Mindegyik egy nagyon jól megrajzolt figura, igazi egyéniség. A helyszín Brooklyn déli részének egyik lakótelepe, a szereplők pedig a helyi baptista gyülekezet afroamerikai tagjai, meg azok, akikkel ők a történteknek köszönhetően kapcsolatba kerülnek: a szomszédságukban élő írek és olaszok. McBride egy bennfentes empátiájával és finom, eredeti humorral ír reményről, csalódásról, barátságról, szeretetről, gyászról és hűségről.

A címbéli, hetvenegy esztendős King Kong diakónus (becsületes nevén Cuffy Lambkin, a Causeway telep afroamerikai közösségének csak Sportzakó) 1969-ben, egy felhős szeptemberi napon kisétált a telep központi terére, egy .38-as Colttal a tizenkilenc éves helyi drogdíler, Deems Clemens arcába célzott, és meghúzta a ravaszt. Deemsnek csak a füle bánta, a golyó célt tévesztett, a fiatal srác túlélte a „merényletet”, Sportzakó viszont ezzel a cselekedetével egyszerre több irányban is dominósort döntött el. Deems drogbeszállítói, meg azoknak a beszállítói nem hagyhatják annyiban a dolgot, a rivális bandák előtt az úgy festene, mintha ők képtelenek lennének rendet tartani a saját területükön. Ráküldenek Sportzakóra egy (botcsinálta) verőembert, hogy lássa el a baját az öregnek. Nem kell kinyírni, elég, ha ráncba szedi. Deems lábadozás közben arra jön rá, hogy a terjesztői lánc utolsó szemeként eléggé védtelen, és úgy véli, akkor járna jól, ha innentől egy közvetítőt kihagyna a buliból. Mihez vezet ez? Bandák közötti rivalizáláshoz. De hogy jön a képbe Sportzakó, akinek soha nem voltak ellenségei, tizennégy évig volt a telep baseballcsapatának edzője, néhai felesége a helyi gyülekezet karácsonyi klubjának pénztárosa volt, ő maga pedig békés ember? Mi köze neki mindehhez? Hogyan válik ő a főszereplővé, és hogyan lesz Deems meg a drogbandák versengése majdhogynem mellékes? Hát ettől zseniális McBride regénye.

Sportzakó két évvel azelőtt veszítette el a feleségét, Hettie-t. Előtte is elég sokat vedelt az öreg diakónus (többnyire egy házi főzésű, King Kong névre keresztelt pálinkát, innen származott a gúnyneve: King Kong diakónus), Hettie halála óta pedig majdnem állandóan. Részegen és józanul is egyre csak az foglalkoztatta, minduntalan azért perelt hangosan Hettie-vel, akit időnként látni vélt, hogy hova rejthette néhai felesége a baptista gyülekezet karácsonyi pénzét. Ő sem tudja, hogy miért lőtt rá Deemsre – nem is volt tudatában annak, hogy mit cselekszik, később sem emlékezett rá, és még a legjobb barátjának, Forró Kolbásznak sem akarta elhinni, hogy tényleg fülön lőtte egykori tanítványát, Deemst. Így aztán fittyet hány minden figyelmeztetésre, hogy tűnjön el egy időre a zsaruk és a bosszút forraló drogdílerek elől, és csak egy dolog érdekli: megtalálni az Öt Cél Baptista Gyülekezet karácsonyi pénzét. E tekintetben épp olyan megszállottá válik, mint Elefante, a környék olasz csempésze, aki megtudja, hogy az apja, az öreg Elefante egy roppant értékes tárgyat rejtett el valahol a telepen, aminek az árából simán új életet kezdhetne, maga mögött hagyva az illegális üzletet, a dokkot, Brooklyn déli részét. Kettejük kutakodása párhuzamosan zajlik, de egy nem várt fordulatnak köszönhetően az útjaik találkoznak. És itt nem arra gondolok, hogy Sportzakó délutánonként Elefante mamájának segít karmazsinbogyót keresni a telep elhagyatott, gazos udvarain.

