„Végre ott álltam színe előtt, s csak mi léteztünk. Azonnal bizalmába fogadott, és én is rögtön a szívembe zártam. A tenger ringató, lágy karjában végre otthon éreztem magam, s a világ méhének megszentelt vizéből újjászületve léptem a földre.” (Oldás és kötés)

Éva visszavezet bennünket a természettel való egység lehetőségébe, gyönyörű nyelven tolmácsolva az évszakokban, természeti jelenségekben rejlő üzeneteket. Sok minden más mellett a finoman kimunkált írásmű címéről, az íráshoz szükséges állapotról, Friderika görög királynőről és Hamvas Béláról beszélgettünk.

Honnan jött a cím, és mit jelent?

Eredetileg az álmokról szóló esszé címe volt a Láthatatlan útjelzők. De amikor összeállt a kötet, ezt találtam – az írásokat egyben nézve – a legtalálóbbnak. Mert olyan jelenségekről írok, amelyeket nyilván mindenki lát, csak nem biztos, hogy jelentőséget tulajdonít nekik. Pedig ha odafigyelünk rájuk, akkor útmutatókká válhatnak számunkra.

Az esszék azt tükrözik, hogy teljesen elmerülsz a természetben vagy az adott témában. Egészen a gyökeréig hatolsz, és onnan hozod a felszínre, amit sikerül meglátnod-meghallanod. Hogyan szoktad elérni ezt az állapotot, amiben így tudsz alkotni?

Egyrészt van egy erős belső elhatározás, hogy most tényleg nem foglalkozom semmi mással. Tudatosan kizárok mindent. Egy kis belső elcsendesedés után könnyebben el tudok szakadni minden körülménytől, hogy az adott időt tisztán az írásra szánhassam. Néha segít a ráhangolódásban valamilyen zene, de dolgozni már csöndben szeretek. Amióta megszületett a kisfiam, gyorsabban kell váltanom. A „most vagy soha”-érzés rákényszerít, hogy hamarabb megérkezzek a jelenbe.

Mikor írtál legutóbb?

Nyáron fejeztem be egy hosszúra nyúlt munkát: Friderika egykori görög királyné önéletrajzából fordítottam részleteket. A Measure of Understanding számomra egy nagyon fontos könyvvé vált. Hiába készültem el szépen lassan a kijelölt részek fordításával, hiányérzet maradt bennem. Ezért hosszú kutatómunka után kiegészítettem az önéletrajz részleteit néhány kommentárral, és végül egy összefüggő esszé született belőle. Szeretném megmutatni ezt a különleges személyiséget a világnak, mert sokak számára példaképpé válhat. Ha minden jól megy, jövő év elején meg is jelenik a tanulmány.

Mi tehet fontossá egy könyvet szerinted napjainkban?

Lehet, hogy meglepő, de engem nem annyira az irodalom érdekel, hanem az Élet hétköznapokon túli arca, amiről ma kevesebb szó esik. Számomra az a meghatározó, hogy van-e olyan ereje a könyvnek, amiért érdemes odaülnöm mellé és időt szánnom rá. Előfordulhat, hogy irodalmi szempontból nem tartják annyira nívósnak az adott írást, mégis van benne valami olyan mag, olyan tartalom, ami rám nagy hatást gyakorol.

„A hegy néma és tartózkodó lelkét nehezebben értettem meg, mint a tengerét; több idő és türelmes figyelem kellett hozzá. Az együtt töltött két hét alatt egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és a kezdeti idegenkedésnek nyoma sem maradt – megszerettem ezt a magányos vidéket. Mert a hegy magányos: hallgatag kitartással küzd röghöz kötött természete ellen. A tenger magához ölel és lényébe old, a hegy eltávolít és felemel. A tenger végtelen vize a határokat elmossa, a hegy a kontrasztokat kiélesíti.” (Oldás és kötés)

Több idézetet találtam a könyvedben Hamvas Bélától. Mi fűz hozzá?

