Az élet nem egy applikáció – a kamaszkor kihívásai

Szabados Éva írása

young-girl-phoning

Ritter Andrea pszichológus izgalmas előadását hallgathatták meg a Kisalföldi Könyvtárosok és Könyvtárak Egyesületének tagjai október 4-én az Országos Könyvtári Napok keretében, a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltárban. Az előadásból többek között megtudhatták, hogy a felnőttek hogyan tudnak segítséget nyújtani a kamaszoknak, hogy ne csak átvészeljék, hanem valóban megéljék ezt a hatalmas változásokkal járó átalakulást, és meg tudják találni a felnőtté válás útját.

Ritter Andrea Túlélés vagy megélés, avagy a kamaszkor zavaros világa című előadásából az is kiderült, hogy mi mindennel kell megküzdenie a fiataloknak. Így sokkal érthetőbb, miért is olyan szélsőséges, labilis, nehezen kezelhető és ugyanakkor veszélyeztetett ez a korosztály.

Elmondta, hogy egy túlingerelt generációról van szó, ezért meg kell tanítani őket szelektálni, hogy ki tudják választani, mi fontos és mi nem. A másik nehézség, hogy alig vesznek könyvet a kezükbe. Az elmélyülésre egyre kevesebben képesek, ezért a szöveg megértése, feldolgozása is problémát jelent.

Az érzelmi életükben is válság alakul ki. Nem tudják felismerni és kifejezni az érzéseiket. A stresszhormonok felszabadulnak. Nagyon sokat tud segíteni, ha a szülők beszélgetnek velük, és ha megfelelő példát mutatnak a konfliktuskezelés, a feszültségek levezetése terén.

Központi kérdés számukra, hogy milyen képet alakítsanak ki magukról. Nagyon erősen meg akarnak felelni valamilyen mintának, de hiányzik a kritikai gondolkodás. Ezért gyakran a trendek és márkák irányítása alá kerülnek. Illetve a kortárscsoportok hatása is erős, amely szintén rejthet magában kockázatot, ugyanakkor nélkülözhetetlen a fejlődéshez, hogy a fiatalok kapcsolódjanak egymáshoz.

Szülőként ebben az időszakban azt a vékony mezsgyét kell megtalálnunk, amelyben el tudjuk engedni a kezét, de folyamatosan érdeklődünk és támogatjuk, ha arra van szüksége. Ehhez a próbatételhez mindkét oldalról bizalomra van szükség, amit kisgyermekkorban lehet megalapozni.

A cél az autonóm önvezérlés elérése. Ez azt jelenti, hogy elfogadom és tisztelem önmagam, hogy másokhoz is így tudjak viszonyulni. Szintén elérendő az önismeret és a valósághű percepció. Valamint egy egységesítő életfilozófia.

Ehhez a kamaszoknak szükséges megérteniük, hogy mennyire fontos foglalkozniuk saját magukkal. Megtanulni elmélyülni, hogy megérthessék a bennük zajló intenzív folyamatokat. Ebben a művészeteknek óriási szerepe lehet. A fiatalok számára különösen fontos a zene. Ezzel védik is magukat a külvilágtól, amelyet nehezen viselnek el.

A felnőtté váláshoz szükséges identitáskeresés folyamatába alaposan belenyúl az internet és a különböző közösségi oldalak. A kamaszok nem tudnak elszakadni, mert úgy érzik, aki nincs fent, az nem is létezik. Viszont ez komoly pszichés zavarokhoz vezethet. A függőség kialakulása felnőtteknél is komoly probléma, hát még a fiataloknál. A szelfizés bezavarhat az egészséges énkép formálódásába. Párkapcsolati zavarok is gyakran vezethetők vissza a közösségi oldalak hatásához. Az emberek túl transzparenssé válnak az online térben. Komoly komplikációkat okoz, ha elvész az intimitás, ha nincsenek határok. A rengeteg lehetőséget nyújtó közösségi oldalak egyik legnagyobb kihívása az adatvédelem.

teens-sharing-a-song

Ahhoz, hogy segíthessünk a kamaszoknak ebben a dilemmákkal és csapdákkal teli világban, nélkülözhetetlen, hogy megismerjük és megértsük őket erősségeikkel és gyengeségeikkel együtt. Ritter Andrea kiemelte, hogy a mai fiatalok általában mozaikszerű érettséggel rendelkeznek. Digitális bennszülöttként teljesen máshogyan használják az internetet és az új technológiákat. Gyorsak és kreatívak. Miközben türelmetlenek, és a többségük nehezen tudja összpontosítani a figyelmét (bár ez a felnőttekre is igaz). Gyakran hiányzik a kitartás, a felelősségvállalás. Nehéz a szabályok, keretek kezelése. Viszont erős lehet az igazságérzet, az önállóság vágya és az igény az együttműködésre. Emellett a fiatalok általában nyitottak és befogadóak, ha sikerül nekik izgalmasan és élményszerűen átadni, amit szeretnénk.

A kamaszkor a stabil felnőtt személyiség kialakulásának ideje. Ennek fókuszában az identitás keresése áll. Ki vagyok én? Mit akarok az élettől? Milyen az értékrendem? Sok-sok kérdést kell megválaszolnia a fiatalnak, hogy a krízis, amiben van, megoldódhasson, és megléphesse a megfelelő lépcsőfokokat.

Ha az identitásképzés késleltetve van, akkor bizonytalanság lesz az akár már felnőttkorú emberben. Nem tudja, ki is ő valójában. Ha korai zárás történik, akkor elsietett kötődés történik aktív keresés nélkül. Ilyenkor jön rá az ember akár élete közepén, hogy ő nem is ezt a szakmát szerette volna megtanulni, nem a megfelelő párt választotta… Az elért identitás azt jelenti, hogy aktívan keresek, és utána eldöntöm, hogy kivé is szeretnék válni.

A felnőttek rengeteg segítséget tudnak nyújtani abban, hogy a kamaszok ne túléljék, hanem megéljék ezt a hatalmas változásokkal járó átalakulást, a felnőtté válást. Néhány kulcs ehhez a támogatáshoz Ritter Andrea pszichológustól, ami akár szülőként, akár könyvtárosként vagy tanárként is hasznos lehet:
• Rugalmas és egyértelmű keretek
• Önállóság erősítése, segítése
• Függetlenség és egyéniség tisztelete
• Korlátozás és megengedés egyensúlya

Saját magunk megértéséhez is fontos szempontot adhatnak az ember alapvető érzelmi igényeinek megismerései, amelyek egyúttal lakmuszként jelzik esetleges elakadásainkat, sőt az egyes társadalmi problémákat is:
• Biztonságos kötődés
• Az autonómia és kompetencia érzésének szükséglete
• A szükségletek és érzelmek szabad kifejezésének szükséglete
• A spontaneitás és játékosság iránti szükséglet
• A keretek és az önkontroll iránti szükséglet

Maradandó mottója a tartalmas előadásnak, és szintén jó útravaló lehet a fiataloknak és mindannyiunknak, hogy az élet nem egy applikáció. Az emberi tényező kiiktathatatlan.

Szabados Éva

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2022.10.14