Hipnózis 6-kor: Abszurd terápiák az utcán, a konyhában és a hálószobában

Tisza Kata a Győri Könyvszalonon – tmoni írása

tisza-kata-konyvszalon

A szépíróként indult, majd a pszichopróza műfajában kibontakozott Tisza Katával (1980), Tisza Kálmán (1830-1902) miniszterelnök ükunokájával találkozhatott a közönség a XXI. Győri Könyvszalonon a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében.

Az írónő többször járt már szeretett városunkban, könyvfesztiválunkon bemutatta több művét is, legutóbb például tavaly az Egyedül című kötetét. Akkor is – mint most – szerkesztője, Illés Andrea beszélgetett vele telt ház előtt. Tisza Kata egy nagyon speciális műfajban alkot, mely a szépirodalom és a tudományos irodalom határán egyensúlyoz. Pszichológia és irodalom sosem álltak messze egymástól (biblioterápia, irodalomterápia, írásterápia stb.), de a pszichopróza egy kicsit más. Irodalmi és szakmai novellák jól megszerkesztett gyűjteményéről beszélünk, mely miközben teljes egészében körbejár egy témát, a szakemberekhez és a nagyközönséghez is el tud jutni, hiszen könnyedén beszél fajsúlyos kérdésekről, pszichológiai problémákról, és könnyen befogadható. Nem utolsósorban terápiás célokat is szolgálhat, amennyiben segítenek felismerni, hogy baj van, megvilágítják a bejárandó utat, s elindítanak az önmegismerés felé.

tisza-kata-konyvszalon

Saját, egyedi, rendkívül olvasmányos stílusában a szerző a Hipnózis 6-kor című legújabb művében – az érzelmi bántalmazás és a szerethető öregedés után – a párkapcsolati problémákkal foglalkozik. Úgy véli, hogy ezek a gondok nagyrészt a gyerekkorban gyökereznek, a magunkkal hozott hibás kötődési sémák okozzák, melyeket továbbviszünk. Természetesen több faktorú, komplex bajokról van szó, melyekben a társadalom is szerepet játszik, de a gyökerek nagyon fontos elemeik. Nem tudatosan hozzuk magunkkal és adjuk tovább őket, mert ha nem foglalkozunk velük, automatikusan öröklődnek a rossz sémák. Amíg nem történik valamiféle trauma, krízis vagy csalódás, fel sem ismerjük, hogy valami nincs rendben. Ekkor viszont dönthetünk: megpróbálunk változtatni, s elindulunk az önismeret rögös útján, vagy nem veszünk tudomást róla, és minden marad a régiben.

A kötet novellái több szempontból, több szemszögből mutatják be a hibás kötődési sémák működését: láthatjuk a kapcsolatfüggőség, a megfelelési kényszer, a családfüggőség és még sok más sérült módon való szeretet megnyilvánulásait női szemmel, férfi szemmel, sőt néha a pszichológus szemén keresztül is. Szerepeket játszunk, de legbelül ott vagyunk mi a magunk teljes valóságában. Ha rájövünk, hogy miért mutatjuk magunkat másnak, az már félsiker. Ebben segíthet ez a könyv. Nem helyettesíthet semmilyen terápiát, de arra csak a legsúlyosabb esetekben van szükség. Legtöbbször elég, ha elindulunk az önmegismerés felé, s megpróbáljuk tudatosan, őszintén alakítani kapcsolatainkat. Mindenkinek vannak gyerekkori sérelmei, de ha legalább egy részüktől sikerül megszabadulnunk, annyival kevesebbet adunk tovább.

tmoni
Fotók: Óbert Klára

2022.11.22