A harmincas éveiben járó John (James Norton) ablakpucolóként dolgozik, és egyedül neveli óvodáskorú kisfiát, Michaelt (James Lamont). Szabadidejükben idegen embereket keresnek fel, hogy úgymond új barátokat szerezzenek Michaelnek. John ugyanis halálos beteg, és azt szeretné, ha gyermeke a legjobb helyre kerülne, amikor ő már nincs. A szociális munkások ugyan mindenben támogatják, de John mégis úgy érzi, hogy magára maradt a problémájával. Sokszor nem érti, a felkeresett nevelőszülők egyáltalán hogyan kerülhettek be a rendszerbe, mint ahogy abban sem hisz, hogy képes vele bárki olyan együttérezni, aki nem került még – legalább – hasonló helyzetbe.

Különböző embereket ismerünk meg, eltérő korúak, anyagi helyzetűek, és a természetük, gondolkodásuk sem hasonló. Nem tudni, John hogyan dönt, kikben lel rá azokra, akikről úgy véli, képesek Michaelt őszintén, sajátjukként szeretni és felnevelni. A cselekmény másik fő szála maga a halál, amire nem lehet felkészülni, amit nem lehet egy ekkora gyereknek elmagyarázni, megértetni vele. A férfinek ezt mégis meg kell tennie, el kell mondania fiának, hogy miért vannak ezek a látogatások, beszélnie kell életről és halálról, mindezt persze egy kisfiú szemén keresztül nézve. Emberpróbáló feladat.

John tulajdonképpen lehetne bármi, de azzal, hogy ablakot pucol, belelát mások életébe, éttermekbe, üzletekbe, gyerekszobákba stb. Egyszerre van ott és mégsem, külső szemlélője az eseményeknek, az üveg ugyan átlátszó, de mégis egy falat képez közte és mások között, ha pedig úgy vetül rá a fény, saját magát látja benne. A legtöbben tudomást sem vesznek róla, akadnak olyanok is, akik lenézik, de együttérzésből, kedvességből is kijut neki. Alantas, mégis hasznos és szükségszerű munkát végez, ugyanakkor nem akarja, hogy Michael az ő sorsára jusson. Van hol laknia, van mit ennie és felvennie, de ez mégsem az az élet, amiről bárki is álmodna. A hétköznapok egyszerűek, egyformák, szűkösek, de mégis meghittek, boldogok, apa és fia között vannak ugyan súrlódások, de nagyon erős a kapocs, a kötelék.

Az örökbeadás kerül minden hatásvadász elemet, erős és okos film, őszintén mesél el egy történetet a valóságból merítve, már-már dokumentarista módon. Pár éves gyerektől ritka az ilyen alakítás, a kissrác született színész, és minden bizonnyal nagy odafigyeléssel és szakértelemmel instruálták. A látottakról beszélgetve tényleg volt olyan, aki azt hitte, hogy a szintén nagyszerű alakítást nyújtó James Norton saját gyerekéről van szó, mert annyira tökéletes az összhang közöttük. Különös érzéseket hoz ki az emberből, mert kevés az olyan alkotás, ami minden szomorúsága ellenére ennyire boldog, meghitt, intim és életigenlő tud lenni.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu