Győrben 1956. október 23-a nyugalomban telt, a lakosság élete még a nagyjából megszokott mederben folyt. Szép őszi nap volt 20-21 fokkal, a madarak csicseregtek, a kor divatját jelentő lódenkabátokat csak hajnalban gombolták össze, a nők pedig bátran megkockáztathatták a harisnyát. Ha valaki nyugati lemezhez jutott, Elvis Presley Blue Suede Shoes-ára táncoltathatta kék antilop cipőjét, a kávézók pedig nyitva álltak. A városban persze még lépten-nyomon a 11 éve véget ért világháború nyomaiba ütközött az ember. Foghíjasak voltak az épületsorok, felújításra vártak megsérült házak. A mai vasútállomás tömbje például még létezett, mivel a szövetséges bombázók eltörölték a föld színéről 1944-ben a régit, s a ma is látható „szocreál” épületet csak ekkoriban kezdték felhúzni. Az emberek hajnalban/reggel dolgozni mentek, a gyerekek iskolába. A „szocialista hazában” az üzemeknek termelni kellett, s csak hazaérve a rádióból értesültek a fővárosi eseményekről. Október 23-án a Győri Petőfi Kör – vezetőségében Földes Gáborral – ismertette a budapesti kör határozatait, amely Nagy Imre vezetésével remélt rendszeren belüli reformokat. Nem volt jele gyors és radikális történéseknek.

Ma furcsának tűnik, mennyire lassan érkeztek bizonyosságok a Budapesten 23-24-én éjjel történtekről, de ne felejtsük, hogy egyedül a rádió volt alkalmas azonnali tömegtájékoztatásra akkoriban, amely a harcok miatt hol működött, hol nem, hol egyik, hol másik fél kezén volt, így nem volt folyamatos műsorszórás. A sajtótermékek szintén nem tudták, mit írjanak, ezekben a napokban a legtöbb meg sem jelent. Az első valós információkat a budapesti délutáni történésekről az esti, 20:30-kor befutó vonattal a fővárosból érkező utasok hozták. A fülek a rádiókra tapadtak, ahol elhangzott Gerő Ernő beszéde, de az inkább növelte, mintsem csökkentette a feszültséget. Mivel a megyei és városi vezetők még rendelkeztek élő telefonvonalakkal a főváros felé, ők pontosabban értesültek arról, hogy milyen „rendszerellenes” és „ellenforradalmi” események zajlanak, s igyekeztek elejét venni annak, hogy Győrben is hasonlóak legyenek. A pesti tüntetés hatására Győrben is gyülekezési tilalmat rendeltek el a kommunista hatóságok, majd éjjel megszervezték a fontos közigazgatási- és pártépületek fegyveres védelmét belügyi alakulatok odarendelésével.

Mindezek ellenére október 24-e is csendben ment le. A munkások ismét bementek dolgozni, de a gyárakban sokkal inkább a budapesti történések kitárgyalása zajlott, mintsem munka, s ahol lehetett, bekapcsolták a rádiókat. Feszült várakozás folyt. A győri rádiósok vezetője, Pális Pál – hallva a szükségből a Parlamentből közvetítő rádió adásának minőségét – 24-én felhívta Benke Valériát, a Rádió elnökét, és technikai segítséget ígért neki. Az október 25-én a Parlamenthez érő győri rádiósok közvetlenül a hírhedt sortűz után érkeztek a Kossuth térre, amely tele volt halottakkal és sebesültekkel. De október 25-én már Győrben is felpörögtek az események. A helyi pártbizottság ugyan kiküldte tagjait a gyárakba, hogy beszéljék le a munkásokat bárminemű tüntetésről, erre azonban nem volt esélyük, sokszor be sem engedték őket az üzembe. Egyesek már délelőtt a városháza előtt gyülekeztek, de a tömeg akkor nőt nagyra, mikor a vagongyáriak megindultak oda kora délután, s egyre több gyár munkása csatlakozott hozzájuk. Ide érkeztek a középiskolák és a tanítóképző diákjai, valamint Földes Gábor vezetésével a színészek csoportja is. A városháza előtti tér, a mai Szent István út adta magát mint gyülekezési pont. 14 órára jelentős tömeg gyűlt össze, amelynek figyelmét azonnal magára vonta a Bisinger sétány Baross hídi lábánál álló szovjet emlékmű, tetején a vörös csillaggal. A fehér obeliszk nagyjából a mai Országzászló helyén állt. A munkások egy része azonnal „felvette a munkát”, és kalapáccsal elkezdték bontani az emlékművet, míg a vörös csillagot kötéllel rántották le a tetejéről. Ekkorra már a Budapesten is felhangzó jelszavak töltötték be a teret, a tömeg nagyságából erőt nyerő tüntetők egyre merészebbek lettek. A később kivégzett Tihanyi Árpád ekkor szavalta el nekik a Szózatot, majd a városháza elé tömörültek az emberek. A városháza faláról szintén leverték a vörös csillagot, épp azok a munkások, akiket a kommunisták szerint jelképezett. Ennek a forró magyar ősznek az egyik legnagyobb érdekessége, hogy 1956-ra a kommunistákat éppen azok a munkások és parasztok utálták meg a legjobban, akiknek a nevében elvileg kormányoztak, s akikre folyton hivatkoztak. A győri városházánál több felvétel is megörökítette a vörös csillag porba hullását.

