Díjak sorát szerezték a Széchenyi István Egyetem hallgatói az országos egyetemi trombitaversenyen


szechenyi-istvan-egyetem-trombitaverseny

A nagy múltra visszatekintő Varasdy Frigyes Országos Egyetemi Trombitaversenyről a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának hallgatói egy első, egy második hellyel és egy különdíjjal térhettek haza.

A sikerhez a fiatalok tehetsége és szorgalma mellett az intézményben zajló, magas minőségű szakmai munka, a győri oktatók felkészültsége is hozzájárult. Az első díjas hallgató a Kölni Zeneművészeti Főiskolára is felvételt nyert, de a győri egyetemet választotta, és nem bánta meg.

A 13. Varasdy Frigyes Országos Egyetemi Trombitaversenyen a Széchenyi István Egyetem első évfolyamos hallgatója, Behán Áron András (felkészítő: Németh Tamás) megosztott első díjban, a második évfolyamos Haga Réka (felkészítő: Németh Tamás és dr. Hontvári Csaba) megosztott második díjban, valamint az id. Sztán István trombitaművész-tanár emlékére alapított különdíjban részesült. Az egyetemet képviselte a harmadik évfolyamos Pallos Marcell (felkészítő: dr. Hontvári Csaba) is.

Szegedi és budapesti tanulmányaimat követően felvételt nyertem a Kölni Zeneművészeti Főiskolára, de én mindenképp Magyarországon akartam diplomát szerezni, s a Széchenyi István Egyetemet választottam. Szimfonikus zenekari zenészként szeretnék elhelyezkedni, ezért is vagyok nagyon boldog, hogy a Győri Filharmonikus Zenekar trombita-szólamvezetőjétől, Németh Tamástól tanulhatok” – mondta el Behán Áron András, aki az eddigi eredményei közül a tavalyi országos második és az idei első helyezésére a legbüszkébb. „A győri Művészeti Karon minden olyan lehetőség és feltétel adott, amely a fejlődésünkhöz szükséges. Folyamatos szakmai kontroll, fellépések, kurzusok, zenekari koncertek, tapasztalt és nagy tudású tanárok segítenek bennünket. Ha valaki igazán motiváló és barátságos légkörben szeretne tanulni, mindenképp a Széchenyi-egyetemet ajánlom” – vélekedett a díjazott hallgató.

A másodéves Haga Réka választása tapolcai és fővárosi tanulmányai után szintén a Széchenyi István Egyetemre esett. „Sok indok szólt Győr mellett, köztük a város szépsége, élhetősége, a kampusz páratlan miliője és a kar közelsége a kollégiumhoz. Végül pedig szakmai oldalról nézve is nagyszerű választás, amit a tavalyi, debreceni országos versenyen szerzett harmadik, valamint a mostani második helyezésem és különdíjam is bizonyít” – sorolta a tehetséges hallgató. „Az eredmények mögött sok munka és gyakorlás rejlik, valamint mestereink segítsége, észrevételeik is fontosak. A trombitás hallgatók és tanárok egymást ösztönzik, miközben a hangulat felülmúlhatatlan” – húzta alá Haga Réka.

Dr. Hontvári Csaba, a győri Művészeti Kar dékánja kiemelte: a verseny jelentőségét növeli, hogy annak repertoárja a művésznövendékek lehető legszélesebb körének nyújt lehetőséget a bemutatkozásra, így az összes honi szakmai műhely nagyszámú hallgatóval képviselteti magát évek óta. „Érdekesség, hogy a második forduló két tételét Winkler Balázs, a zsűri elnöke szerezte, s a sorsolás szeszélye folytán e zenemű ősbemutatója hallgatónk, Haga Réka nevéhez fűződik” – tette hozzá. Mint mondta, intézményi összevetésben sincs ok panaszra, a Széchenyi-egyetem egy első, egy második helyet és egy különdíjat szerzett, míg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egy első, egy harmadik, valamint egy különdíjat, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar két második és egy harmadik helyezést ért el.

Zeneművészeti területen a felsőfokú képzésre jelentkezők elsősorban mestert választanak. Intézményünk fejlődése nagyban köszönhető annak az odaadó, szakmailag alapos és művészileg igényes műhelymunkának, melyet hangszeres és kamarazene-tanáraink, elméletoktatóink, korrepetitoraink, karmestereink végeznek hosszú évek óta. Különösen értékes munka zajlik nagyegyütteseinkben, a Győri Egyetemi Zenekarban, a nemzetközi hírű Győr Symphonic Bandben, de a kamarazene oktatása is központi szerepet kap karunkon. A hallgatók számára az ösztöndíjlehetőségek is folyamatosan bővülnek” – világított rá a kar erősségeire a dékán.

A Varasdy Frigyes Országos Egyetemi Trombitaverseny színvonalát mutatja, hogy annak zsűrijét a Liszt Ferenc-díjas Ewald Rézfúvósötös két trombitaművésze, Bakó Levente és Tarkó Tamás mellett Winkler Balázs, a Magyar Állami Operaház trombitaművésze zsűrielnökként, továbbá ifj. Sztán István trombitaművész, valamint Varasdy Frigyes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanára alkották. A program 2021-ig az Emberi Erőforrások Minisztériuma, most már a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósulhatott meg. A győri résztvevők felkészítésében és versenyműsorában közreműködött Csaby Csaba, a Széchenyi-egyetem Szólóhangszerek és Művészetelmélet Tanszékének művésztanára korrepetitorként.

A képen a győri csapat látható a zsűri tagjainak társaságában: balról Tarkó Tamás, Pallos Marcell, ifj. Sztán István, Csaby Csaba, Winkler Balázs, Haga Réka, Behán Áron András, Németh Tamás és Bakó Levente.

Széchenyi István Egyetem

2023.01.12