Kivégzik Bezerédy Imre kuruc brigadérost

Ezen a napon történt: 1708. december 18. ‒ Horváth Gábor írása

bezeredy-csalad-cimere

A Rákóczi-szabadságharc egyik legvitézebb párbajhősét, Bezerédy Imrét 1708. december 18-án végezték ki Sárospatakon. És még a győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Ménfőcsanaki Fiókkönyvtára is kapcsolható az esethez, hiszen a történelem közöttünk él.

A Bezerédy/Bezerédj nemzetség a XIV. századtól kezdve több megye történetében is igen jelentős szerepet játszott (a képen a család címere látható). A Zala megyei Bezeréd nevű birtokukról nevet kapó família elsősorban a Dunántúlon töltött be fontosabb tisztségeket, de némelyikük országos hírnévig is eljutott. Bezerédy Imre kétségkívül az utóbbi. A későbbi kuruc brigadéros 1679. december 9-én született a Vas megyei Vámoscsaládon, a katolikus Bezerédy Zsigmond és Béri Balogh Klára fiaként, s már korán katonának állt. A spanyol örökösödési háború kitörését követően huszárkapitányként a franciák ellen harcolt a német-francia határvidéken, ahonnan 1703-ban tér haza. Károlyi Sándor 1704-es dunántúli hadjárata során Bezerédy Rákóczi fejedelem oldalára állt, és 1705-re már egy lovasezred parancsnoka lett a „kurucok” között. Ebben az évben megnősült, elvette Bottka Máriát, akitől 1709-ig három gyermeke született, az utolsó, ifjabbik Imre már poszthumusz.

(Kis kitérő: a Bezerédj család tagjai nevüket meglehetősen változatosan használták régebben, ennek bizonyításához elég megnézni a ménfőcsanaki Bezerédjek ménfőcsanaki kápolnájának feliratait. Régen még a közvetlen rokonok is hol így, hol úgy írták családnevüket, gondoljunk csak arra, hogy Balassi Bálint maga rendszerint inkább a Balassa nevet használta. A könyvek, tanulmányok is felváltva írják hol y-nal, hol j-vel (sőt néha i-vel) a Bezerédjeket, én most a kuruc hős esetén a szakirodalomban leggyakoribb y-os verziónál maradnék, amelyet saját maga ishttps://www.gyoriszalon.hu/news/17101/102/A-zsibói-csata használt. A ménfői Bezerédjek és Bezerédy Imre közös őse a 17. század elején élő Bezerédy Péter volt, akinek egyik fia, Zsigmond lett Imre édesapja, míg másik fiától, Mihálytól származnak majd a ménfőiek.)

Bezerédy Imre elsősorban a Dunántúlon vívott harcokban és az Ausztria elleni portyázásokban tüntette ki magát, ezekben az „aprólék” csetepatékban tudta elsősorban érvényesíteni a magyar könnyűlovasság és saját maga erényeit. 1705-ben Bottyán János dunántúli hadjárata során – aki így a zsibói csatából kimaradt – jó nevet vívott ki magának. Ugyanakkor a kuruc vezérkarban folyamatosak voltak a torzsalkodások és a személyi ellentétek. Bezerédy közismerten nem jött ki például saját unokatestvérével, Béri Balogh Ádámmal, ahogy Károlyi tábornok sem Bottyánnal Jánossal. Bezerédy Imre a legszorosabb kapcsolatot Károlyi Sándorral ápolta, őt ismerte el a Dunántúl vezető tábornokának, nem Bottyánt, vagy más éppen ott hadakozó tábornokot. A vezetők közötti ellentétek több alkalommal is rossz együttműködéshez vezettek, amelyek kedvezőtlenül hatottak a háború alakulására. Ennek Rákóczi maga is okozója volt, mivel nem nevezett ki egyértelmű vezetőt az egyes hadműveleti területekre.

Bezerédy kapcsán már 1706-ban terjesztették egyes generálisok, hogy áruló, minden alap nélkül. Végig bizonytalan volt abban, hogy jó ügyet szolgál-e. Ennek oka morális is lehetett, hiszen a Habsburgok megkoronázott királyaink voltak, akármennyire Rákóczit tartjuk hagyományosan a „jó” oldalnak. A Dunántúl nyugati fele ráadásul ekkor már két évszázada igen szoros kapcsolatban állt az osztrák részekkel, számos gazdasági kapocs kötötte azokhoz. Az itteni fő- és köznemesség hűsége így ingadozott. Felénk a Rábaközben ha rossz idők járnak, ma is azt mondják az öregek, hogy „kuruc idők járnak”, és nem pozitív értelemben… Úgy tűnik, többször is felmerült Bezerédyben az oldalváltás ötlete, de végül mindig letett erről. Maga Rákóczi sem nagyon hitt a vádakban, sok vezére kapcsán felmerültek ilyenek ugyanis, ez a vetélkedésük miatt kivédhetetlen is volt, mivel gyakran rágalmazták egymást.

