Kerékpártúránk legnehezebb szakaszán túl, átkelve az Osztrák Alpokon, átlépve az olasz határt, Tarvisiótól gyakorlatilag szinte „lefelé” gurulunk egészen a tengerig. Az olasz szakasz elején az emlékezetes Millenniumi kerékpárút megkoronázza eddig megtett kilométereinket. A szédítő hegycsúcsok, buja erdők között az egykori vasútvonal nyomvonalán kanyargunk viaduktokon, alagutakon át. A nyári napfényben fürdőző völgyben megkerülhetetlenül bukkan elénk a kőfalak gyűrűjébe rejtett Venzone falucska.

Nevét a „vízfolyás” szóból eredeztetik. Ez nem is csoda, hiszen ott található, ahol a sebes vízű Tagliamento, az azúr színű Fella és kistestvérük, a Torrent Venzonassa folyók összetalálkoznak. Drámai hátteret keletről a Júlia-Alpok, nyugatról a Karni-Alpok nyújt a völgyben meghúzódó gazdag múltú falunak. Nincsenek fergeteges turistaattrakciói, mégis életre szóló élményeket nyújt bárkinek, aki nyitottan néz a világba.

A történelem nagyon erősen itt hagyta nyomait. Esti séta keretében járjuk be az időutazásra csábító helyet. A nem túl magas kettős városfalat és a mára már kiszáradt, fűvel benőtt vizesárkot a 13. században emeltette a város akkori ura, Glizoio di Mels, hogy biztosítsa az észak-déli kereskedelem ellenőrzésében betöltött kiemelkedő szerepét, na meg az ezzel járó hasznot. Már a rómaiak idején fontos kereskedelmi út futott itt, a Via Iulia Augusta. A régészek szerint az ókorban öt stratégiailag jól elhelyezett vár uralta a környéket, ellenőrizte az átjárást. Szóval ez a hely mindig is „átjáróház” volt, de ez megélhetést, gazdagságot is hozott az itt élőknek.

A kanyargós szűk – helyenként márványköves – utcák, a zöld és barna spalettás házak középkori hangulatot idéznek, nagyon tiszta és rendezett minden. Ki gondolná, hogy kétszer is földrengés rázta meg a falut, és tette szinte a földdel egyenlővé. 1976-ban a szeizmikus mozgások szinte az egész óvárost kőhalommá változtatták. Ez jelenthette volna a falu végét is, az itt élők azonban elképesztő tanúbizonyságot tettek hitükről, szívósságukról. Eltávolították a törmeléket és megkezdték az újjáépítést, reménnyel törölték el a megrázkódtatások nyomait. Nyolc év kellett, hogy Venzone újjászülessen. De micsoda feltámadás ez! Felülmúlta a természet romboló erejét. A dómot és a történelmi épületeket kőről kőre restaurálták, ügyeltek rá, hogy minden az eredeti helyére kerüljön. A falu ma a művészeti és építészeti helyreállítás rendkívüli példája, amelyet több díjjal is elismertek. 1991-ben „ideális falu”, 2017-ben „Olaszország legszebb faluja” címet nyert.

A nagy műgondú újjáépítést az 1338-ban felszentelt gótikus Szent András apostol katedrálison magunk is megfigyelhettük töredékekből összeillesztett szobrain, falain és freskóin. Talán a leginkább elképesztő a freskók tanulmányozása, amely jól mutatja, hogy a törmelékek között talált legkisebb darabnak is igyekeztek megtalálni a helyét. Fantasztikus képzelőerő és elhivatottság kellett, hogy a ramattyá lett művészi alkotásokból ismét értéket teremtsenek. A dóm nemcsak a földrengés előtt, hanem így a helyreállítást követően is a környék legtekintélyesebb temploma lehet.

