Bár Pataky László eredetileg orvos szeretett volna lenni, mégis elindult ezen az úton. A középiskolai tanulmányait a híres pápai kollégiumban végezte, ahol 1925-ben jelesen érettségizett. Ugyanitt folytatta teológiai tanulmányait. Mivel otthonról csak egy kis zsebpénzt kapott, úgy tartotta el magát, hogy a teológián diákokat tanított, illetve az internátusban szobafelügyelő volt. A harmadik évet járta a pápai teológián, amikor megkapta az állami ösztöndíjat a genfi egyetemre, melynek köszönhetően a negyedik évet már francia nyelven Genfben végezte (1929). Itt írta meg első könyvét Francia hatások a magyar protestantizmusban címmel. 1929-től 1930-ig Körmenden segédlelkész, Szalafőn helyettes-lelkész volt.

Még Genfben találkozott a francia református egyház dékánjával, és 1930 októberétől a francia református egyház ösztöndíjával a párizsi református teológián tanult tovább, elmélyítve teológiai ismereteit és francia nyelvtudását. 1930 decemberében az egyház kérésére az észak-franciaországi Roubaix-ben a kivándorolt magyarok között megszervezte a magyar református egyházat. Ez a kis település a belga határ mellett volt, ahol sok magyar, köztük számos kivándorolt bányász dolgozott. 1930 karácsonyán tartotta itt az első istentiszteletet, és olyan sokan vettek részt, hogy visszaemlékezése szerint az Úrvacsora végén már csak morzsákat tudott osztogatni. 1931. április 1-ig, hazatéréséig gondozta ezt a gyülekezetet. Bár meghívták állandó lelkésznek, ő inkább hazatért Magyarországra. Itt előbb Balassagyarmaton szórványgondozó segédlelkész, majd Padragon és egy darabig Kercán is helyettes lelkész volt.

Az Őrségben, a jugoszláv határ melletti parányi faluban, Kercán halálozás miatt megüresedett lelkészi álláshelyre őt hívták, és választották meg egyhangúlag rendes lelkésznek 1932. január 25-én. Július 1-től foglalta el állását, és több mint húsz évig, 1954. május 9-ig szolgált itt. Ide kerülésekor találta meg élete párját, Hodossy Éva okleveles tanítónőt (akinek apja tanító, nagyapja pap volt). 1933. november 29-én vette feleségül, és ideális harmóniában éltek évtizedeken keresztül, három gyermeket (Éva, Márta, László) neveltek fel. Amíg itt éltek, feleségével megalapították a Keresztyén Ifjúsági és Leányegyesületet (KIE). Népnevelő tevékenységet is végeztek, előadásokat tartottak történelem, társadalmi magatartás és egészségügy témakörben. Tekepályájuk, pingpongasztaluk és folyton gyarapodó könyvtáruk volt. A lányok kötést és szövést is tanultak, a lelkészlak egyik szobájában volt a szövőszék. A világháború alatt, 1942 októberétől 1944. december 15-ig Pataky Lászlót behívták katonának, ahol tábori lelkészként működött.

1947. szeptember 1-től tanári állást ajánlottak számára a pápai teológián. Elfogadta, a lelkészi állása megtartásával; az Őrségből utazott oda-vissza (rendszeresen áthaladva olyan honfoglalás kori településeken, mint például Szomoród, Velemér, Gödörháza), amit nem bánt, mert nagyon szerette ezt a vidéket! Az egyháztörténeti tanszéken 1951 nyaráig működött, a Pápai Teológiai Akadémia megszűnéséig.

Közben 1938 és 1945 között szerkesztette az Őrség című egyházmegyei, havonta 300 példányban megjelenő missziói lapot, illetve egyháztörténeti kutatásokat is folytatott. 1929 és 1973 között vallási témában több kiadványa jelent meg. Lelkipásztori működése alatt más egyházi megbízásokat is teljesített; a Győr-sopron-pápai református egyházmegyében 1944-ben egyházkerületi képviselőnek választották, majd egyházmegyei tanácsnoki tisztséget viselt, lelkészegyesületi elnök volt. A dunántúli egyházkerületben 1947 és 1951 között az egyházkerületi levéltár vezetője, 1949 és 1953 között missziói előadó, 1951-től tanácsbíró, 1952 és 1964 között zsinati pótképviselő volt.

1954-ben a győri református egyház kérte fel lelkipásztornak, május 9-től szolgált itt igazgató lelkészként hetvenöt éves koráig, 1980. június 30-i nyugalomba vonulásáig. Ez idő alatt sem szűnt meg kapcsolata az Őrséggel, alkalomadtán visszalátogatott, adatokat gyűjtött, hogy megírhassa az egyházmegye történetét. Amikor nyugdíjba vonult, feleségével kiköltöztek a Kossuth utcai parókiáról egy harmadik emeleti lakásba, és ekkor vette kezdetét a sokévi anyaggyűjtés, kutatás összegzése, megírása.

1985-ben jelent meg A győri református egyház története című monográfiája. További művei voltak még: Az Őrség múltja a kercaszomori református egyházközség történetének tükrében (Szombathely, 1990) és az ebből tovább építkező Az Őrségi Református Egyházmegye története (Bp., 1992), illetve A körmendi református egyházközség története (Körmend, 1993), valamint A türelmi rendelet hatása a Dunántúlon című munkája. Írásai a történész pontosságával jegyzett alapos, adatgazdag munkák; egyháztörténetének hitelességét növeli, hogy lelkipásztorként maga is ezeken a területeken élt és szolgált. Cikkei, tanulmányai is jelentek meg egyházi lapokban, folyóiratokban.

A Kercaszomoron és Győrben gyűjtött értékes könyveit a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményének ajándékozta.

Életművéért a Dunántúli Református Egyházkerület Közgyűlése 1997 szeptemberében a Pro Pannonia Reformata – A Dunántúl Reformátusságáért díjjal tüntette ki.

Pataky László Győrben halt meg 1997. november 26-án, december 5-én a kercaszomori temetőben búcsúztak tőle, ahol végakarata szerint nyugodni kívánt.

Vargáné Blága Borbála

Felhasznált irodalom:
Győri Életrajzi Lexikon. – Győr, 1999. p. 259-260.
Pataky László: A Győri Református Egyház története. – Győr, 2017. p. 5, 339, 355-356.
Pongrácz Dániel: Határszéli kálvária. - Kercaszomor, 2015. p. 71.
Elment egy őrálló : Pataky László református lelkipásztor emlékére. In: Vasi honismereti és helytörténeti közlemények, 1998. 1. sz. p. 85-86.
G. Szabó Mária: Utolsó levél a fán. In: Kisalföld, 50. évf. 253. sz. (1995. okt. 28.), XII.
Házasság. In: Pesti Hírlap, 1933. dec. 3., p. 19.
Az Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyvei, 1895-1944. p. 10.

A róla készült képet fia, Pataky László engedélyével adjuk közre.