Reisinger Attila Hegyeshalomban született. Írásai javarészt szűkebb pátriájához, szülővárosához, Mosonmagyaróvárhoz, a Lajtához, a Hansághoz kötődnek. Első, nagyközönségnek szánt műve – egy Ágnes asszony parafrázis – is Óváron, a Kühne gyárban került ki a faliújságra. A későbbiekben elbeszélésekkel próbálkozott, amelyeket a Kisalföld ítésze, Kloss Andor bírált el. Meglehetősen későn, 2012-ben jelent meg első önálló novelláskötete, utána pedig kisregények kerültek ki a tolla alól.

Hogy miért ilyen későn publikált, s miért pont kisprózát? Mert az Áthaladó című, 1970-es években írott 56-os nagyregénye egy fiókban várta a jobb időket. Reisinger Attila ma már rezignált félmosollyal tudja mondani: „minden regénynek megvan a maga sorsa”. Az Áthaladónak az, hogy írógéppel egy példányban leírják, hozzáértők elolvassák, és várakozásra intsék a szerzőt, aki a jó tanácsot megfogadva a kamrába rejti azt… hogy aztán a vaskos papírkupac egy egércsalád lakályos fészkévé avanzsáljon. A leírt mű rekonstruálhatatlan, de bizonyos motívumai, elemei átöröklődtek a szerző későbbi, rövidebb lélegzetű írásaiba.

Felmerült a kérdés, hogy mi is ezeknek a történeteknek a forrása? Az úgynevezett oral history? A fantázia? Reisinger Attila nem ír fikciót, műveit „emlékező irodalomként” határozza meg. Novellái – szemben a történelmi regények hőseivel – a kisemberekről szólnak. Olyanokról, akik a XX. század veszedelmei között magukra maradtak, s megpróbáltak valamiképpen boldogulni.

Hogy mi a munkamódszere? Figyel, és meghallgat másokat. Nem nyomoz sztorik után, egészen egyszerűen ő – életkoránál fogva – a 70-es években még találkozott nagy dolgokat megélő emberekkel. Csak még ennél is jobban kellett volna figyelni… de ki gondolta volna, hogy mi mindent élt meg például Börzsei Lajos bácsi?! És ez az, amit már soha nem fogunk megtudni.

Reisinger Attila A vasfüggöny árnyéka című új kötetének írásai is szülőföldje, a vasfüggönnyel lezárt határövezet történetein keresztül vezetik az olvasót huszadik századi történelmünk eseményei között. Ezek a történetek azonban nagyon személyesek, a gyermek narrátor emlékein keresztül egy olyan családi dráma szálai bontakoznak ki, amelyre csak évtizedek múlva érkezik enyhülés.

A beszélgetés végén szó esett az író terveiről is. Reisinger Attila egy új könyvön dolgozik. A cselekmény helyszíne szintén a nyugati határ, valamikor az aknazár felszámolása előtt. Egy James Bond sztorihoz hasonló izgalmas kémtörténetet olvashatnak majd – csakhogy ez nem fikció, merthogy Reisinger Attila „emlékező” prózát ír.

Berente Erika
Fotó: Szabó Béla