A történészek sokáig egyértelműen bizonyítottnak találták Bezerédy árulását, ami az úgynevezett Bezerédy-pontok miatt indokoltnak tűnt. Ez egy 19. században Thaly Kálmán történész által Pozsonyban talált irat, amely látszólag arról szól, hogy Bezerédy milyen feltételeket kapott átállásáért. Azonban mint Bariska István részletes elemzésében kimutatta, ez az 1707 végi felsorolás I. József levelének melléklete Pálffy János tábornokhoz, és valójában semmi jele nincs annak, hogy Bezerédy bármit tett volna. Bariska szerint pusztán egy császári elképzelésről volt szó, hogy mit lehet felajánlani esetlegesen majd Bezerédynek, ha csapataival együtt labanccá lesz. Ez egyoldalú tervezet volt, nem egy megbeszélés formába öntése, és sohasem ment át gyakorlatba. Amennyire megállapítható, Bezerédy nem egyezett meg a Habsburgokkal.

kuruc-labanc-csatajelenet

Egy kuruc-labanc csatajelenet

Bezerédy közben tovább öregbítette vitézi hírét 1706-1708-ban. Korának leghíresebb bajvívója volt, a feljegyzések szerint párviadalok és rajtaütések során 72 ellenséges tiszttel végzett. Leghíresebb párbaját egy osztrák szolgálatban álló rác kapitánnyal vívta meg Fertőszentmiklós közelében. A történet szerint az apró méretű, de ügyes Bezerédy szablyája az első összecsapásokat követően eltört a hatalmas termetű szerb kardján, és alig bírta magát már távol tartani ellenfele fegyverétől. A válságos pillanatban kiáltott oda neki szolgája, hogy a fokosát is odacsatolta ám a nyeregkápára, mire Bezerédy előkapta a csákányfokosát, és nyakon vágta vele a már-már diadalmas rácot. Nekem különösen kedves a történet, mivel könnyen lehet, hogy éppen ezt a fokost a mi ménfőcsanaki fiókkönyvtárunk mai raktárában, a vasajtók mögött őrizték. Bezerédy Imre csákányfokosa ugyanis a mai napig megvan a Magyar Nemzeti Múzeumban, köszönhetően a ménfőcsanaki Bezerédjeknek. Az 1896-os millenniumi ünnepségekig a ménfői Bezerédj-kastélyban őrizték a gyönyörű, 17. századi damaszkolt technikával készült, tulipános ezüstlemezekkel díszített, 73.5 cm hosszú fanyelű csákányfokost, ami nyilvánvalóan 17. századi, eredetiségéhez nem fér kétség. A sújtófegyver nyélkupakját egykori használójának monogramja (EB – Emericus Bezerédy) díszíti. A fegyvert a millenniumi ünnepségek keretében kiállították (6681-es számmal), valószínűleg ekkor került a Magyar Nemzeti Múzeum birtokába. Nyilván nem véletlenül éppen ezt a fokost őrizte meg a család!

Az 1708-as év minden szempontból katasztrofális volt II. Rákóczi Ferenc számára. Trencsénnél döntő csatát veszítettek a kurucok, majd Erdély és a Dunántúl is végleg császári kézre került. Ez természetesen kiélezte a már meglévő pártoskodásokat, bűnbakkeresést, és valós és feltételezett árulásokat láttak mindenhol. Sokan elbizonytalanodtak a hadi helyzet rosszabbodásán, így Bezerédy is. Nem segítette a dunántúli hadakozók állapotát, hogy a labancok többször begyűjtötték a kuruc oldalon álló vezetők családtagjait, feleségeit és gyermekeit, akiket ugyan létükben nem fenyegettek, de elszakítottak férjüktől. Úgy tűnik, hogy a császári oldal rá is játszott arra, hogy terjessze a legnagyobb ezreddel rendelkező, dunántúli Bezerédy Imre árulását, és aláássa Rákóczi és tábornokai bizalmát benne. Bezerédy Imrét végül 1708. szeptember 5-én letartóztatták árulásért, érdekes módon éppen azon a napon, amikor Rákóczi fejedelem kiadta tábornoki kinevezését Egerben… Vele együtt fogták el sógorát, Bottka Ádámot és még két tisztet. Bár Bezerédy megvallotta, hogy elígérkezett a labancoknak, a gyakorlatban sosem tett Rákóczi ügye ellen, és ilyen párbeszéd a két oldalról elég folyamatos volt a szabadságharc évei alatt. Maga Rákóczi is többször egyezkedett a királlyal. Mindenesetre az átállási szándék ekkor már meglehetett Bezerédyben. Bezerédyt és Bottkát végül 1708. december 18-án lefejezték Sárospatakon, inkább elrettentésül, mintsem jó okkal, és elsősorban azért, mert a trencséni csata után valóban átálló Ocskay Lászlót nem sikerült kézre kerítenie a kuruc vezérkarnak.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Bariska István: Egy különös árulás történetéhez. In: Hadtörténeti tanulmányok – Zalai Gyűjtemény 36/1. Zalagereszeg, 1995. 79-143.o.; Kovács S. Tibor: Hárman sem bírnátok súlyos buzogányát… Válogatás a Magyar Nemzeti Múzeum sújtófegyvereiből. Budapest, 2019; Mészáros Kálmán: II. Rákóczi Ferenc tábornokai és brigadérosai. Budapest, 2006

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2022.12.18