Édesapja, Andrea Donizetti zálogházat vezetett, édesanyja, Domenica Nava pedig varrónőként dolgozott. A nagy szegénységben élő család hat gyermeke közül ötödikként látta meg a napvilágot Gaetano Donizetti. A német származású zeneszerző, Johann Simon Mayr (1763-1845) 1802-től kezdve egészen haláláig a bergamói Santa Maria Maggiore bazilika kórusának vezetőjeként működött, ebbéli tisztségéhez tartozott a bergamói ingyenes képzést nyújtó zeneiskola igazgatása is. Ebben az intézményben „kóristákat és zenészeket képeztek az egyházi intézmények részére”. A Mayr által alapított iskolában kezdte meg zenei tanulmányait 9 éves korában a gyermekként már komoly zenei tehetséget mutató Donizetti, aki Mayrtól tanulta meg a zeneszerzés alapjait, valamint az ellenpont és a fúga művészetét. A fiatal komponista kisebb-nagyobb hangszeres kompozíciókat írt, többek között vonósnégyeseket. Egyik későbbi zeneszerző osztálytársa így emlékezett vissza: „Meglepett, amikor kvartetteket szerzett… Komponálásuk közben soha, egyetlen pillanatra sem ment a zongora közelébe. A szobája íróasztalán szerezte alkotásait, mintha csak egy barátjának írt volna egy feljegyzést…” Mayr támogatásának köszönhetően Donizetti kilenc éven keresztül volt az iskola diákja, annak ellenére maradhatott végig, hogy énekesként nem tartozott a kiemelkedők közé, habár 17 éves korában színpadon különböző előadásokban buffo basszus szerepeket énekelt, valamint a bazilika kórusában is fellépett.

Mayr ezt követően is támogatta Donizettit. 1815-ben az ő pátfogásával és anyagi dotálásával Bolognában a helyi zenei líceumban tanulhatott tovább. Mayr ajánlásában így fogalmazott tanítványáról: „A zeneszerzéshez érzékkel, tehetséggel és zsenialitással is rendelkezik.” A Liceo Filarmonicóban annál a Stanislao Mattei Padrénél tanult, aki korábban Gioachino Rossini tanára volt. Donizetti ez idő tájt komponálta első szimfóniáit, sőt 1816-ban megírta első operáját is, azonban az egyfelvonásos Il Pigmalionét nem mutatták be.

Első operája, amit műsorra tűztek, az Enrico di Borgogna volt, amelynek ősbemutatóját a velencei Teatro San Lucában tartották 1818. november 14-én. Az operaszínpadon első nagyobb sikerét azonban 1822-ben Rómában aratta. A Teatro Argentinában január 28-án bemutatott Zoraide di Granata (Granadai Zoraida) című zenedrámájával a közönség elismerése mellett a korszak legjelentősebb impresszáriójának, Domenico Barbajának a figyelmét is felkeltette, aki szerződést kötött vele, hogy évente több operát is komponáljon a nápolyi Teatro Nuovo számára. Továbbá ez volt az első olyan alkotása, amelyet Itálián kívül is bemutattak, Münchenben tűzték műsorra az 1824-1825. évadban. Ezáltal Donizetti végképp az opera műfaja felé fordult. A következő évek során húsznál több operát komponált, a Rossini stílusát tükröző művekkel azonban nem ért el átütő sikert. 1824-től kezdve a nápolyi királyi színház karmestereként is működött, illetve 1825 és 1826 között a palermói királyi színház művészeti vezetőjeként.

Gaetano Donizetti 1827-ben jegyezte el a Rómában megismert Virginia Vasselit, akit a következő évben már el is vett feleségül. A házasság azonban sok emberi tragédiát hozott a zeneszerző életébe. 1829-ben és 1837-ben született gyermekeik elhunytak, ebben az évben ráadásul a feleségét is elvesztette, nem sokkal a szülés után. Egyes feltételezések szerint korábbi szifilisze okozhatta ezeket a tragédiákat, más vélekedések úgy tartják, az 1837-ben tomboló kolerajárvány vezetett felesége és gyermeke halálához.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Részlet a Boleyn Anna 2. felvonásának fináléjából

