Két nő fekszik egymás mellett a szülészeten, a 40 körüli Janis (Penélope Cruz) és a szemtelenül fiatal Ana (Milena Smit). Mindketten férfiak nélkül vágnak bele a nagy kalandba, a fotós Janis terhessége egy szeretői kapcsolat következménye, Ana egy haveri társasággal bulizgatott. Az idősebb nő biztos háttérrel rendelkezik, nem csoda, hogy ő lesz az, aki lelket önt a másikba, akinek elfoglalt színész édesanyja természetesen nem repes az örömtől.

Pedro Almodóvar régóta tervezgette ezt a filmjét, már a 2009-es Megtört ölelésekben láthatunk egy jelenetet, ahol felbukkan a film posztere. Apropó poszter: a közösségi médiát birtokló cégek ritkán szoktak elnézést kérni az egyszeri felhasználótól, ám ez most mégis megtörtént. A spanyol forgatókönyvíró-rendező egy női mellbimbóval promózta filmjét, amit annak rendje és módja szerint le is tiltott az Instagram, majd nem győztek szabadkozni, hiszen ebben az esetben művészi ábrázolásról (és célokról) van szó. Almodóvar először 2011-ben beszélt nyilvánosan a fejében formálódó projektről, amikor az anyaság Don Quijote-történetének nevezte azt.

Bár Almodóvar filmjei jellegzetesen spanyolok, térben és időben mégsem kötődnek olyan erősen az országhoz, sokkal inkább általános érvényű dolgokat (vágyak, érzések, félelmek, problémák stb.) fogalmaznak meg. A Párhuzamos anyák változtat ezen, amikor a cselekmény egyik szálát konkrétan a spanyol polgárháborúhoz köti. Janis és szeretője, Arturo (Israel Elejalde) között ugyanis eredetileg munkakapcsolat áll fenn. A nő szülőfalujának közelében van egy tömegsír, melynek feltárásában – szakértelme és összeköttetései révén – a férfi tud segíteni. Janis számára ez egy nagyon fontos ügy, mert vélhetően nagyapja is ebben a tömegsírban nyugszik.

A két történet csak látszólag különül el egymástól, a XX. század folyamán ugyanis rengetegen nőttek fel apa, nagyapa, fiútestvér nélkül. Janis és Ana esetében ugyanez a helyzet, csak az ok más, az eredmény, a problémák, a kihívások lényegében ugyanazok. A múlt feltárása mellett a kettejük között szövődő barátság lesz az, mely előreviszi a cselekményt, ugyanis egy váratlan fordulatnak köszönhetően ők nem csak két ismerős lesznek egymásnak, akik egy időben adtak életet gyermeküknek, hanem sokkal több. A döntés mindvégig Janis kezében van, Ana csak reflektál ezekre, miközben próbál felnőni és önálló életet élni.

A 70 felett járó Pedro Almodóvar minden stílusjegye megtalálható a filmben, a színek, az atmoszféra, a kép, a vágás stb. Az ő esetében nem a folyamatos megújulás és kísérletezés a cél, hanem, hogy a néző rendszeres időközönként átélje azt az élményt, részese legyen annak a világnak, amit kemény munkával és a csak rá jellemző látásmóddal létrehozott. Vannak kevésbé élvezetes alkotásai, de úgy néz ki, egyelőre nem fáradt el, nem kopott meg, megvan még benne a lendület és az ötletesség. Látszólag banális dolgokból, sokszor szappanoperába illő jelenetekkel, párbeszédekkel és fordulatokkal képes művészi színvonalat létrehozni. A két színésznő játéka sokat hozzátesz a filmhez, de Almodóvár „kabalafigurája”, a Janis barátnőjét (és földijét, munkaadóját) alakító Rossy de Palma is üde színfoltként van jelen.

A Párhuzamos anyákban a múlt és a jelen találkozik, női sorsok fonódnak össze a véletlenek és a tudatosan meghozott döntések eredményeként. A központi téma az anyaság és a gyereknevelés összeegyeztetése a karrierrel, a boldogsággal, a saját vágyak és célok elérésével. Jellegzetesen spanyol és mégis univerzális, egyszerre szembesít minket a modern kor kihívásaival és a múltban elkövetett bűnökkel. A történelmi utalás ugyan a spanyol polgárháborúra vonatkozik, de kevés olyan nemzet van, ahol maradéktalanul megtörtént a XX. század történéseinek feltárása és kibeszélése. Ez látszólag soknak tűnhet – így egyszerre – egy filmben, de Pedro Almodóvar nem egy ijedős filmes, és még mindig képes kézben tartani a dolgokat.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu