Anthony Hopkins 85 éves

Bogár Erika írása

anthony-hopkins

1937. december 31-én, Port Talbotban született – teljes nevén – Sir Philip Anthony Hopkins kétszeres Oscar-díjas wales-i színész. Koncertzongorista szeretett volna lenni, aztán tizennyolc éves korában csatlakozott egy színjátszó klubhoz, a többi pedig innentől (film)történelem.

A Cardiff College of Music and Drama ösztöndíjasa lett, és egy újabb színtársulattal turnézott. Két év katonai szolgálat után visszatért a színpadra, közben továbbtanult a londoni Royal Academy of Dramatic Art intézményében, ahol ezüstérmesként diplomázott. Sir Laurence Olivier – aki 1962-től az újraszerveződő angol Nemzeti Színház (Royal National Company) első igazgatója volt – hívta meg a társulatába. Hopkins a Lindsay Anderson rendezte Julius Caesar című darabban szerepelt először 1964-ben, és első mozgóképes szerepét is Andersontól kapta A fehér autóbusz (The White Bus, 1967) című rövidfilmben.

August Strindberg Haláltánc és Anton Pavlovics Csehov Három nővér című darabjában nyújtott alakításáért is elismerő kritikákat kapott. A Peter O’Toole és Katharine Hepburn főszereplésével készült Az oroszlán télen (The Lion in Winter, 1968) című filmben a későbbi királyt, Oroszlánszívű Richárdot játszotta. A Háború és béke (War and Peace, 1972-73) televíziós sorozatában nyújtott alakításáért 1973-ban megkapta a Brit Televíziós Akadémia legjobb színésznek járó díját. 1974-ben főszerepet játszott egy amerikai televíziós minisorozatban (A királynő törvényszéke – QB VII), és dr. Martin Dysart szerepét az Equus eredeti Broadway-produkciójában.

Karrierjét egy időre visszavetette alkoholproblémája. „Néhány évtizedig eléggé önpusztító életet éltem. Csak miután magam mögött hagytam a démonaimat, tudtam teljes mértékben élvezni a színészkedést” – nyilatkozta. Ezt követően ismét egyre érdekesebb és kihívást jelentő szerepeket játszott, mint például a Victor Hugo regényéből készült A Notre Dame-i toronyőr (The Hunchback of Notre Dame, 1982) Quasimodója vagy A Bounty (The Bounty, 1984) felemás megítélésű Bligh kapitánya. Az utóbbi filmben Mel Gibson, Liam Neeson és Daniel Day-Lewis voltak a partnerei. 1985-ben átvehette a Laurence Olivier-díjat. 1989-ben fellépett a West Enden a Mr. Butterfly című darabban.

Két Emmy-díjat kapott, egyiket Adolf Hitler szerepéért (A bunker – The Bunker, 1981), a másikat a Lindbergh bébi elrablásával vádolt Bruno Richard Hauptmann megformálásáért (A Lindbergh-bébi ügye – The Lindbergh Kidnapping Case, 1975). Több ismert embert is eljátszott pályafutása során, mint például Yitzhak Rabin, Richard M. Nixon, C. S. Lewis, Pablo Picasso és XVI. Benedek, utóbbit a Netflix A két pápa (The Two Popes, 2019) című filmjében. 1992-ben és 1993-ban két olyan, sokszoros Oscar-jelölt (és elnyert) brit drámával írta be nevét a filmtörténetben, mint a Napok romjai (The Remains of the Day) és a Szellem a házban (Howards End), mindkettő Emma Thompsonnal.

Szerepelt számos többszörösen díjazott és népszerű moziban, mint a Steven Spielberg által rendezett Amistad (1997), a Bram Stoker regényéből készült Drakula (1992) Gary Oldmannel, vagy A Zorro álarca (The Mask of Zorro, 1998) Antonio Banderas-szal és Catherine Zeta-Jones-szal. A Szenvedélyek viharában (Legends of the Fall, 1994) és a Ha eljön Joe Black (Meet Joe Black, 1998) című filmekben Brad Pitt volt a partnere.

Anthony Hopkins nevét legtöbben mégis legismertebb szerepe kapcsán jegyezték meg. Alakja összefonódott A bárányok hallgatnak (The Silence of the Lambs, 1991) sorozatgyilkosa, Hannibal Lecter karakterével. A Thomas Harris könyvsorozatának második részéből készült filmfeldolgozás elnyerte a Legjobb filmnek járó Oscar-díjat, Hopkins pedig alakításáért megkapta a Legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. Partnere, Jodie Foster a Legjobb női főszereplőnek, Jonathan Demme a Legjobb rendezőnek és Ted Tally a Legjobb adaptált forgatókönyv írójának járó szobrocskát nyerte el. 2001-ben – a napjainkra már négyrészes könyvsorozat harmadikként megjelent kötete – a Hannibal került filmvászonra, és utoljára az első könyv, A vörös sárkány (Red Dragon, 2002).

Hopkins több nagy költségvetésű, mitológiai gyökerű vagy fantasy filmben is játszott, köztük a Beowulf – Legendák lovagjában (2007) Hrothgar királyt, a Farkasemberben (The Wolfman, 2010) Sir John Talbotot alakította. Odin istent játszotta a Thor (2011) című, Marvel univerzumban játszódó kalandfilmben és annak folytatásaiban, a Thor: Sötét világ (The Dark World, 2013) és a Thor: Ragnarök (Ragnarok, 2017) című filmekben. A Russell Crowe címszereplésével forgatott Noé (Noah, 2014) című bibliai drámában pedig Metúselah alakját formálta meg, de láthatták a nézők a Transformers-sorozat Az utolsó lovag (Transformers: The Last Knight, 2017) című epizódjában is.

Alfred Hitchcock filmrendezőt idézte meg a Hitchcock (2012) című filmben, amely a Psycho (1960) forgatásának időszakával foglalkozott. Címszereplő volt a 21. századi militarizált Londonba helyezett Shakespeare-dráma, a Lear király televíziós feldolgozásában (2018).

Második Oscar-díját egy demenciával küzdő férfi megformálásáért kapta Az apa (The Fater, 2020) című filmdrámában. Három filmet rendezett, kettőnek főszereplője és írója is volt, Augusztus (August, 1996) és Tudathasadás (Slipstream, 2007) címmel. Előbbiben Csehov Ványa bácsi című darabját dolgozta fel, a másik történet pedig egy forgatókönyvíró szürreális találkozása saját karaktereivel. Utóbbi zenéjét is ő szerezte.

Számos környezetvédelmi, művészeti és rehabilitációs jótékonysági szervezet támogatója, tagja. 1987-ben a Brit Birodalom Rendjének parancsnoka (CBE) lett, 1993-ban II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte a művészetek terén nyújtott szolgálataiért. 2003. szeptember 24-én kapott csillagot a Hollywoodi hírességek sétányán (Hollywood Walk of Fame). Életművéért 2006-ban átvehette a Cecil B. DeMille Golden Globe-díjat, 2008-ban pedig a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díját.

Sir Anthony Hopkins jelenleg is aktív, és nyilatkozata szerint még sokáig szeretne színészként dolgozni. Idén készült el Az apa rendezőjének Florian Zellernek A fiú (The Son) című filmdrámája, melyben Vanessa Kirby, Laura Dern és Hugh Jackman voltak a partnerei.

Bogár Erika

Forrás: angol és magyar wikipédia, britannica.com 1, britannica.com 2, librarius.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2022.12.31