Hosszú évek és számos opera után Donizetti számára az átütő itáliai és nemzetközi sikert az 1830. december 26-án bemutatott Anna Bolena (Boleyn Anna) című kétfelvonásos opera hozta meg. A milánói Teatro Carcanót megnyitó zenedráma szövegkönyvét a nagyszerű librettista, Felice Romani (1788-1865) írta. A korszak legnagyobb énekesei közé tartozó Giuditta Pasta (1797-1865) és Giovanni Battista Rubini (1795-1854) főszereplésével bemutatott zenedráma elképesztő sikert aratott. Egykori tanára, Mayr, miután megnézte a Boleyn Annát, először gondolta úgy, hogy tanítványát immáron megilleti a maestro (mester) titulus. Ettől kezdve Donizettit Itáliában is korának egyik vezető zeneszerzőjének tekintették.

Nemorino románca a Szerelmi bájital 2. felvonásából

1832. május 12-én L’elisir d’amore (Szerelmi bájital) című vígoperáját a milánói Teatro della Canobbianában mutatták be. Ez a műve „a 19. századi vígopera egyik gyöngyszeme, melyet a szólamok frissessége és a karakterek eleven és megkapóan érzékeny ábrázolása miatt a zeneszerző mesterművének tekintenek”. A szövegkönyvet szintén Felice Romani írta. A teljes opera megkomponálásra Donizettinek mindösszesen két hétre volt szüksége.

1833. december 26-án játszották első alkalommal az egyik legkiforrottabb operájának tartott Lucrezia Borgia című művét a milánói Teatro alla Scalában. Victor Hugo drámája nyomán a szövegkönyvet megint csak Felice Romani írta. A Lucrezia Borgiában „megjelent az alakok szinte pszicho-analitikus zenei jellemzése, amely későbbi operáira is jellemzőnek bizonyult”. 1834-től kezdve egészen 1839-ig a nápolyi konzervatóriumban az ellenpont tanáraként működött.

Szextett a Lammermoori Lucia 2. felvonásából

1835. szeptember 26-án a nápolyi Teatro San Carlóban tűzték műsorra a Walter Scott regénye nyomán írt Lammermoori Lucia című operáját, amelynek szövegkönyve Salvatore Cammarano nevéhez fűzödik. Az ősbemutatót követően kiadójának így írt a zeneszerző: „Színre került a Lammermoori Lucia – ha hihetünk a tapsoknak és a bókoknak, tetszett a közönségnek, méghozzá nagyon tetszett. Sokszor hívtak ki engem a függöny elé, és még többször az énekeseket. Őfelsége fivére, Leopold is jelen volt, tapsolt és a leghízelgőbb jelzőkkel halmozott el. … Minden számot áhítatos csendben hallgattak végig, majd spontán éljenzéssel üdvözöltek.” Donizetti pályafutásának egyik csúcspontját jelentette ez a remekmű, 1838 és 1840 között 20 országban mutatták be.

Miután a cenzorok betiltották a nápolyi ősbemutatót, az ebből fakadó hosszú huzavonák után végül 1835. december 30-án a milánói Scalában mutatták be Maria Stuarda (Stuart Mária) című háromfelvonásos operáját. Friedrich Schiller drámája nyomán a szövegkönyvet egy 17 éves joghallgató, Giuseppe Bardari írta. A premier előtt és után is számos botrány tört ki, emiatt csak hatszor játszották ezt „a gyönyörű zenét, szebbnél szebb áriákat és együtteseket” tartalmazó operát.

1837. október 29-én harmadik ún. Tudor-operája a Roberto Devereux bemutatóját tartották a nápolyi Teatro San Carlóban. A szövegkönyvet ismételten Salvatore Cammarano írta. A zenedrámát hatalmas siker fogadta, „zenéje megkapó szépségű, a bel canto operairodalom egyik legkiforrottabb példája”. Ebben az évben felajánlották neki a nápolyi konzervatórium igazgatói állását, de végül elutasította.

