Óriási érdeklődés övezte a Szívhang című kötet bemutatóját, ahol Milanovich Domi újságíró beszélgetett a szerzővel brutálisan őszinte, nyílt és feltáró regényéről, mely könnyed hangvétellel olyan csöppet sem könnyed témákat feszeget, mint a gyermekvállalás, az abortusz, a vetélés, a meddőség, az erre épülő ipar, a magyar egészségügy vagy a roma nők helyzete.

A Szívhang egy igen jól megkomponált, komplex írásmű, mely az intimitásig személyes, és az abortusztörvény szigorítása miatt fokozottan aktuális is. Czakó Zsófia büszke arra, hogy többen hivatkoznak könyvére, de nem akarja, hogy politikai felhangot kapjon, mert ő nem aktivista típus, és nem is ebből a célból alkotta meg. Valójában traumaszövegnek indult, terápiás írásnak, hogy fel tudja dolgozni az elképzelhetetlent, amikor elveszítjük még meg sem született gyermekünket. (Érdekes, hogy férje, a Gerlóczy Mártonként ismert sikeres író – legalábbis részben – hasonló céllal írja Fikció című identitás-thrillerét.) Első ránézésre női témának látszik, de messze nem az. A családalapítás és az ezzel kapcsolatos minden felmerülő probléma, trauma közös, a párunkkal együtt éljük meg, csak különbözőképpen reagáljuk le, és dolgozzuk fel. Az egészségügyi intézményrendszer és a benne megjelenő társadalmi megkülönböztetés pedig végképp nem női téma, az mindenkit érint.

Személyes történet, személyes hang – ez a legfőbb jellemzője a könyvnek. A legdöbbenetesebb pedig annak a folyamatnak, majd kialakult helyzetnek az ábrázolása, ahogy egy önálló, felnőtt nő szétesik a trauma hatására (missed ab, azaz élettelen embrió a méhben), elveszíti a kontrollt saját teste és élete felett, s teljesen kiszolgáltatottá válik. A szerző úgy éli meg, hogy a felnőttlétből visszakerül újra a gyermeki létbe. Megjelenik a regényben a külvilág reakciója is a történtekre, ami cseppet sem segíti a lélek gyógyulását, hiszen a csendes együttérzésen kívül – mely az egyetlen elfogadható viselkedés a számára – kap hideget-meleget egyaránt.

Komoly ellentét feszül a szövegben: a borsod megyei kórház C-szobája (értsd: cigány-szoba) és a magánklinika között, ahol az elbeszélő megfordul. Két teljesen különböző világ, de az író egyik helyre tartozónak sem érzi magát, sőt nem találja helyét sehol sem a magyar egészségügyi rendszerben, mint ahogy a középosztály más tagjai sem. A C-szobában játszódó jelenetek a legerősebb részei a műnek, itt a személyes dolgok integrálódnak a közös problémákba: a kiégett, érzéketlen egészségügyi személyzet elviselésébe, a betegellátáshoz méltó környezetbe, a szerencsétlen roma nők kilátástalan helyzetébe. Ezeket az orvosi történéseket megerősítik, alátámasztják a falusi történések. Ide vonult vissza az író-házaspár a covid elől.

Mindezt a képet még azzal is árnyalja a szerző, hogy hitelesen megjeleníti, hogyan viselkednek a lényszerűen összezárt vadidegen nők egymás között, hogyan alakul ki nagyon hamar valamiféle közösségé válás, illetve hogyan működnek vészhelyzetben. Ennyi mindent nem könnyű egy történetbe úgy beleszőni, hogy az ne veszítse el az integritását, de a Könyvszalonon immár másodszor szereplő Czakó Zsófiának sikerült.

tmoni
Fotók: Nagy-Benczey Viktor