Ezért találtam furcsának a tájház vezetőjének a bevezetőjét, amikor a horvátok illír(!) eredetét emlegette. Ironikus felvetésemre visszakozott, mikor azt mondtam, hogy ezen az alapon a románok tényleg rómaiak és dákok, vagy az „észak-macedónok” Nagy Sándor népének leszármazottai.

Tehát, ha a régi, történelmi népek nyelvei után az írt is megnézzük, megállapíthatjuk, hogy néhány település van az ország nyugati részén, ahol az ír nyelven beszélők többségben vannak az angolt használókkal szemben. Az USA-ban többen beszélnek ír nyelven, mint Írországban és Észak-Írországban együttesen. Az egyik ír művész az íreket a nyugat magyarjainak nevezte, de ír származású írók nem írtak anyanyelven, vagy nem is ismerték az anyanyelvet. Ilyen például Samuel Beckett, G.B. Shaw. Még rosszabb a helyzet Észak-Írországban. A tartomány elszakadásáért küzdő radikálisok jelentős része is angolul követeli az angoloktól való elszakadást és jogokat, bár van egy-két ír nyelvű jelmondat. „Nemzeti mozgalom” anyanyelv nélkül, az „elnyomók” nyelvén?

Utcai árus a 18. századi Dublinban (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)

Két érdekesség van még a kelta nyelvekhez kapcsolódóan: a délnyugat angliai Cornwall-félszigeten is volt egy kelta nyelv. A cornwalli vagy korni nyelv. Sokáig azt hitték, hogy a nyelv utolsó ismerője, beszélője 1777-ben halt meg. Ma már teljesen bizonyított, hogy a nyelvtudósok megdöbbenésére és nagy örömére 1875-ben találtak egy eldugott faluban egy idős személyekből álló 6 fős csoportot, akik folyékonyan beszélték még a kihaltnak vélt nyelvet. Ez olyan szenzáció lehetett, mintha ekkor hazánkban találtak volna még jászul vagy kunul beszélő személyeket. A kelta nyelvek megszállottja, Henry Jenner nyelvész irányításával megkezdődött a nyelv feltámasztása. Az eredeti terv szerint a 16. századi, még angol hatástól mentes változat alapján. Kiderült azonban, hogy a modern élet szavaihoz már nem mindig alkalmazható, így némi modernizációra volt szükség. Már vannak gyermekek, akik korni nyelvi környezetben nőnek fel. Elkezdődött a nyelv iskolai tanítása, tankönyvek is vannak már. A legutóbbi adatok szerint 245 fő már anyanyelvi, mindennapi szinten beszéli, 2900-an pedig egyszerű társalgási szinten képesek beszélni az egykori anyanyelven. Az Európai Kisebbségi Nyelvek Chartája is elismerte a cornit kisebbségi nyelvnek.

A Cornwall-félszigetről itt is olvashat (Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár CC BY-NC-ND)

Az Angliához tartozó Man-szigetnek is volt kelta nyelve. A nyelv beszélőinek száma rohamosan csökkent. 1845-ben a sziget lakóinak 30%-a beszélte a nyelvet, 1920-ban már csak alig több mint 1%. Majd 1974-ben a nyelv utolsó ismerője is távozott. Az ő története különleges: Ned Madderellnek hívták, 8 éves koráig nem beszélte a manx nyelvet. Úgy adódott azonban, hogy rokonaihoz költözött, talán abba az utolsó faluba, a sziget egyik eldugott zugába, ahol még az angolt kevesen beszélték. Rokonainak nagy része, köztük nagynénje, akivel a legközvetlenebb kapcsolata volt, sem tudtak angolul. Így kénytelen volt megtanulni a manx nyelvet. Ez olyan jól sikerült, hogy „tolmácsa” lett az angolul nem beszélőknek. Ned Maddrell halász volt, elmondása szerint az ír nyelven még beszélő matrózokkal jól megértette magát. Ez biztos, hogy igaz, mert a manx, az ír nyelv rokona volt. 1960-ban rajta kívül már csak egy személy volt, aki ismerte a nyelvet. Ő 82 évesen, 1962-ben halt meg.

Ned Maddrell (manxradio.com)

Ír, a nyelvet még beszélő néprajkutatók az 1940-es évek végén felfedezték a „kihaló rokonságot”. Az utolsó manxoktól jelentős nyelvi anyagot vettek fel, a meséktől a népdalokig. Sok fényképet is készítettek. Ned Maddrell egyébként nagyon büszke volt arra, hogy „ő az utolsó utolsó mohikán”. 1974-ben, 97 évesen távozott. Végakarata szerint síremlékén feltüntették, hogy ő volt a nyelv utolsó ismerője. A manx nyelvet is megpróbálták lelkes nyelvészek feltámasztani, de sokkal kevesebb sikerrel, mint a kornit. Elsősorban azért, mert az angolok és az angolul beszélő manxek részéről ellenséges közeg vette körül a manxul tudókat, és ők így már egyre kevésbé használták a feltámasztott anyanyelvet. Bár vannak még a szigeten manx feliratok és településnevek, de már csak kevesen tudják pontosan kiejteni a nevüket. Így a nyelvet ismét a kihalás fenyegeti.

