Édesapja Carlo Pincherle zsidó származású velencei építész volt, édesanyja pedig a dalmát Teresa Iginia De Marsanich. A gazdag polgári család rokonságához egyaránt tartozott jogtudós, politikus, katonatiszt és költő. Alberto négy gyermek közül másodikként született, egyik lánytestvére, Adriana később festőművész lett. Legkisebb testvérük, Gastone a líbiai Tobruknál 1941-ben elhunyt.

Alberto Moravia gyermekkora súlyos csontízületi tuberkulózisa miatt magányosan telt. A betegség ágyhoz kötötte, melyből három évet otthon töltött, majd két évet egy északkelet-olaszországi szanatóriumban. Nem járhatott iskolába, viszont szenvedélyes olvasó lett. Megkedvelte Dosztojevszkijt, James Joyce-ot, Ariostót, Goldonit, Shakespeare-t, Molière-t és Mallarmét. Németül és franciául tanult, az utóbbi nyelven verseket szintén írt, ahogyan az anyanyelvén is. 1925-ben, miután elhagyta a szanatóriumot és Bressanone-ba ment lábadozni, elkezdte írni első regényét. 1927-től a Novecento magazinnál publikálta történeteit.

Első regénye A közönyösök (Gli indifferenti) címmel 1929-ben, az Alpes Kiadónál jelent meg. A könyv, mely az olasz polgárság hanyatlását és összeomlását mutatta be, lényegében az első olasz egzisztencialista regénynek tekinthető. Fogadtatása rendkívül elismerő volt. Moravia az 1930-as években különböző lapoknak (La Stampa, Gazetta del Popolo) dolgozott. Az általa – Mario Pannunzióval együtt – alapított Caratteri magazinból négy szám jelent meg. 1935-ben az Egyesült Államokban, a New York-i Columbia Egyetemen tartott előadást az olasz regényről.

A fasizmus évei alatt allegórikus, szürreális történeteket írt, mint például Az álarcosbál (La mascherata). Első feleségével, Elsa Morante író-költőnővel ebben az időben kötött házasságot. 1943 végén Sant’Agatába menekültek egy hegyi faluba, ahol a Marrocco-Mirabella családnál találtak menedéket. A család és ez az időszak ihlette az Egy asszony meg a lánya (La ciociara) című regényt. A történet egy részét már 1944-ben papírra vetette, de csak 1957-ben jelent meg. A főhősnő alakjában az olasz emberek zavaros és kétségbeesett helyzetét mutatta be a második világháború alatt.

A háború után, Rómába visszatérve folytatta irodalmi és újságírói tevékenységét. A Gazetta del Popolo, az Il Mondo és a Corriere della Sera lapokban publikált. Pályafutása során több mint harminc kötete jelent meg. Munkáit szigorú, elegáns stílus jellemzi. Legtöbbször a szexualitás, a társadalmi elidegenedés, a férfi-nő kapcsolat és az egzisztencializmus témáit járta körül. Szereplői egy része erkölcsi gátaktól mentes, képmutató és képtelen a boldogságra. Véleménye szerint „a szex a modern korban a szerelem szinonimája”.

A történetek (I racconti) című elbeszéléskötetével 1952-ben elnyerte a legnagyobb olasz irodalmi díjat, a Premio Strega-t. Két évvel később egy másik gyűjteményes kötetért, a Római történetekért (Racconti Romani) a Marzotto-díjat kapta meg. 1961-ben Az unalom (La noia) című regényét a Viareggio-díjjal tüntették ki. 1982-ben az 1934 és a Levelek a Szaharából (Lettere dal Sahara) című regények a Mondello-díjat hozták el számára, majd 1986-ban a Premio Nazionale Letterario Pisa di narrativa birtokosa lett. 1949 és 1971 között közel húsz alkalommal jelölték az irodalmi Nobel-díjra, melyet azonban nem sikerült elnyernie.

Regényeiből a legismertebb rendezők forgattak filmet: A római lány (La romana) Luigi Zampa nevéhez köthető, Jean-Luc Godard A megvetés (Il disprezzo) megfilmesítője, Damiano Damiani rendezte Az unalom (La noia), Bernardo Bertolucci A megalkuvó (Il conformista) című adaptációt, az Egy asszony meg a lánya (La ciociara) – Sophia Loren főszereplésével – pedig Vittorio De Sica rendezésében készült el.

Moravia széles körű kulturális és politikai tevékenységet folytatott. A Cinema rádióműsort is szerkesztette. 1953-ban Alberto Caroccival Nuovi Argomenti címmel saját folyóiratot alapított, melynek barátja, Pier Paolo Pasolini is a munkatársa volt. 1966-ban akkori élettársával, Dacia Maraini írónővel és Enzo Sicilianóval Porcospino néven színházi társulatot hozott létre, mely később anyagi nehézségek miatt szűnt meg.

A Corriere della Sera tudósítójaként Kínában, Japánban és Koreában is járt. Az 1970-es évek elejétől művésztársaival évente Afrikába utazott. A Pravda moszkvai irodájában szintén dolgozott. Az Európai Parlament képviselője volt. 1982-es japán útja és hirosimai látogatása kapcsán több tanulmányt írt az atombombáról, és az itt tapasztaltak hatására született A nukleáris tél (L’inverno nucleare) című esszéje.

Alberto Moravia 1990. szeptember 26-án hunyt el. Az Alain Elkann-nal közösen írt önéletrajza, a Vita di Moravia már csak a halála után jelenhetett meg a Bompiani Kiadó gondozásában, melynek egyik legfontosabb szerzője volt.

Bogár Erika

Forrás: magyar és olasz wikipédia, literatura.hu, gnlszinfolt.blog.hu, premioletterarioviareggiorepaci.it, bompiani.it

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.