A tömegben elterjedt a hír eközben, hogy az ÁVÓ – hivatalosan ÁVH volt már a neve, de továbbra is sokan így hívták – diákokat tartóztatott le, akik a tüntetésre igyekeztek. Erre a tüntetők egy része az ÁVH megyei főosztályához vonult, másik, radikálisabb fele pedig a börtönhöz. Előbbi helyszínen (a mai Szigethy Attila és Szent Imre utak találkozásánál lévő rendőrségi épületnél) némi fenyegetőzés hatására békésen megoldódott az ügy, ellenben a börtönnél szerencsétlenül alakultak a dolgok. Bár eleinte itt is tárgyalással igyekeztek kiszabadítani a börtönben lévő politikai foglyokat, ám hamarosan egy teherautónyi ÁVH-s érkezett fegyverszállítmánnyal, hogy megerősítse a börtön védelmét. A pápai rendőrök a teherautót szinte őrizetlenül hagyták, miközben bementek a börtön épületébe, mire a közeli téglahalmoknál fedezékben álló tüntetők lerohanták a járművet. Egy fiatal lány, a 20 éves Máté Mária – felkapaszkodva a teherautóra – elkezdte leadogatni a fegyvereket, ám ekkor géppisztolysorozat végzett vele. A teherautó tele volt kézigránátokkal, puskákkal és géppisztolyokkal, így a tüntetők is fegyverhez jutottak – a helyzet hasonlított ilyen szemponton a rádió budapesti ostromához ‒, majd megpróbáltak átmászni a börtönt védő kerítésen. Az újabb sortűzben életét vesztette két fiatal, Halász Ödön és Szabó Béla (a képen a börtönnél folyó harcok áldozatainak emléktáblája látható).

Közben honvédségi rohamlövegek is érkeztek a pártház elé, de a higgadtabb vezetőkkel való tárgyalások hatására távoztak. A magyar katonák párthűségében ekkor már az MDP győri funkcionáriusai sem igazán bíztak, s estére szovjet harckocsik jelentek meg a város fontos pontjain. Ez ismét felszította a hangulatot, a tüntetők érthető módon inzultálni kezdték a megszálló katonákat, de – becsületükre legyen mondva – azok higgadtak maradtak, első számú feladatuk pedig a városban lakó szovjet katonaság és családtagjaik biztonságos elszállítása volt, így hamarosan távoztak is Győrszentiván irányába.

Ennek ellenére október 26-án, a felfokozott hangulat ellenére újabb halálos áldozatok nélkül győzött a forradalom Győrben. A pártvezetők tevékenysége dacára a gyárak dolgozói ismét tüntetést szerveztek a budapesti események támogatása mellett. A városházán folyamatos tárgyalások zajlottak a tüntetőkkel. Közben a helyi katonai vezetők engedélyezték – a vérfürdő elkerülése érdekében ‒, hogy a helyi katonaság fegyverek nélkül csatlakozhasson a felvonulókhoz. Több elismert személyiség is csatlakozott a forradalomhoz, mint Szigethy Attila, akinek rábeszélő erejére nagy szükség volt, mikor a tömeg ismét az ÁVH székházához ment. A rendkívül veszélyes helyzetet végül sikerült kordában tartani, az ÁVH fegyveresei és a rendőrök ezúttal végül nem használtak fegyvert, cserébe őket sem érte komolyabb inzultus, miközben engedték őket elvonulni. A felkelők átmenetileg birtokba vették az épületet, az iratokat lefoglalták – részben megsemmisítették ‒, a cellákat átkutatták foglyok után, akiket szabadon engedtek. Még aznap megtörtént a városban a rendszerváltás. Új helyi vezetés alakult Győri Nemzeti Tanács néven, amely egyfajta kompromisszumként született meg Szigethy Attila vezetésével. A kommunista párt győri vezetői a megtorlástól tartva hamarosan Pozsonyba menekültek. Győrben győzött a forradalom, amely elkezdte konszolidálni a helyzetet. Megszervezték a fontos közintézmények védelmét a forradalomhoz hű fegyveresekkel, megjelent a Hazánk újság, és újra működtetni kezdték a győri rádiót – amely országos szinten is jelentős szereplővé lett 1956-ban ‒, s sikerült elkerülni az újabb halálos áldozatokkal járó összetűzéseket. November 4-ig viszonylag nyugalom uralkodott Győrben.

Győr persze az ország kapujaként a nyugatról érkező tudósítók és hírszerzők egyik kedvelt helye volt 1956 októberének végén, novemberének elején. Október 29-én például amerikai hírszerzők érkeztek Bécsből a városba, ahol a Vörös Csillag Szállodában, azaz a mai Hotel Rábában kaptak négyágyas szobát. Igyekeztek pontos információkat szerezni a győri és budapesti eseményekről, mert ez egyáltalán nem volt könnyű. Ebben beszámoltak a helyiekkel folytatott beszélgetéseikről, ami némi fényt vet az uralkodó győri hangulatra: „[A szállodában] Azonnal embertömeg vett minket körül, akik aziránt érdeklődtek, hogy mi folyik odakint a nagyvilágban, vajon a „Szabad világban” tudnak-e a magyar eseményekről, és mit gondol a „Szabad világ” lakossága arról. Számos ember azt kérdezte németül, franciául és angolul, hogy van-e valamilyen napilapunk a „Szabad világból”. Egy férfi kért tőlünk egy papírfecnit, miközben átment a hotel folyosójának másik sarkába, és a következő üzenetet írta nekünk angolul: Győrben három napja volt a forradalom, és az egész Kommunizmus halott. Ez a magyar történelem legjobb eseménye. Kérjük, olvassák el ezt az egész világban!”

Igaza volt az anonim győrinek. Bár a magyar felkelést leverték a szovjet páncélosok, a kommunizmus halott volt. Magyarországon biztosan.

Horváth Gábor

Az első kép a Fortepan.hu gyűjteményéből származik, pontos lelőhelye itt található: FORTEPAN / Adományozó: ETH Zürich. A második kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.