Kun László király metszeten (Németh László Gimnázium és Általános Iskola PDM)

A tatárjárás után hazánkba költözött kunok nyelvéhez is több érdekesség kötődik. Nyelvük a török nyelvcsalád kipcsak ágába tartozott, amit még sokáig, több száz évig megőriztek. Voltak olyan magyarok is, akik megtanulták a kunok nyelvét. Ilyen volt egy főúr, Miskolc Panity, aki sokat tartózkodott a kunok között, mivel István ifjabb király (a későbbi V. István) bizalmi embere volt. A trón örökösének kun felesége volt, így fia, a későbbi IV. László beszélte a kun nyelvet is. Az említett Miskolc Panity főúr elég jártas lehetett a kun nyelvben, mert rá esett IV. Béla választása, amikor követséget indított a tatárokhoz. Ugyanis a kun a tatár kánok államában, az Arany Hordában udvari-diplomáciai nyelv volt.

Régi útikönyv a Krímről (Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár CC BY-NC-ND)

A Krímben lévő olasz kereskedők egy része is megtanulta a kunok nyelvét. Egy hatalmas könyvben szótárt készítettek, és a kunok szokásait is leírták, sőt még mondókákat, találós kérdéseket is. Például „fehér jurta nincsen szája”, tehát bejárata. Mi az? – Tojás. „A mezőn tüskés buzogány hever”? – A sündisznó. Ez a különleges könyv a Codex Cumanicus, a kun nyelvnek és kultúrának fontos emléke. Érdekes módon a kunnak a kazahon kívül még közvetlenebb nyelvrokona is van. A karaita vagy karaim zsidók közössége. Ők már alig százan beszélik a nyelvet Litvániában, Lengyelországban és Ukrajnában. Miért ez a nyelv a kun közvetlen rokona? Ugyanis a kunból származik. Nemcsak a krími olasz, hanem a zsidó kereskedők is megtanulták a kunok nyelvét. A Krímből való kiűzésük után is megtartották a kunra épülő karaim anyanyelvüket, a héber szertartás nyelv maradt. Megtanulták a kunok nyelvét az örmény kereskedők is. Az ő nyelvük az örmény-kipcsak viszont a 17. században kihalt. Nagyon valószínű, hogy ennek a századnak a közepe táján halhatott ki a magyarországi kun nyelv is.

Latin nyelvű ősnyomtatvány (Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár PDM)

Végül essék szó egy „klasszikus nyelvről”, a latinról. Nem szeretem, amikor a latint „holt nyelvnek” titulálják. Hogyan lehet holt az a nyelv, amelyet, ha az utcán nem is hallani, de iskolákban tanítják, ami felhangzik a templomokban a tudományos élet szereplőinél, vagy amit például a természet kutatói a preparátumok rendszerezésénél, a meteorológusok, jogászok, orvosok „munkanyelvként” használnak. Még az elszigeteltnek tűnő albán nyelvbe a nyelvészek szerint is 600(!) latin eredetű szó került. Nem az angolban kell először keresgélni, ha visitatio, religio, color, calor, error, horror, sőt a modern (ez maga is latin szó) monitor, claviatura, sistem (systema), delete (deleatur) szavak eredetét keressük. Ez maximális vagy minimális probléma? Széchenyi István nagy művében a „hitel” szót latinul is használta. Nem más, mint credit. Vagy talán avítt, „holt szavak” a sztár, sztráda, kommunikáció, konzultáció, reform, motor, centrum, videó (látás), audi (hallás), sinus (hajlat, görbület), konzerv? Szinte nem is tudnánk másként mondani olyan teljesen magyarrá vált szavakat, mint például pásztor, cirkusz, pompa, sors.

Svájcban él a rétóromán nyelv (Kuny Domokos Múzeum CC BY)

Érdekes módon a kommunista rendszer békén hagyta a latin oktatását, az állami iskolákban is fennmaradhatott, de a szótárakat kiegészítették „aktuális” (szintén latin) szavakkal, mint például moszkvai, lenini, marxi, engelsi, kizsákmányolás, a szinte legtöbbet emlegetett proletár szó is latin. A Római Birodalomban beszélt latin kicsit különbözött a középkori latintól. Például a „c”-t mindig „k”-nak ejtették, Cicerót tehát úgy mondták, hogy Kikeró, az „ae” kapcsolatot nem „é”-nek, hanem „aj”-ként mondták. Így tehát Caesar Kajszár lett. Később újlatin nyelvek alakultak ki, a legjobban az olasz őrzi a latin szó kincset. Talán még közelebbi a latinhoz két kis közösség nyelve. Az Olaszországban élő, talán 15 ezres ladin és a Svájcban lévő rétoromán népcsoport. Az ő nyelvüket nemzeti nyelvnek ismerte el a svájci állam. A „román” szó sajnos megtévesztő is lehet, mert sokan hirtelen a szomszéd államra vagy népre gondolhatnak. Ez a szó „romanus” – római jelentésű. A román stílus római stílust jelent!

Raguza képeslapon (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Volt egy érdekes újlatin nyelv Horvátország területén is, a dalmát nyelv. Közel állt a latinhoz, bár az iskolai latinnal kevésbé volt érthető. A dalmát városok, például Zára, Raguza, Trogir nyelve is volt. A nyelv pusztulását a török hódítás indította el. A dalmát városokba és a szigetekre egyre több horvát menekült. A városok egy része már a 16. század végére elvesztette anyanyelvét. Lassan a szigeteken is kiszorította a dalmát nyelvet a horvát. A nyelv utolsó ismerője Toune Udaina (már olasz nevén Antonio Udina), akinek szülei voltak a nyelv utolsó beszélői. Őt már nem tanították a nyelvre, de szülei beszéde alapján mégis elsajátította azt. Szerencsére egy olasz nyelvész még gyűjtött tőle anyagot, mielőtt sírba szállt, de hangfelvételeket sajnos nem.

Címlapkép: Toune Udaina, aki utoljára beszélt dalmátul (slobodnadalmacija.hr)

Holecz Tibor
Forrás: forumhungaricum.hu