Szulejmán szultán 1520-as trónra lépését követően az oszmán erők nagy aktivitással fordultak nyugati irányba. 1521-ben sikerült elfoglalni a törökök számára addig nagy mumusnak számító Nándorfehérvárt – a törökök szerencsenapján ‒, majd Magyarország kapujának kitárását követően 1522-ben egy Rodosz elleni hadjárat következett. A szigetet és annak fővárosát a johannita lovagrend bírta, innen folytatott harcot a muszlimok ellen a keresztes hadjáratokat követően, állandó veszélyt jelentve az iszlám hajókra a Földközi-tenger keleti medencéjében. 1480-ban az oszmán erők már megkísérelték elfoglalni a szigetet, de 89 napos ostrom után II. Mehmed szultán 10-15 ezer fős hada eredménytelenül kellett, hogy elvonuljon Rodosz városának falai alól, nagy veszteségeket szenvedve. Az ostrom kudarcából a törökök levonták a megfelelő konzekvenciákat: egyszerre csak egy fronton és döntő erőfölénnyel léptek fel 42 évvel később.

A török flotta 300 hajót számlált, és a Boszporusz ázsiai oldalán gyülekező sereg akkorára duzzadt, hogy nem is voltak képesek egyszerre átszállítani. Kezdetnek egy 10 ezer fős csoportot tettek partra, és az ostromhoz nélkülözhetetlen ágyúkat. Az Oszmán Birodalom eddigre igen komoly tapasztalatokra tett szert az ostromtechnikák és az ágyúk használata terén, a szultáni ágyúöntő műhely pedig képes volt a kor legmodernebb fegyvereit a hadsereg rendelkezésére bocsátani, ráadásul nagy számban. A teljes oszmán haderő létszámát a korabeli krónikák 150-200 ezer főre tették, ami mindenképpen túlzó, de kétségtelenül az oszmán főerők voltak jelen, és hatalmas túlerővel rendelkeztek. A támadók kifejezetten készültek arra is, hogy aláaknázzák a falakat, így sok tapasztalt vájárt is hoztak magukkal. Az első török csapatok 1522. június 26-án szálltak partra a szigeten, 10 km-re Rodosz városától, a Kalithea-öbölben. A szállítások csaknem másfél hónapon át zajlottak, még augusztusban is érkeztek török egységek és felszerelés Egyiptomból. Maga Szulejmán szultán július 28-án érkezett meg az ostromlott város alá.

Rodosz egyértelműen jól megerősített hely volt 1522 nyarán. Elfoglalását követően a törökök összeírták a szigeten talált ágyúkat, és a lista szerint a lovagok 754 kisebb-nagyobb ágyúval rendelkeztek. Ugyanakkor mai szemmel ezeknek jelentős részét nem tartanánk ágyúnak, mivel kis kaliberű lövegek voltak. A város falai a kor legmodernebb erődítési technikái alapján lettek megerősítve, és védőrsége sem számított jelentéktelennek. A falszakaszokat a lovagrend különböző nyelvterületi egységei védték (provanszál, angol, spanyol, auvergne-i, német, francia, portugál-kasztíliai és olasz falszakaszok voltak). Rodosz szigetét mintegy 50 ezren lakták, túlnyomórész görögök, de a lovagrend mindössze 600 lovagra és néhány ezer egyéb harcosra számíthatott. A helyi milíciákkal együtt mintegy 5000-7000 harcos fogott fegyvert a város védelmére, a valódi kipróbált veteránok talán 2 ezren lehettek. A védelmet maga Philippe Villiers, a johanniták nagymestere vezette. Az erős falakat ágyúkkal megrakott zömök tornyok védték, előttük árkok tették nehézzé a támadók útját a falakig. Az ostrom nem ígérkezett sem könnyűnek, sem rövidnek, még a félelmetes oszmán haderő számára sem.

