Császi Ádám új filmjének Tallinnban lesz a világpremierje


haromezer-szamozott-darab-film

Háromezer számozott darab címmel a legnagyobb európai kisebbség, a romák művészi ábrázolásának ellentmondásairól készített fekete komédiát Császi Ádám.

Az ’A’ kategóriás Tallinn Black Nights Filmfesztivál szervezői nyilvánosságra hozták, hogy az alkotást meghívták a Rebels with a Cause elnevezésű versenyprogramba, ahol először lesz látható. Észak-Európa élvonalbeli szemléje november 17-én kezdődik, és immár 26. alkalommal vonultatja fel a kortárs film legizgalmasabb alkotásait az észt fővárosban, köztük összesen 4 magyar játékfilmet és 9 rövidfilmet is.

A Háromezer számozott darab történetében egy színházi rendező öt nehéz sorsú fiatal roma életéről készít előadást. A színdarab kendőzetlen kegyetlenséggel meséli el életük történetét, vagyis a traumáikkal kereskedik. Amikor az előadást meghívja egy neves német színházi fesztivál, a csoport tagjai kénytelenek szembenézni múltjukkal és felvenni a küzdelmet a rasszista sztereotípiák egész tárházával.

A főszerepeket Farkas Franciska (Örök tél, Brazilok, Aranyélet), Pápai Rómeó (Drága örökösök), Gerner Csaba (Nyitva, Argo 2), valamint Oláh Edmond, Varga Norbert, Pászik Cristopher, Horváth Kristóf és Wieland Speck német színész, rendező játsszák.

Császi Ádám (Viharsarok) rendezése a valóságosan is bemutatott, Cigány magyar című színdarab alapján készült, és a társulat szürreális utazását meséli el, melyben elmosódik a határ fikció, abszurd és szociografikus valóság között. „Filmem célja az, hogy feltárja az ellentmondásokat, melyek a nyugati társadalmakban meghatározzák a kisebbségről való beszédet, és kegyetlen groteszk szemlélettel állítsa pellengérre azokat” ‒ összegezte a forgatókönyvíró-rendező.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Háromezer számozott darab társforgatókönyvírója Lengyel Balázs volt, operatőre Balázs István Balázs, látványtervezője Cseh Renátó, zeneszerzője Kalotás Csaba, koreográfusa Gergye Krisztián, vágója Kollányi Tamás, producere Bodzsár István, társproducere Sipos Kornél. A film a hazai mozikban jövőre lesz látható a Budapest Film forgalmazásában.

Korábban már nyilvánosságra hozták, hogy Bernáth Szilárd erőteljes bemutatkozó rendezését, a Larry-t, Kárpáti György Mór rendező-forgatókönyvíró második mozifilmjét, a Jövő nyár című drámát és Szakonyi Noémi Veronika a nyílt örökbefogadás témáját feldolgozó Hat hét című alkotást is bemutatják Tallinnban.

Az egész estés alkotások mellett magyar élőszereplős rövidfilmekből és animációkból sem lesz hiány „Európa legvadabb filmfesztiválján”. Bárány Dániel Vacsora, Bogyó Péter The Pattern, Hárshegyi Vivien Felhők felett, Horesnyi Máté A kisebbik rossz, Kajlik Eszter Call Center, Turai Balázs Amok című rövid animációs filmjei, továbbá Gyimesi Anna Affricate és Vermes Dorka Alba Vulva című rövidfilmjei is meghívást kaptak Tallinnba, valamint a Lichter Péter és Máté Bori rendezésében készült Dr. Moreau című öko-horror rövidfilmnek is a Black Nights fesztiválon lesz a premierje.

A Tallinn Black Nights Filmfesztivál Észak-Európa egyik legjelentősebb fesztiváljává és legmozgalmasabb szakmai platformjává nőtte ki magát az elmúlt 25 évben, melyen két hét alatt mintegy 250 filmet és 300 rövidfilmet, animációt vetítenek. A 26. Tallinn Black Nights Filmfesztivál november 11-27. között kerül megrendezésre, a magyar filmek premierjére az alkotók jelenlétében kerül sor.

Fotó: ADFilm
Nemzeti Filmintézet

2022.11.08