A Festetics-kastély

Remekművek világszerte 79. rész – tmoni írása

festetics-kastely

A keszthelyi Festetics-kastély a magyarországi kastélyépítészet remeke, monumentális méreteivel, korhű berendezésével és csodás, 42 hektáros parkjával a Balaton ékköve, leglátogatottabb műemléke. A 101 helyiséggel rendelkező palota hazánk legigényesebben helyreállított főúri lakhelye.

1745-ben kezdték építeni, de végleges formáját csak az 1880-as évek végére nyerte el. A birtokot Festetics Kristóf (1696-1768) vásárolta 1739-ben, s ő kezdte el a nagyszabású építkezést is a középkori, romos várkastély helyén. Az ő idejében készült el a jelenlegi épület középső, keleti szárnya. A barokk stílusú, nagyjából téglalap alaprajzú, 34 helyiségből álló, egyemeletes építmény középtengelyében, a földszinten volt a kocsiáthajtó, felette pedig az ebédlőterem – ezek falai ma is megvannak. Ez az építési szakasz 1750-ig tartott.

1769-1870 között gróf Festetics Pál (1722-1782) építészeként Hofstädter Kristóf (1717-1782) meghosszabbította a szárnyakat, s a végükre egy-egy derékszögű toldalékot épített, valamint megalkotta az üvegházat (ma pálmaház) is.

festetics-kastely

1799-1804-ben a kastélyt gróf Festetics György (1755-1819) átalakíttatta Rantz János György uradalmi építésszel. Hozzáépíttette a déli, könyvtári szárnyat klasszicizáló késő barokk (copf) stílusban. A bibliotéka, a márványterem (egykori levéltár) és a kápolna őrzi ennek a bővítésnek a nyomait. A lakatosmunkákat Dobrolán József, a kőfaragást Zitterbarth József végezte, a könyvtári bútorokat és az intarziás padlót Kerbl János asztalos készítette, a szobrok és a stukkók Martin Gigl zágrábi, Augustin Rabatzi bécsi mester, valamint Vathner Mátyás munkáját dicsérték.

festetics-kastely

II. Festetics Tasziló (1850-1933) 1883-1887-ben U alakúvá (cour d’honneur) alakíttatta a palotát: meghosszabbíttatta a keleti, és újjáépíttette az északi szárnyat a historizáló irányzatot alkalmazó Victor Rumpelmayer (1830-1885) tervei alapján. Josef Probst bécsi szobrász, Köck Antal kőfaragó, Marton Lajos és Biró Antal műlakatos végezték a szakmunkákat. Az új, a bécsi Belvederére hajazó részben kaptak helyet a báltermek és a vendéglakosztályok. Ekkor épült a drezdai Zwingert idéző torony is, új tető került az egész palotára, átalakították a homlokzatot – így alakult ki az épület mai formája. A vízvezeték és a központi fűtés is ennek az építési szakasznak az eredményeként került be a kastélyba, és az épület teljes belsejét modernizálták. Gyakorlatilag csak a könyvtár és a kápolna maradt változatlan.

Az építmény belső kialakítása és berendezése viszonylag ép maradt a történelem viharaiban is, mert sikerült idejében biztonságban helyezni, amit lehetett. 1948-ban államosították a műemléket, s csak a könyvtári szárny volt látogatható. A bibliotéka Helikon Könyvtár néven az Országos Széchényi Könyvtár kezelésébe került. Az ötvenes években felmerült a kastélymúzeum lehetősége, de csak a hetvenes években került sor a rekonstrukcióra, így csak 1976-ban nyílt meg. Ma Helikon Kastély néven őrzi a Festetics-örökséget, és eredeti vagy korhűen rekonstruált belső terei a 18-19. századi főúri életformát mutatják be 18 teremben.

festetics-kastely

A műemlék hivatalos leírása: „Parkjában, szabadon álló, megközelítőleg U alaprajzú, az U külső szárnyainál egy-egy oldalszárnnyal bővített rendszerű, egy- és kétemeletes, manzárdtetős épület, tetőtér beépítéssel. A sarkokon rizalitok, poligonális sarokpavilonok emelkednek, manzárd vagy kupola jellegű lefedéssel. A megközelítőleg középtengelyben lévő háromemeletes torony hagymasisakos. A főszárny középrizalitján, törtíves keretezésben a Festetics család címere, az udvari, korsódíszes oromzaton, ugyancsak címerdísz, a ballusztereken egy-egy szoborral. Egy, illetve kéttraktusos, oldalfolyosós alaprajzi elrendezésű. A barokk eredetű szárnyban részben boltozott terek. Több történeti burkolatú és berendezésű tér: hangversenyterem, kápolna, könyvtár, lépcsőház.” (Műemlékem.hu). A viktoriánus kastélypark a közelmúltban befejezett rekonstrukciót követően újra a Henry Ernest Milner (1845-1906) angol kerttervező által az 1880-as években tervezett látványt nyújtja a felújított tóval, az oroszlános kúttal és a szökőkutakkal, valamint a hercegnői kamarakerttel.