A török tüzérség július végétől megkezdte az erődítések bombázását, a falakat 70-80 ostromágyúval törette, míg az erőd belsejét mozsarakkal tartotta tűz alatt. Egy hónap alatt 1300-2000 golyóbist lőttek ki a városra a feljegyzések szerint. A helyőrség veszteségei nem voltak nagyok, de a falak több helyen is kezdtek megroggyanni. Előbb a spanyol, angol és provanszál szakaszok, majd az olasz falrész is súlyos károkat szenvedett, így augusztus közepétől a törökök több rohamot is indítottak ezeken a helyeken. A helyőrség mobil tartalékot képezett, és sikeresen visszaverte ezeket a kísérleteket. Szeptember 4-én az angol falszakasz alatt akna robbant, és 10 méteres rést ütött benne, amelyet azonnal megtámadtak az oszmánok. A rohamozók feljutottak a falra, és kitűzték a félholdas zászlókat is, de végül a lovagok kétórás harcban kiverték őket. A helyzet kezdett kifejezetten aggasztó lenni. A szeptember 24-i nagy ostrom során a janicsárok a spanyol falszakaszt foglalták el, és csak 6 órás harcban sikerült kiűzni őket, miután már a város lakói és a nők is a küzdelembe vetették magukat. Utóbbiak ételt, italt és lőszert szállítottak a katonáknak a csata közben. Október és november folyamán kissé enyhültek a harcok, de a lövetés rendületlenül tartott. Az angol szakaszt védő angol lovagok és hadinép csaknem elfogyott ekkorra, és más nyelvűekkel kellett megerősíteni őket. A várost egyébként a törökök nem tudták teljesen elzárni a külvilág elől, egyes hajók ki- és bejutottak a kikötőbe.

Rodosz falai

December elejére világos lett a védők számára, hogy nem fognak tudni még egy rohamot visszaverni, felmentő seregre pedig nem számíthatnak, így amikor december 10-én Szulejmán követe fehér zászlóval megjelent, a tárgyalások megkezdődtek a város átadásáról. A szultán ajánlata meglehetősen gáláns volt: a lovagrend tagjai vagyonukkal és fegyvereikkel – ágyúkat nem számítva – elhagyhatták a szigetet, míg a város polgárainak vagyonbiztonságot és vallásszabadságot garantált. Utóbbiak három éven belül szintén elhagyhatták a várost, amennyiben úgy döntöttek. A lovagrend nagymestere elfogadta az ajánlatot. A felek túszokat cseréltek, majd december 22-én 400 janicsár bevonult a városba, míg a lovagok megkezdték a csomagolást. Rodoszt a johanniták 1523. január 1-én hagyták el hajókon, a távozni akaró lakosokkal egyetemben. Mintegy 160 lovag és 5000 rodoszi távozott. A törökök megtartották ígéretüket, sem nekik, sem a maradóknak nem esett bántódása.

Rodosz egészen 1912-ig török kézen maradt, akkor a Líbia kapcsán kirobbant háborút követően Olaszország szerezte meg (1943-ig), s csak 1948-ban került görög kézre. A johannita lovagrend központjának elvesztését követően Máltán telepedett le, ahonnan – továbbra is a keresztes ideákat hajszolva – elsősorban a török elleni harcoknak szentelte magát. Az egyre inkább máltainak nevezett lovagok kalózhajóikkal gyakran fosztogatták a török gályákat, 1565-ben emiatt egy nagy oszmán ostromot kellett visszaverniük. 1522-ben Szulejmán sikeresen kiiktatott egy veszélyes pontot Isztambul közelében, s megkezdhette a felkészülést, hogy leszámoljon az oszmánok nagy ellenségével, Magyarországgal.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Bostan, Idris: A szultáni ágyúöntő műhelyben... In: Aetas, 2003. 2. sz. 5-20. o.; Nossov, Konstantin: The Fortress of Rhodes 1309-1522. Oxford, cop. 2010; Rácz András: Rodosz 1480-as ostroma. In: Sic itur ad astra, 2002. 2-3. sz.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.