1840-ben Párizsba költözött. Itt tanulmányozta a „francia nagyopera jellemzőit, Meyerbeer és Halévy műveit”. Február 11-én tartották meg a La fille du régiment (Az ezred lánya) című vígoperájának ősbemutatóját a párizsi Opèra Comique-ban. Ez volt az első olyan operája, amelyet francia megrendelésre írt: librettójának az eredeti nyelve a francia volt, és francia színházban tartották az ősbemutatóját. Ebben a műben szerepel minden idők egyik legkülönlegesebb tenor áriája, amelyben az énekesnek gyorsan egymás után kilenc magas C-t kell kiénekelnie.

1842-ben részt vett Milánóban Giuseppe Verdi Nabucco című operájának próbáin, a fiatal komponista alkotása teljesen lenyűgözte. Rossini hívására Bolognában vezényelte annak Stabat mater című alkotásának itáliai ősbemutatóját.

Bécsben, 1842. május 19-én tartották meg Linda di Chamounix című operájának ősbemutatóját a Kärntnertor-Theaterben. A Gaetano Rossi szövegkönyvére született mű továbblépést jelentett a művészetében. Egyrészt muzsikájában ún. vezérmotívumot használt, másrészt, amennyiben a drámai szituáció megkövetelte, még a zárt számokat is megszakította. A siker sem maradt el, Donizettit tizenhétszer tapsolták a függöny elé, és nem sokkal később még Kalkuttában, Melbourne-ben, sőt New Yorkban is műsorra tűzték ezt az operáját. Elismerésként az osztrák uralkodó a császári udvar karmesterévé, kamarazenei igazgatóvá és udvari zeneszerzővé nevezte ki.

Don Pasquale című csodálatos vígoperáját a párizsi Thèâtre Italienben mutatták be 1843. január 3-án. Donizettinek az énkeszólamok megírására mindösszesen csak 10 napra volt szüksége, a teljes partitúra pedig három hónapon belül elkészült. A közönség körében is óriási sikert aratott minden idők egyik legkiválóbb opera buffája.

Utolsó operáját 1843. november 13-én mutatták be a párizsi operában Dom Sébastien címmel. Az 5 felvonásos igazi francia nagyopera szövegkönyvét a híres drámaíró, Eugène Scribe írta. A Bécsben komponált művet „a közönség lelkesen, a kritika mértéktartóan fogadta”.

Donizetti egészségi állapota az 1840-es évek közepe táján kezdett el romlani. A megfeszített munkatempó, a sok utazás, a családi tragédiák, vagy más feltételezések szerint korábbi szifilisze okozhatta betegségét. Állapota rohamosan romlott, 1846-ban akarata ellenére a francia főváros melletti Ivry szanatóriumába került, mivel őrültnek nyilvánították. Egy osztrák diplomata közreműködése révén tudta családja Bergamóba szállíttatni. Itt hunyt el 1848. április 8-án.

Zeneszerzőként hatalmas életművet hagyott maga után: 31 kantátát, 116 egyházi művet, 21 nyitányt, 19 vonósnégyest, 183 dalt és áriát, 56 énekduót, -triót és -kvartettet, 44 zongoradarabot. Ezek mellett hetvennél több operát írt, amelyek közül néhány elveszett. Azon zeneszerzők közé tartozott, aki nagyon gyorsan komponált, általában néhány hét alatt elkészült műveivel. Zenéjére egyaránt jellemző „a bel canto dallamvilága, a hatásos áriák és együttesek, a szellemes hangszerelés, a közönség kiszolgálása és az énekművészek szeretete”. Vígoperákat és opera seriákat egyaránt komponált. Legjelentősebb műveit a világ operaházai állandóan műsoron tartják. Muzsikáját „nagyobb drámai kifejezőerő, gazdagabb hangszerelés, gyönyörű dallamvonalak és harmóniák jellemzik. Úttörője volt a hangoknak az együttes éneklésben való új kombinálásának.” Gaetano Donizettit az utókor Giuseppe Verdi előfutárának tekinti.

oszem

Felhasznált irodalom: Gaetano Donizetti Szerelmi bájital. Kossuth Kiadó; Winkler Gábor: Barangolás az operák világában; Képes opera enciklopédia. összeáll. Stanley Sadie; wikipedia; gyoriszalon.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

A YouTube-ra feltöltött videók beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltők/tulajdonosok felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videók a következő linkeken találhatók a feltöltők megnevezéseivel: 1. videó; 2. videó; 3. videó.