A teljes felújításon átesett Festetics-kastély ma múzeumként és rendezvényközpontként (északi szárny) működik, parkja természetvédelmi terület. Itt található a pálmaház és az egykori kocsiház, amely most a hintókiállításnak ad helyet. A Balatoni Borok Háza a palota legrégebben épült részében, egy XVI. századi ódon pincerendszerben helyezkedik el. A folyamatos fejlesztés (több pályázati projekt fut párhuzamosan) alatt álló műemléket évente 430.000-en keresik fel, és ezzel ez az ország leglátogatottabb kastélya.

tmoni

Forrás: Helikon Kastélymúzeum, Wikipédia, Németh Nóra – Virág Zsolt: A keszthelyi Festetics-kastély építéstörténete az új kutatások tükrében, Műemlékem.hu, Keszthely város honlapja, Várlexikon, A múlt emlékei, Országjáró, Múlt-kor

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép; 11. kép; 12. kép; 13. kép; 14. kép; 15. kép; 16. kép; 17. kép; 18. kép; 19. kép; 20. kép; 21. kép; 22. kép; 23. kép; 24. kép.

A YouTube-ra feltöltött videók beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltők/tulajdonosok felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videók a következő linkeken találhatók a feltöltők megnevezésével: 1. videó; 2. videó.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
12. rész: Piero della Francesca: Szent Antal szárnyasoltár
13. rész: Alfons Mucha: Gismonda
14. rész: Emile Gallé: Váza írisszel
15. rész: Tádzs Mahal
16. rész: Edgar Degas: Balett – A csillag
17. rész: Bernini: A folyók kútja
18. rész: Gemma Augustea
19. rész: Bernini: Apolló és Daphné
20. rész: A Belém-torony
21. rész: Bocca della Verità (Az igazság szája)
22. rész: A sienai dóm
23. rész: Az Alhambra
24. rész: A chambord-i kastély
25. rész: A prágai Károly híd
26. rész: A chartres-i székesegyház
27. rész: Arany körgallér a bronzkorból
28. rész: A Fabergé-tojások
29. rész: Lechner Ödön: A pozsonyi kék templom
30. rész: Gulácsy Lajos: Varázslat
31. rész: Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás Taorminában
32. rész: Hadrianus síremléke, az Angyalvár
33. rész: A Prima Porta-i Augustus szobor
34. rész: Raffaele Monti: A menyasszony
35. rész: Munkácsy Mihály: Krisztus-trilógia
36. rész: Tiziano Vecellio: Pesaro Madonna
37. rész: Róth Miksa: Napfelkelte
38. rész: Gustav Klimt: Pallasz Athéné
39. rész: A Neuschwanstein kastély
40. rész: A pisai ferde torony
41. rész: Frida Kahlo: Önarckép tövises nyaklánccal
42. rész: Ara pacis Augustae (Az augustusi béke oltára)
43. rész: A capitoliumi nőstény farkas
44. rész: A prágai Szent Vitus-székesegyház
45. rész: A négy tetrarcha portrészobra
46. rész: Johannes Aquila: Szent László – A veleméri templom freskórészlete
47. rész: A Colosseum
48. rész: A conwyi vár
49. rész: Antoni Gaudí: Park Güell
50. rész: A maharadzsapalota
51. rész: Niobé-kratér
52. rész: Ponte Vecchio
53. rész: Az Aranyhajó
54. rész: A Szent István-terem
55. rész: Humayun császár síremléke
56. rész: A Big Ben
57. rész: A rábaszentmiklósi Szent Miklós templom
58. rész: A Mátyás-templom
59. rész: A Sándor-erőd
60. rész: A Hohenzollern-kastély
61. rész: Gustav Klimt: A csók
62. rész: Míg a halál el nem választ... ‒ Sten Sture jegygyűrűje
63. rész: A Lánchíd
64. rész: A Szamothrakéi Niké
65. rész: A Bostoni Operaház
66. rész: Sandro Botticelli: Tavasz
67. rész: A Gyugyi-gyűjtemény

68. rész: Claude Monet: Nő napernyővel – Madame Monet és fia
69. rész: Az agyaghadsereg
70. rész: San Gimignano tornyai
71. rész: A Las Lajas bazilika

72. rész: M. S. mester: Kálvária
73. rész: Bomarzo – A rejtélyes szent erdő
74. rész: Eugène Delacroix: Villámlástól megriadt ló
75. rész: Hohensalzburg vára
76. rész: Élisabeth Vigée Le Brun: Önarckép portréfestés közben
77. rész: Knidoszi Déméter
78. rész: A winchesteri székesegyház

2022.12.03