Aki azért jött, hogy a költő legújabb kötetéről, a Gondoskodásról informálódjon – megkapta, amit akart. Akit a szerző munkássága érdekelt – megkapta, amit akart. Aki közelebbről meg akart ismerkedni a személyiségével – megkapta, amit akart. S aki arra volt kíváncsi, hogyan lesz egy polgárpukkasztó szövegeiről híres rapperből tárgyiasult szabadverseket alkotó művész – megkapta, amit akart. Egy roppant sokoldalú, intelligens, összetett személyiségű, őszinte alkotóval ismerkedhettünk meg a telt ház előtt zajló, egyórás beszélgetés során, ahol a 19 éves Lőrincz Kristóf tette fel a kérdéseket. A fiatalember egy versmondó verseny különdíjaként nyerte el a lehetőséget, hogy meginterjúvolja Závadát – innen az ismeretség, s az is kiderült, hogy mélyrehatóan ismeri Péter eddigi életművét. A diskurzust házigazdaként Galambos Krisztina vezette, aki ügyesen terelte vissza az el-elkalandozó párbeszédet a témára, s kérdéseivel rávilágított a költő sokszínű művészeti tevékenységére.

A szerző már rapper korszakában, 2009-ben kezdett verseket publikálni, először a Jelenkorban (1958-), majd más irodalmi folyóiratokban, többek között az Élet és Irodalomban (1957-), az Alföldben (1954-), a Bárkában (1993-) és a Helikonban (1990-). Már az Akkezdet Phiai felbomlása előtt jelentek meg kötetei is: Ahol megszakad (2012), Mész (2015) és Roncs szélárnyékban (2017). Az első könyvet kísérletező, útkereső szövegeknek nevezte a költő, melyeken még érződik az általa olvasott és tisztelt szerzők (pl. Parti Nagy Lajos, Tóth Krisztina, Varró Dani) hatása, s melyek még közel állnak a rímes-ritmusos dalszövegekhez, de már felbukkan köztük egy-egy szabadvers is, mely műfajt azóta is műveli.

A Mész teljesen más. Az ebben megjelent írások már sokkal inkább a sajátjai, megtalálta a hangját. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy megismerkedett a magyar és angolszász fiatal kortárs költők munkáival, valamint a rímtelen-ritmustalan-dallamtalan szabadverssel mint a korszak és korosztálya jellemzőjével. Véleménye szerint rím és ritmus nélkül írni – a látszattal ellentétben – sokkal nehezebb, mert semmi nem segít befejezni a sorokat, megtalálni a megfelelő szavakat. Ennek a kötetnek a gyász a témája, s terápiás célokat is szolgált: így sikerült feldolgoznia édesanyja korai halálát (9 éves korában öngyilkos lett). Ehhez nagy segítséget jelentett a pszichoterápia (7 év), mely – amellett, hogy az önismeret és az önmegértés terén nagy előrelépést jelentett – felszínre hozott olyan motívumokat is (pl. árnyék), melyek végigkísérik összes könyvét, s segítenek abban, hogy egyre jobb szerzővé váljon.

A Roncs szélárnyékban egy újabb változást hozott művészetében, itt már el-eltűnik a személyes hang, a lírai én, s helyette marad a puszta, már-már sivár, tárgyiasult valóság. A költészetében végbement ezen folyamatot a kötöttségektől való megszabaduláshoz, azaz a szabaddá váláshoz hasonlította. Úgy gondolja, hogy akkor lesz igazán szabad az ember, ha semmi olyat nem kell csinálnia, amihez nincs kedve. Ő egy hosszú úton jutott el ehhez az állapothoz, és tökéletesen tisztában van azzal, hogy e tekintetben milyen privilegizált helyzetben van. Életünk folyamán egy csomó szerepnek kell megfelelnünk, neki például a zenekari szerepnek, a tanuló szerepnek (több egyetemi diploma), családi szerepnek és az írói szerepnek. Majdnem 20 évig volt „zenész”, és míg az alkotási folyamatot nagyon is szerette, az előadásokat nem, és nem is tett neki jót ez a fajta életmód. Le kellett állnia mindenféle tudatmódosító szerekről (még az alkoholról is), hogy megvédje az egészségét. Ez vezetett oda, hogy „megszabadult” a nemszeretem kötöttségtől, a színpadi szereptől, és csak az alkotást tartotta meg magának. A dalszövegek és a versek között igazából csak annyi a különbség – vallja ‒, hogy az egyiket előadásra szánják, a másikat meg olvasásra.

Legutóbbi kötete, a Gondoskodás már teljes egészében a tárgyiasult líra szellemében íródott: semmi személyesség, semmi rím, semmi ritmus, csak képek prózaszövegben, melyekben nem emberek, hanem terek, tárgyak jelennek meg. Szemléltető példaként egy idézet a Hűvös szünet c. versből: „Az utca kisötétül, elmaradozom nyomaimból, / a járda szelíd ívén az évszakhoz képest magányos hósáv ritkul, / a levegő szokatlan tömörsége ellenáll, neki feszül mozgásomnak, / kérlelhetetlenül torlódni kezd.” Ebben a verseskönyvben fontos szerepet kap a természeti és épített környezet, a köztük lévő kényes egyensúly megőrzése, valamint a klímakérdés. A képi világában megjelenő kiüresedett terek azonban az emberek – főleg a fiatalok – közötti  kapcsolatoknak is szimbólumai. Závada úgy véli, hogy ebben az individualizált, elidegenedett világban csak az segíthet a légüres terek leküzdésében, ha újra felfedezzük a közösséghez tartozás erejét.

A művész sokféle műfajban kipróbálta már magát, sokoldalúságát jelzik a dalszövegek és versek mellett a műfordítások (angol, olasz) és a színházi feladatok (színpadi szerző és dramaturg) is. De drámaírói tevékenysége is ismert. Az alkotás folyamatában nem érez jelentős különbséget a különböző feladatok és műnemek között, de másképpen dolgozik, ha felkérésre ír, illetve ha magának. Ez utóbbi esetben nem tervezett, de folyamatos a munka. A színházzal való kapcsolata (színháztudományt is tanult, ahol diplomamunkájában a színház filozófiai vetületét kutatta) – saját bevallása szerint – a költészetére is nagy hatással van. Jelenlegi új érdeklődési területeként pedig a tudományos szövegek és a vers kapcsolatát, a tudományos szövegek „szétírását” jelölte meg. Kíváncsian várjuk az eredményt.

tmoni
Fotók: Vas Balázs