Gyakran kiindulópont a számomra. Azért különleges, mert találkozik nála az írói zsenialitás a belső kereséssel. Ugyanakkor neki sem volt annyira hangsúlyos az irodalom, inkább azt kutatta, hogyan tud eljutni egy magasabb létállapotba. Ez sugárzik át a művein, amelyekből sok inspirációt merítettem. Akár mottóként is kiemeltem egy-egy gondolatát, ami megfogott, és továbbgondolásra késztetett. Olyan is előfordul persze, hogy éppen nem értek vele egyet. De mindenképp nagyon jó példa abban, ahogyan képes meglátni és érzékletesen megragadni azokat a lényegi dolgokat, amelyek engem is érdekelnek.

„A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban.” (Hamvas Béla)

„A naszkapi indiánok elképzelése szerint Misztapeo, a „szívben lévő nagy ember” küldi belülről az álmokat segítő szándékkal, de ha baráti tanácsait semmibe veszik, egy idő után elhallgat.”

„Az álom erdejében nincs szükség tájolóra: az álom maga az iránytű, mely észak helyett a lélek origója felé mutat. Csalhatatlan tisztánlátással, megvesztegethetetlen őszinteséggel közvetíti a „szívben élő nagy ember” szavait, melyek mindig saját utunk felé terelnek.” (Úton hazafelé)

Kiknek ajánlod a könyvedet?

Rögtön eszembe jut Friderika királyné, aki azt írta az önéletrajza elé: Minden keresőnek. Én is azt keresem az életem során, ami egy kicsit több, mint ami elsőre látszik. Úgyhogy minden keresőnek és azoknak ajánlom az írásaimat, akik számára fontos a szépség. A mai irodalomnak ez nem erőssége, sőt, mintha már valami elavult vagy giccses dolog lenne, igyekszik távol tartani magától. Ezzel én nem tudok egyetérteni, és azt tapasztalom, hogy az embereknek igenis elemi igénye van a szépségre. Ez egy csendes lázadás a részemről. Szeretném láthatóvá tenni, hogy más oldala is van az életnek, mint ami mostanában majdnem mindenhol látható.

Mivel várod a Könyvszalonra érkezőket?

Egy szövegközpontú bemutatót szeretnék, ahol a könyv a főszereplő és nem én. Úgyhogy több részlet is elhangzik majd, utána pedig ezekről beszélgetünk Keszei Lacival. Olyan hangulatot szeretnék elérni, ami felidézi a könyv világát. Szeretném, hogy az emberek reménytelibb és emelkedettebb hangulatban mehessenek haza, mint ahogyan érkeztek.

„Az éjszaka nyelve a csönd. Titkos nyelv, melyet csak az érthet meg, aki maga is csöndben van és éberen figyel. Amit nappal elfed az élet tettből, hangból, fényből szőtt tarka leple, a csönd sötét fátyla kidomborítja. Ahogy a csillagok is mindig az égen ragyognak, mégis csak az éj sötétjében válnak láthatóvá, úgy az éjszaka éber csöndje is titkos hangzatokat csal elő. A világ felszabadul „a kétszerkettő józansága” alól, és a lehetőségek tárháza kitágul: ez az álmok ideje. Az álom tarka párnáján merészebb és igazabb gondolatok születnek, mint a hétköznapok szürke vánkosán. A csönd és a sötétség a legőszintébb tükör: ilyenkor az ember jobban hallja hamisságait, tisztábban látja vakságait. Ilyenkor hangosan ordít a kérdés, amely a nappal zsivajában elhalkul: „Miért nem lettél az, aki éjszaka vagy? Akit csak éjjel mersz gondolni?” Az álom színes selymét nem a nappal durva szálaiból, hanem lélekfonalból szövi egy láthatatlan belső tanácsadó, akit sem megtéveszteni, sem elhallgattatni nem lehet: mindig a legmélyebb igazság képeit festi az éjszaka leplére.” (Éjszakai ragyogás)

A Láthatatlan útjelzők című esszékötetet és szerzőjét, Perger Évát 2022. november 20-án, vasárnap 18 órakor ismerhetik meg közelebbről az érdeklődők a Kisfaludy Károly Könyvtárban.

Szabados Éva