Amikor megrendeltem a könyvet, csupán pár mondatot olvastam róla, úgyhogy valószínű, hogy a csalódás elsődleges forrása innen ered. Felbontottam (mit bontottam, téptem!) a csomagot, amiben érkezett, és pont úgy éreztem magam, mint az a gyerek, aki kibontja a Ferrero Rocher bonbont, de az ízletes csoki helyett egy kelkáposztát talál benne. Mellette egy másik könyv is érkezett, egy teljesen átlagos méretű, vastagságú könyv, és a kontraszt kedvszegő volt.

No, de vegyük sorban. Tényleg nehéz volt feldolgozni a tényt, hogy egy 128 oldalas, aprócska könyv – benne a szokásosnál jóval nagyobb betűmérettel szedett szöveg. Most poénkodhatunk, hogy nem a méret számít, és hogy ez pont megfelelő méret egy délutáni olvasmányhoz, de valahogy úgy érzem, minden kritikám, panaszom, megjegyzésem ide kanyarodik vissza. Merthogy az alaptörténet jó. Kimondottan jó. Azon is gondolkodom, hogy simán van olyan jó, mint A lány a vonaton, de – merthogy mindig van egy „de”, ugye? – nem tudtam nem arra gondolni, hogy ez a rövidke történet csupán egy vázlata egy nagyszerű regénynek.

A központi szereplők Edie, Jake és Ryan. Nos, Jake csak közvetve, ő ugyanis halott. Edie pedig egy nő, úgyhogy a szereplők elosztása sokkal inkább egy édeshármas, mint egy három muskétás. Gyerekkoruk óta elválaszthatatlan barátok, egymás sziklaszilárd támaszai. Ezért is érzi úgy Edie, hogy az élete darabjaira törik, amikor Jake kegyetlen gyilkosság áldozata lesz, és Ryan lesz az első számú gyanúsított. A hiányosságok kezdenek hangsúlyosabbá válni. Olvasóként szerettem volna többet tudni erről a három szereplőről, látni az életútjukat, a karakterfejlődést, és úgy gondolom, hogy igazán komplex személyiségek is lehettek volna. Erőteljesen vágytam valami többre, hogy kötődni tudjak legalább az egyik karakterhez, de ez nem valósult meg. Szerettem volna a kapcsolatuk dinamikájáról is többet tudni, nem pedig nagy vonalakban, tényként értesülni erről-arról. Szerintem erre sokat lehetett volna építeni. Párhuzamosan ezzel szerettem volna, ha sokkal kevesebb klisé szövődik a szövegbe. Annyira sablonossá és előre láthatóvá vált a cselekmény iránya, hogy az csak fokozta a kezdeti csalódást. A thrillerre jellemző elemek mind jelen vannak, számomra ettől lett a sztori is olyan lapos és kidolgozatlan. Isten háta mögötti elszigetelt ház, serdülőkori történet megbosszulása, esztétikai átalakulás, dühösen tomboló vihar és tenger, csak hogy néhányat említsek. Éppen elegendő volt, hogy jóval idő előtt rájöjjek, hogy mi történt és miért. Egyedül a címben tudtam kapaszkodni, hogy a jelentése tartogat valamit, egy rejtélyt, amit megoldhatok. Néhány utalás van erre, egyszer pedig kerek perec meg is fogalmazódik egy mondatban a jelentése. Elmaradt a nagy „Aha!” pillanat is, végül csak egy „Ummm, okééé…” maradt.

Egy gondolat viszont megragadott, és úgy érzem, magammal viszem életem végéig. Semmiképpen nem szeretném legitimnek feltüntetni a bosszúból elkövetett gyilkosságot vagy az abúzus önkényes megtorlását, de ezt a gondolatot jogosnak érzem: „Van egy külön bugyor a pokolban az olyan nőknek, akik nem segítenek más nőkön.” Nem lehet elsiklani fölötte anélkül, hogy megkérdeznénk önmagunktól, hogy meddig mennénk el a szeretett férfiért, férfiakért, főleg a bűnösségük tudatában. Van az a mértékű szeretet, ami vakká tesz a szeretett fél okozta szenvedésre? Az igazság fontosabb vagy a kapcsolatunk a szeretett személlyel? Ki mellé állnánk mi – egy nő vagy a szeretett férfi mellé?

Végül, de nem utolsósorban, hadd írjak a pozitívumokról is. Méretéből kifolyólag szinte minden táskában elfér, magunkkal vihetjük, anélkül, hogy jelentős pluszsúllyal kellene számolni. Könnyű volt olvasni, nem vett igénybe sok időt, sem energiát. Hogyha hirtelen meg kell szakítani az olvasást, nem okoz nehézséget újból felvenni a fonalat. A cselekménye izgalmas volt, egészen az epilógusig. Amennyire előre látható és követhető volt a történet, olyan meglepő a kétoldalnyi epilógus. Olyan mértékű csavart tartalmaz, amelyet szívesen fogadtunk volna a cselekmény idején. Ennyire a végére hagyva viszont csak zavarodottságot és enyhén keserű szájízt hagyott maga után.

Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a thrillert, kevés idejük áll rendelkezésre, és valami izgalmasat olvasnának. Azoknak, akik hosszú, nehéz olvasmányok között igényelnek valami könnyen emészthetőt, azoknak, akik szakolvasmányok között lazítanának egy kicsit, vagy azoknak, akiknek hosszabb ideig kell várakozniuk valahol (de azért legyen náluk még valami tartalékban). Kimondottan alkalmas olvasmány az előttünk álló hideg időszakban, amikor már szívesen bekuckózunk, és a sötétben meg ködben egy jó történet és egy forró tea képezi a nap fénypontját.

Paula Hawkins Zimbabwéban született, 1989-ben költözött Londonba. A The Times újságírójaként dolgozott a könyvei megjelenése előtt. Eddig megjelent könyvei A lány a vonaton (21. Század Kiadó, 2015), A víz mélyén (21. Század Kiadó, 2017), Lassan izzó tűz (21. Század Kiadó, 2021).

Farkas Kinga Kaszandra
Forrás: olvasoterem.com