I. Szilveszter a történelem 33. pápája, 335. december 31-én halt meg. Nem véletlen tehát a névnap és az évforduló közötti egybeesés. Hivatalát 314. január 31-től egészen haláláig töltötte be. Kaiszareiai Euszebiosz Konstantinról szóló életrajzában többször megemlegeti őt is, mivel nagyon jó kapcsolatot tartott fenn I. Constantinus császárral (a címlapképen Szilveszter pápa előtt). Egy történet szerint a császár leprától szenvedve fordult hozzá, ő megkeresztelte az uralkodót, amitől az csodás módon meggyógyult, hálából pedig elismerte a pápai jogok felsőbbrendűségét a keleti pátriárkák felett minden hitbéli kérdésben. „Fejedelmi” kapcsolatai mellett érdemes megjegyezni I. Szilveszterről, hogy az egyház történetének első egyetemes zsinatát, a nikaiait (325) is ő hívta össze. Ez volt az a zsinat, amelyen a Jézus személyéről és természetéről vallott nézeteket igyekeztek egységesíteni. Szilveszter pápáskodása alatt jelentős templomépítkezések is zajlottak, felépült például a római Lateráni Szent János-bazilika, a római katolikus világ hivatalos főtemploma. Végtére is I. Szilveszter olyan jelzőket érdemelt ki a történelemben, aminek csúcsaként szentté avatták, ünnepnapját pedig – nem véletlenül – december 31-re tették.

Bármennyire is erényes volt I. Szilveszter, ez még nem indokol neve napján féktelen, hangos ünneplést, vagyis ez a szokás már jóval megelőzte az ő idejét. A hagyomány gyökere a római korban keresendő, amikor az év fordulójához kötődve, mértéktelen evés-ivással összekapcsolva, zajos mulatságokat tartottak. Ez volt a szaturnália, amely egy időszak december 17. és 25. között az ókori római pogányok körében, amikor a hivatalok, bíróságok bezártak, és a „törvény nélkül maradt” időszakban senkit nem büntettek meg szinte semmiért. Ilyenkor nem csoda, ha kissé jobban elszabadultak az indulatok. Az ókori görög író és költő Lukiánosz leírja egyik művében, hogyan zajlott akkoriban az ünnepség: nagymértékű ivászattól meztelenül éneklő embereken át az erőszakos cselekedetekig, sőt lerészegedve az emberáldozattól sem riadtak vissza. Az ünnepség zárásaként, december 25-én a római hatóságok, hogy „megsemmisítették a sötétség erőit” (jelentsen ez bármit), nagy valószínűséggel brutális kegyetlenséggel számoltak le a zabolátlan mulatozókkal. Később az egyre nagyobb teret hódító kereszténység sikerrel irtotta ki a szaturnáliákat, az év fordulójához kapcsolódó eszem-iszom, dínomdánom szelídebb formában azonban megmaradhatott.

Sokáig mozgó ünnep volt ez a nap, míg 1691-ben XII. Ince pápa ki nem hirdette, hogy az újév január 1-jén kezdődik. Mind a szilveszterhez, mind az újévhez számos népi jóslat, időjárási megfigyelés, állattartási szokások és tilalmak, óévtemetés, újévköszöntés kapcsolódnak. A hangoskodásnak is van értelme, a nagy ricsajjal, tűzijátékkal, durrogtatással elűzhetjük a rosszat, a bánatot, a betegséget, és így tudjuk az óévet hátrahagyni, utat nyitni egy szebb, boldogabb újévnek. Az ártó szellem távol tartása régen szintén így történt őseink szokásaiban. Új év, új remények, új tervek természetesen fogadalmakra inspirálnak. Ami az óévben nem működött jól, az az újban új lendülettel sikerre vezethető.

Vigadozó rómaiak

Sokan nem szeretik a szilvesztert a kötelező hangoskodás és vidámkodás miatt, de gondoljunk csak bele, pozitívan, szembenézve a jövővel érdemes csak nekivágni egy újabb esztendőnek.

SzaSzi

Forrás: szilveszter.hu, turul.info, 24.hu, Gergely Jenő: A pápaság története Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1982.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép, 2. kép.