1943. január 19-én született a texasi Port Arthurban, amerikai keresztény családban. Szülei összesen három gyermeknek adtak életet. Az iskolában nem találta a helyét, osztálytársai sem fogadták el, de ő is kívülállónak vallotta magát. Az olvasásba és az éneklésbe menekült, egy hozzá hasonló fiatalokból álló társaságban ismerkedett meg a blueszenével. Saját bevallása szerint Bessie Smith hatott rá a legjobban, Lead Belly és Big Mama Thornton mellett. Két főiskolát is elkezdett egymás után, és ebben az időben már a The Waller Creek Boys nevű folktrióval lépett fel. Első dalát, a What Good Can Drinkin’ Do-t egyetemi évei alatt rögzítette magnószalagra. Mezítláb járt az előadásokra, és mindenhova magával vitte autohárfáját.

1963-ban – a tanulást félbehagyva – „elmenekült” Texasból San Fransiscóba, és bár felvett néhány dalt, nem talált valódi zenésztársakat. Mivel a kábítószer szempontjából legveszélyesebb körzetben lakott, rászokott a heroinra. Barátai segítségével tért haza, ahol felhagyott az alkohol- és drogfogyasztással, majd beiratkozott a Lamar Egyetemre, miközben – akusztikus gitáron kísérve magát – szólókarrierbe kezdett. Stúdiófelvételeket készített, de ezek a dalok még nem jelentek meg. Attól rettegett, hogy a zenész életvitel miatt újra visszaesik majd a függőségbe.

Szenvedélyes előadásmódja, erőteljes színpadi jelenléte és rekedtes mezzoszoprán hangja különlegessé tette az énekesnők között. 1966-ban felfigyelte rá a Big Brother the Holding Company pszichedelikus rockzenekar menedzsere. Először háttérénekesként csatlakozott az együtteshez. Miközben egyes zenésztársai segíteni próbálták, a közvetlen környezetében sokan használtak kábítószereket, így ismét visszaszokott. A zenekar fellépett Chicagóban, San Fransiscóban, Los Angelesben pedig dalokat vettek fel, de sem a koncertjeiken, sem a kislemezfelvételekkel nem sikerült a nagy áttörés. Egy menedzserváltás után már klubokban is felléptek, és népszerűségük növekedni kezdett, különösen az 1967-es Monterey Popfesztivál (Monterey Pop Festival) után, ahol Janis Joplin már vezető énekesként állt színpadra.

Újabb menedzserváltás következett a felfutóban lévő zenekarnál, majd 1968-ban keleti parti turné. New Yorkban is felléptek, a néhány nappal korábban Memphisben meggyilkolt Martin Luther King Jr. emlékére megrendezett Wake for Martin Luther King Jr. Koncerten. Megjelent debütáló albumuk, melynek címem, a Big Brother the Holding Company megegyezett a zenekar nevével. Második, Cheap Thrills című lemezükön – mely már az első héten millió példányszámos eladást ért el – hallható az énekesnő népszerű számai közül kettő is, a Piece of My Heart és a Summertime. Ekkor mutatták be a Monterey fesztiválról készült dokumentumfilmet is Monterey Pop címmel, és Janis Joplin hirtelen sztárrá vált.

Egyre nagyobb szerepet vállalt a zenekari munkában, közreműködött a hangszerelésben, és produceri feladatokat is ellátott. Miközben ő egyenletes teljesítményt nyújtott, zenésztársai az élő koncerteken hajlamosabbak voltak a hibákra, a sajtó is az énekesnőt dicsérte, és ez feszült helyzetet eredményezett. Az 1968-as nyári keleti parti turnékról visszatérve Joplin bejelentette, hogy elhagyja a zenekart, ám ősszel még mindig együtt turnéztak, végül 1968. december 1-én léptek fel együtt utoljára, eltekintve két 1970-es újraegyesüléstől.

A következő évben, amikor már a Kozmic Blues Band kísérte, ismét a heroin hatása alá került, annak ellenére, hogy – folyamatosan ettől félve – maga kérte a zenekar lemezének producerét, a felvételek alatt nála lakhasson, távolságot tartva drogfogyasztó ismerőseitől. A Kozmic Blues Band Stockholmban, Londonban és Frankfurtban is fellépett. A zenekarról szóló kritikák vegyesek voltak, lemezük, az I Got Dem Ol’ Kozmic Blues Again Mama! aranylemez lett, bár nem olyan sikeres, mint a Cheap Thrills. Az 1969-es Woodstocki Fesztivál és egy Madison Square Garden-beli fellépés is nagy terhet rótt Janis Joplinra. Egy rockújságírónak azt nyilatkozta akkoriban, hogy legkényelmesebben a kis helyszíneken érzi magát. A fesztiválon frusztrálta a tömeg, illetve hosszú volt a várakozási idő a helyszínre érkezése és a fellépése között, végül augusztus 17-én hajnali két órakor került színpadra.

A következő évben Brazíliába utazott, ahol ismét sikerült felülkerekednie függőségén. Úgy tűnt, a sok viharos kapcsolat után rátalál a szerelem is, David Niehaus személyében, ám amikor visszatértek az Egyesült Államokba, a kapcsolatuk megszakadt. Korábbi zenésztársakkal, de ismét új zenekarral kezdett dolgozni. A Full Tilt Boogie Bandet a rajongók hamar megkedvelték, jó kritikákat is kapott, és végre az énekesnő is a sajátjának érezte. 1970 nyarán nagy sikerrel léptek fel a kanadai Festival Express turné helyszínein. Az itt forgatott képekkel készült a Tell Mama című videó.

Janis Joplin – egyben a zenekar – utolsó koncertjére Bostonban került sor 1970. augusztus 12-én, miután a felszerelésüket sajnálatos módon ellopták. Később az énekesnő részt vett középiskolai osztálytalálkozóján, mely a rossz emlékek miatt kellemetlen élményt jelentett számára. Ősszel a zenekarával próbált, és az új lemez felvételein dolgoztak. Október 4-én a Buried Alive in the Blues című dalt kellett volna felénekelnie, de tőle szokatlan módon nem jelent meg a stúdióban. Amikor a hotelszobájában rátaláltak, már nem élt. Huszonhét éves volt, ahogyan a néhány héttel korábban, szeptember 18-án elhunyt Jimi Hendrix is...

Hozzájuk hasonlóan számos zenész, többek között Jim Morrison, később Kurt Cobian és Amy Winehouse is ennyi idős volt, amikor tragikus körülmények között életüket vesztették. A furcsa egyezés miatt kutatásokat is folytattak, de nem találtak tudományos magyarázatot. Janis Joplin Pearl című, legsikeresebb lemeze megjelenését nem érhette meg, ahogyan azt sem, hogy bekerült a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, életművéért Grammy-díjat kapott és csillagot a Hollywoodi Hírességek Sétányán.

Emlékét őrzik a Love, Janis című dokumentumfilm, a kritikusok által is elismert A Night With Janis Joplin című Broadway musical, az Amy Berg által rendezett Janis: Little Girl Blue című portré – az énekesnő saját leveleiből – Cat Power zenész narrációjával, és természetesen a dalai.

Bogár Erika

Forrás: wikipedia, mult-kor.hu, hvg.hu, divany.hu, fidelio.hu, janisjoplin.com, montereypopfestival50.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.