen Győr feladata! Még dr. Breyer István megyéspüspök is érvelt a medvei összeköttetés mellett, hangsúlyozva, hogy így a csallóközi zarándokok végre minden nehézség nélkül elérhetik a püspöki székvárost.

Idézhetjük Späth Gyula polgármestert is, aki november 6-án azt hangsúlyozta: „A Győr felett visszacsatolt felvidéknek, elsősorban Csallóköz népének Trianon előtt gazdasági és kulturális érdeklődése két irányba jelentkezett: Pozsony és Komárom irányában. Mindkét irányban megfelelő közlekedési eszközök támasztották alá ezt az érdeklődést. Miután Pozsonyt egyelőre Szlovákiának ítélték oda, a csallóköziek érdeklődése nagyobbrészt Győr és kisebbrészt Komárom felé fog terelődni. Az utóbbi felé jó utak és vasút áll rendelkezésre, Győr felé csak a medvei rév. A kompközlekedés semmi esetre sem lehet végleges megoldás, amint már a háború előtt is mozgalom indult meg Medvénél a Nagydunán híd építésére.” (Dunántúli Hírlap 1938. november 6.)

A győriek érvei alapján látható, hogy a település az 1938-ban megnyílt lehetőségek révén igyekezett magát újrapozicionálni. Nem csupán gazdasági súlyából fakadó előnyeit hangsúlyozta, hanem annak természetes, történelmi hagyományaira épülő kiterjesztését tervezte a magyarlakta felvidéki területek irányába. A medvei Duna-híd mielőbbi létesítése mellett a vasúti és közúti összekapcsolást tartották elsődlegesnek a Győr-Dunaszerdahely-Galánta vonalon. A város ezekkel a lépésekkel az immár végleg elszakítottnak tűnő Pozsony szerepkörének átvételét tervezte.

A döntés...

Moson vármegye képviselői a másfél hónapos küzdelem során többször nehezményezték, hogy Győr kedvezőbb pozícióban ismertetheti érveit. Az országos sajtó és valószínűleg a döntéshozók valóban több információval rendelkezhettek a Medve térségében tervezett híd koncepciójáról. Ezt bizonyítja a Moson vármegye érdekében eljáró legteljesebb és legnagyobb neveket felsorakoztató küldöttség december 2-án tett látogatása az illetékes minisztereknél. Jaross Andor, a felvidéki ügyek tárca nélküli minisztere és Kunder Antal kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter egyaránt úgy válaszolt a küldöttség megkeresésére, hogy az általuk felvázolt koncepció számukra addig ismeretlen volt, ezért szeretnék részletesen is megismerni azt. Akár igaz a miniszterek válasza, akár nem, jelzésértékű arra vonatkozólag, hogy a medvei híd megépítését már-már kész tényként kezelték az illetékesek 1938 decemberének első napjaiban. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter azzal csillapította a kedélyeket, hogy a híd helye még nem eldöntött tény. Arra a konkrét kérdésre viszont, miszerint lehetséges lenne-e csonka Moson vármegye és csonka Pozsony vármegye egyesítése, a belügyi tárca vezetője diplomatikusan ugyan, de elutasító választ adott.

Az épülő híd Medve és Vámosszabadi között. A mederhíd bal parti hídfője (forrás: A medvei Duna-híd 1939-1942. Győr, 1943.):

nagy-dunahidhaboru

Az épülő híd Medve és Vámosszabadi között. Kocsipálya betonozása (forrás: A medvei Duna-híd 1939-1942. Győr, 1943.):

nagy-dunahidhaboru

1938 decemberének második felére eldőlt, hogy a „dunahídháború” Moson és Magyaróvár szempontjából kedvezőtlen eredményt hozott. Polniczky Lipót főispán arról tájékoztatta a feleket, hogy bár a kormány hosszabb távon mindkét híd megépítését tervezi, elsőbbséget a medvei létesítmény élvez. Ennek megfelelően 1939 és 1942 között Medve és Vámosszabadi között építették meg a hidat, mely ma is igen erős összekötő kapocs a Dunántúl és a Csallóköz között. A doborgazi híd előmunkálatai 1940 nyarán megkezdődtek, az átadás tervezett dátuma 1946 lett volna. Bár Böckh Béla A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 1943-as számában fotókkal dokumentálva ismerteti a híd építésének részleteit, végül Doborgaz térségében soha nem adtak át hidat a Dunán.

Böckh Béla 1943-ban megjelent tanulmányának részlete a doborgazi híd előmunkálatairól (forrás: A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye. 1943. 4. szám.):

nagy-dunahidhaboru

Fontos kitérni arra is, hogy a küzdelemben Győr sem aratott teljes körű győzelmet, hiszen közigazgatási szempontból Komáromot „kompenzálták”: a csallóközi területek az újra önállósuló Komárom vármegyéhez kerültek, ideértve a Trianon előtt Győrhöz tartozó csilizközi településeket is. A több évtizedes egyezkedést követően éppen 1939-ben egyesülő Mosonmagyaróvár soha nem nyerte vissza korábbi státuszát. A mindössze néhány évre Magyarországhoz visszatérő Csallóköziek pedig soha nem foglalhattak állást a leginkább talán őket érintő kérdésben.

Borbély Tamás

Felhasznált irodalom:
Böckh Béla 1943: A doborgazi Duna-híd előmunkálatai. A Csallóköz bekötése az ország közlekedési hálózatába. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye. (77.) 4. 25–29.
Bukovszky László 2007: A visszacsatolt Felvidék (Dél-felvidék) közigazgatási szervezete. Limes (20.) 2. 53–64.
Csombor Erzsébet 2010: A megyei közigazgatás változásai Trianon után Komárom-Esztergom vármegyében. In: Csombor Erzsébet – L. Balogh Béni (szerk.): Évkönyv 2010. A Komárom–Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára évkönyve. Komárom, 153–171. 
Honvári János 2007: Győr vázlatos története a két világháború között. In: Bana József – Morvai Gyula (szerk.): Győr története a kezdetektől napjainkig. Győr, 109–124. 
Tóth Imre 2006: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939. Diplomácia és helyi politika a két háború között. Sopron.
Tóth Imre 2020: Két Anschluss között. Nyugat-Magyarország és Burgenland Wilsontól Hitlerig. Pécs.

A címlapkép a Fortepan gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője / tulajdonosa. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző / tulajdonos megnevezésével itt található: FORTEPAN / Nagy István.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 3. kép; 4. kép.

A Várostörténti puzzle cikksorozat korábbi részei itt találhatók felsorolva.

2023.01.20