Venzone nemcsak erről az elképesztő emberi teljesítményről vált ismertté, hanem a véletlennek és a kémiának köszönhetően múmiáiról is. 1642-ben 42 fatörzzsé aszalódott tetemet találtak a dómban. A szenzációs leleteket sokan és sokfelé vizsgálták a tudós világban. Megállapították, hogy az egykori helyi lakosok egy gombafajnak köszönhetően mumifikálódtak. Már csak 15 maradt meg, ebből öt a dóm melletti kis kerek épületben a Szent Mihály-kápolnában látható. Én inkább meghagytam őket végső nyugalmukban, sokkal érdekesebbnek találtam a kőfalról bámulni, ahogy a nap átbukik a hegyen, és nyomában minden kékre színeződik.

Izgalmas volt azt a romtemplomot is bejárni, amely bizonyítja, hogy a földrengés maradványait nem lehetett maradéktalanul eltüntetni. A 14. század elejéről származó San Giovanni Battista templom torzóban maradt, homlokzat és kőrakás csupán, memento a település szívében, a természet erejére, az élet törékenységére figyelmeztet.

Venzonéban lehetetlen eltévedni, mert minden út a főtérre vezet. A Piazza Municipio a város történelmi központja is, ahol több palazzo, palota közül egy igencsak magára vonja a figyelmet jellegzetes, velencei uralmat idéző kőcsipkés ablakaival. A város szíve azonban a Palazzo Comunale, vagyis a városháza karzatos, külső lépcsősoros, óratornyos épülete. Ez utóbbin ott feszít a velencei szárnyas oroszlán, és csak véletlenül tűnik fel, hogy két különböző óra látható a torony két oldalán, az egyik 12, a másik 24 órás beosztású. Vajon mi okból készült kétféle? Alaposabb nyomozás után egy blogban olvasom, hogy amikor a múltban Venzone forgalmas tranzitváros volt, a kapuk csak reggel 5 és délután 5 között voltak nyitva, ekkor lehetett csak bejutni. A 12 órás „oldal” tehát az átutazóknak szólt, nem lehetett kifogás, ha valaki bennrekedt!

Itt a piazzán, a főtéren az esti enyhülésben sokan időznek és fogyasztanak a kis vendéglők, kávézók kínálatából, közben hangosan sztorizgatnak, nagyokat nevetnek. Vacsoránkat egy tattoria belső kerthelyiségében fogyasztjuk, csak helyi ételek vannak, de vendéglátónk segít eligazodni. Természetesen jöhet valami tésztaféle, nem maradhat ki a rizottó, deszertnek a tiramisu. Nagy élmény figyelni a nyitott ajtón át egy igazi olasz konyha forgatagát. Itt nem kapkodnak a szakácsok, mégis rutinosan tekeredik a spagetti a tálakra, és hamarosan előttünk gőzölög az étel. Levezetésképpen fagyit választunk. Igazi házi, főzött, a nevét – Mantegado – gyorsan felírom a jegyzeteimbe, mert nagyon ízlik. Ki tudja, hátha jövök én még erre! A nagy vidámságban a tölcsérre tornyozott gombócokkal hamar megszületik az amerikai Szabadság-szobor venzonei verziója.

A főtér elegáns szökőkútja másnap reggel – egy defektes bringagumi tűszúrásnyi hibájának megtalálásában – át-, sőt felértékelődik. Talán bocsánatos bűn, hogy a gyönyörű köztéri alkotás vizét használtuk a probléma megtalálására. Grazie, Fontana Pubblica!

Grazie Venzone, azaz köszönet a balzsamos estéért, a kéklő alkonyi fényekért, a megtapasztalható emberi nagyságért, a vidám, barátságos fogadtatásért és minden jó dologért, amiért itt már érezhettük azt a bizonyos dolce vitát!

Élmények, fotók, írás: SzaSzi

Fotógaléria: Venzone, a fallal körülvett olasz falu

32 kép

 

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Az osztrák szakasz
2. rész:  Az olasz szakasz
3. rész:  Megérkezni Salzburgba
4. rész: Hellbrunni vigalom
5. rész: Hochenwerfen, egy igazi ''sasfészek''