McBride rengeteg szereplőt vonultat fel, már rögtön az első oldalakon nagyon sok névvel / figurával találkozunk. Általuk élővé válik a környezet, és mindegyik szereplője egy-egy színt hoz a történetbe. Ízes figurák, sajátos világnézettel, érdekes háttérrel, amiből csak éppen annyit villant fel a szerző, amennyi szükséges ahhoz, hogy a lakótelep közössége hihető háttérrel szolgáljon mindenhez, ami a regény lapjain történik. Van itt minden: Puerto Ricónak államiságot követelő polgár (valós mozgalom volt a ‘60-as évek végén!), Haitiről származó szomszéd, baseballjátékosból lett drogdíler, folyton civakodó, elvált házaspár, magányos nővér a gyülekezetből, a börtönben az iszlám hitre áttért lakó. Egyvalami közös bennük: „sajátos nyomorban élnek egy nyomorvilágban”, a világ gazdasági fővárosában, amely Gee nővér szavaival „a lehetőségek földje a fehér embernek, és az elhasznált álmok és üres ígéretek pusztasága mindenki másnak, aki elég hülye elhinni a reklámszövegeket” – de általános derűvel viselik a hétköznapi élet megpróbáltatásait, és kifelé egy homogén közösség képét mutatják. McBride egy olyan időszakban készít pillanatképet róluk, dél-brooklyni feketékről, amikor a patkányok, egerek, hangyák, csótányok, rendőrök és a Lakhatási Hatóság mellett megjelent a drog is mint probléma.

A sok szereplő miatt nem egyszerű követni a sztorit. A narráció lineáris, egyes szám, harmadik személyű, és McBride nem ugrál ide-oda időben és térben, de az összefüggéseket nem rágja az olvasó szájába, bizonyos dolgokat úgy kell kikövetkeztetn. Ez persze abszolút pozitív tulajdonsága a könyvnek, de a regény az átlagosnál több figyelmet igényel, lehet, hogy néha vissza kell lapozni. Én második olvasásra fedeztem fel minden ízét, zamatát, láttam át világosan, hogyan fűzte egymásba a szerző a szálakat, és minden rááldozott perc megérte.

James McBride humora fantasztikus. A komikum néhol a karakterek jelleméből fakad, máshol a jelenetekből, amelyek bizonyos értelemben visszafogottak, mégis egy jól sikerült vígjáték képsorait idézik. Ilyenek például a pancser verőember rendre kudarcba fulladó probálkozásai, hogy az öreget megruházza – nem Sportzakón múlik az, hogy nem sikerül, hanem már-már nevetséges véletlenek sorozatán. A párbeszédek zseniálisak, a szereplők hangja autentikus, tényleg elhiszi az olvasó, hogy dél-brooklyni feketéket és olaszokat „hall”, amikor azok megszólalnak. Ez persze nem véletlen: McBride is egy olyan brooklyni lakótelepen nevelkedett, mint amilyen a regénybeli Causeway.

James McBride (1957) amerikai író, forgatókönyvíró, zenész. Debütáló regényét, a Miracle at St. Anna-t az Oscar-díjas Spike Lee adaptálta filmvászonra, 2013-as könyve, a The Good Lord Bird pedig elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat, és Ethan Hawke főszereplésével sorozat is készült belőle. A King Kong diakónus adaptációs jogait a Sister Production vásárolta meg, akik a hírek szerint tévésorozatot terveznek, a szerző ügyvezető producerként vesz majd részt a gyártásban. McBride egyébként tenorszaxofonon játszik, olyan világhírű előadóknak szerzett már zenét korábban, mint Anita Baker vagy Grover Washington Jr. A King Kong diakónus mellett A víz színe című memoárja olvasható még magyarul (Trivium, 2001).

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com