Négyszer vált el (5. házassága még tart), számos fura szokással bír, ettől még tagadhatatlanul az egyik legjobb színésze generációjának. Keith Phipps könyve szerencsére nem a sztár magánéletére és bulvárbotrányaira fókuszál, hanem színes hullámhegyeket és völgyeket egyaránt tartalmazó karrierjére és gazdag életművére.

1964. január 7-én született Nicolas Kim Coppola néven, ha a vezetéknév ismerős, az persze nem véletlen, hiszen a színész nagybátyja, Francis Ford Coppola, míg unokatestvérei Roman és Sofia Coppola. Noha nagyon kedvelte és mélységesen tisztelte nagybátyját (akinél egy évet töltött), ám nem szerette volna, ha a neve miatt érvényesül a filmvilágban, ezért „Cage”-re változtatta, amit a színes bőrű szuperhőstől, Luke Cage-től kölcsönzött. Ez is bizonyítja, hogy a képregények nagy szerelmese, no meg az elkészült „Szellemlovas” filmek, ha már végül az a tervezett Superman mozi már nem jöhetett össze.

Nicolas Cage-nek a 80-as években – olyan pályatársakkal együtt, mint Sean Penn, Demi Moore, John Cusack és Tom Hanks – sikerült a filmszakma élvonalába kerülni. A Coppola rendezések (Rablóhal, Gengszterek klubja) és a korai vígjátékok (Lány a völgyből, Előre a múltba, Holdkórosok) mellett a Madárka drámai szerepe már igazi áttörés volt, de a Coen tesók Arizonai ördögfiókájában nyújtott teljesítménye szintén emlékezetes maradt.

Munkatempója mindig is irigylésre méltó volt, színészi elhivatottságához sem fért kétség, sőt olykor talán túlzásokba is esett: a Madárka forgatása során például két fogát is kihúzatta, érzéstelenítés nélkül, csak hogy jobban átérezze karaktere szenvedését, és hitelesebben tudja bemutatni háborús traumáit.

A 90-es években ügyesen lavírozott a független produkciók és a kasszasikerek (Veszett a világ, Ál/Arc, Con Air – A fegyencjárat, A holtak útja) között. A Las Vegas, végállomásért teljesen megérdemelten nyerte el az Oscart (érdemes megjegyezni honi vonatkozásban, hogy Csankó Zoltán kiválóan szinkronizálta).

Személyes kedvenceim az Ál/Arc és A szikla, ezekkel akcióhősként növelte is rajongótáborát. A romantikusok által igencsak kedvelt darab, az Angyalok városa bár „csak” az amerikai változata a csodálatos Berlin felett az égnek, mégis szép kivitelezésű, érzékeny alkotás.

Indiana Jones kalandjain generációk nőttek fel, ezért Nicolas Cage jó érzékkel mondott igent két kiváló kalandfilmre, amelyekben egy Jones-hoz hasonló tanult történész kutatja az amerikai történelem rejtélyeit. Hogyha jó barátja, Johnny Depp A Karib-tenger kalózaival vált egy fiatalabb generáció kedvencévé, akkor Cage A nemzet aranyával.

A 2000-es években komolyabb lejtmenet vette kezdetét. Sosem bánt jól a pénzzel, költekezései, rossz befektetései, sorozatos válásai tetemes adósságokkal jártak, és ezek kiegyenlítése a szerepválasztásaira is erős kihatással volt, mert már nem a szakmai kihívás volt a prioritás.

A kötet jól ábrázolja egyben a változó Hollywoodot is, ahol a komolyabb hangvételű, drámai filmeket inkább a streaming szolgáltatók engedhetik csak meg maguknak, színesítve a kínálatukat, különösen a Covid-járvány óta. Minden bizonytalanná és még inkább kasszasiker-orientáltabbá vált, ahol az apróbb botlások is nehezen engedhetők meg. Cage számára az elmúlt évtized keményre sikeredet, a szakma már nem tudta, hogy mihez kezdjen vele. A könyv végén Keith Phipps különösen szépen, de objektíven latolgatja a sztár jövőjében rejtő lehetőségeket.

A Nicolas Cage – Hollywood nyughatatlan csillaga kiváló portré egy szenvedélyes és maximalista művészről, aki kisfiúként rajongott a némafilmekért, majd a szuperhősökért, később a mozivásznon pedig többször is azzá vált. Jó szívvel ajánlott minden rajongónak, mert tiszteletteljes, pontos munka, élvezetes és olvasmányos stílussal.

Talabos Dávidné Lukács Nikolett
Forrás: hetediksor.hu