A Nagy Mongol Birodalom a történelem egyik leghatalmasabb impériuma volt, amelyet egy személy akarata és a nyers katonai erő hozott létre a XIII. század elején. A Temüdzsin – uralkodói nevén Dzsingisz kán ‒, majd utódai egy Koreától a Kárpátokig és a tundra vidéktől Egyiptomig húzódó birodalmat hoztak létre vérrel és könnyel. Az eurázsiai sztyeppe nyugati területének meghódítására két ütemben került sor. A mongol haderő a Kaukázus irányából 1222-ben érkezett meg először a kunok uralta régióba, majd május 31-én nagy vereséget mért a kun-orosz szövetségre a Kalka folyónál. A térség birodalomba való betagolására végül a magyarországi tatárjárást megelőző években került sor, amikor a Volga menti török népeket és a mai Ukrajna területén élő kunokat is sikerült végleg megtörni, majd az orosz fejedelemségeket is hódoltatták. Az egységes mongol birodalom a XIII. század utolsó negyedére megszűnt létezni, és Dzsingisz kán leszármazottai önálló államokat alakítottak ki, melynek során Dzsingisz legidősebb fiától, Dzsocsitól származó unokája, Batu kapta meg a nyugati részeket, részfejedelemségként (mongolul: ulusz). Dzsocsi ulusza orosz közvetítéssel Arany Horda néven került végül be az európai történelemkönyvekbe, bár Batu utódai sosem hívták így államukat (nyugati része a Kék horda, keleti része a Fehér horda nevet viselte mongolul). Az Arany Horda a XV. század elején – az oszmánokat is legyőző – Timur Lenk támadása után végzetesen meggyengült. Előbb az Irtis és Ob folyók mentén fekvő Szibériai Kánság vált ki, majd elszakadtak az Aral-tó menti területek, a mai kalmük sztyeppén élő nogáj tatárok, végül maga a törzsterület is kisebb darabokra esett, melyek közül a legfontosabbak a Krími Kánság, az Asztrahányi Kánság és mai írásunk főszereplője, a Kazáni/Kazanyi Kánság lett.

Az Uludzs Mohamed által megalakult kánság a korábbi Volgai Bolgárország területén, a Volga mentén, a sztyeppe és tajgaövezet határán feküdt, Kazán városa körül, amely ma inkább orosz nevén, Kazanyként ismert. A szó egyébként a magyarban is használt „üst”, „zárt fémtartály” szóból származik, török eredetű a mi nyelvünkben is. A kaganátus lakossága vegyesen volt mongol és török, utóbbi túlsúlyával, aminek következtében a kazáni tatárok/mongolok eltörökösödtek. Emellett a kán uralma alá tartozott több finnugor nyelvű csoport is a Volga-Káma folyók térségében. A Kazán központtal létrejött tatár állam nem volt hagyományos sztyeppei képződmény, komoly mezőgazdasági és kereskedelmi tevékenység is zajlott itt az állattenyésztés mellett. A kánság jelentős katonai erőt képviselt, 1445-ben a Kamenka folyónál súlyos vereséget mértek a moszkvai nagyfejedelemre, s maga II. Vaszilij is fogságukba esett. Moszkva ezután a kazáni kánnak fizette a korábban az Arany Hordának járó adót, mígnem az erőviszonyok gyökeresen átalakultak. III. (Nagy) Iván, majd IV. (Rettenetes/Rettegett) Iván alatt már a moszkvai fejedelmek voltak az erősebbek. Novgorod és Tver elfoglalásával befejeződött az „orosz földek összegyűjtésének” nevezett folyamat, és csak egy orosz fejedelemség maradt talpon. Moszkva és Kazán között állandó konfliktust okozott, hogy a kazáni tatárok egy kisebb része kivált, és Kaszimov központtal Moszkva hűbérese lett (Kaszimovi Kánság). Ettől kezdve az oroszok folyamatosan beavatkoztak a kazáni kánság belügyeibe és utódlásába.

1549-ben meghalt a Moszkvával szó szerint hadilábon álló Szafa Giráj kazáni kán, aki a krími tatárokkal szövetségben igyekezett megfékezni a jól érezhetően megerősödött orosz nagyfejedelemséget. Szafa Giráj fia, Ütemis mindössze kétéves volt, s bár megválasztották kánná, nyilvánvalóan szerencsétlen döntés volt kritikus helyzetben erős vezető nélkül maradni. A kazániak követséget küldtek a Krímbe, hogy segítséget kérjenek IV. Iván ellen, de a moszkvai zsoldban álló kozákok lemészárolták őket. A tatárok ezután békeküldöttséget küldtek Moszkvába, de a cár elhatározta, hogy elfoglalja Kazánt. Csapatai 1550 februárjában ostrom alá is vették a várost, de a heves ellenállás és a téli hideg megakadályozta az elfoglalását. A kudarc nem szegte kedvét, a tatár főváros blokkolására 1551-ben felépítette Szvijazsszk erődjét (ma UNESCO világörökség) egy szigeten a Szvijaga folyó torkolatában, alig 30 kilométerre Kazántól. A tatárok látták, hogy egyezkedniük kell, és végül Ütemis helyett elfogadták uralkodónak Sahgalit, a Moszkvához hű kaszimovi kánt. Sahgali azonban nem tudott rendet tartani, és rendkívül népszerűtlen volt, végül gyakorlatilag fellázadtak ellene a tatárok, így kénytelen volt elmenekülni. Sahgali visszakapta a kaszimovi kánságot, amely végül egészen 1681-ig fennmaradt mint Oroszországba ékelődött tatár hűbéri állam.

Kazánra más sors várt. A fellázadt tatárok kánná választották az egykori asztraháni kán fiát, Jadegar Mohamedet, és megerősítették szövetségüket a krími kánnal, Devlet Girájjal. Az oroszok tanultak az ellenségeiktől, maguk is fogadtak tatárokat a zsoldjukba, és szövetkeztek a nogáj tatárokkal. 1552 nyarára IV. Iván eldöntötte, hogy ismét megostromolja a várost. Habár a krími tatárok egészen Tula városáig törtek előre, hogy elvonják Kazántól, a cárt nem tántorította el céljától, és nem fordult a támadók ellen, akik hamarosan ostromeszközök híján amúgy is hazatértek. Az orosz sereg július elején mozgásba lendült, és a mordvin és cseremisz területeken át közelítette meg Kazánt, utóbbiak kegyelemre megadták magukat. Augusztus 13-án a cár elérte Szvijazsszkot, amely a hadjárat során ellátási bázisát képezte, miközben biztosította a Volgát, amelyen az orosz had utánpótlása érkezett. Augusztus 23-án az orosz hadsereg letáborozott Kazán alatt, maga a cár a város falaitól délnyugatra ütötte fel sátrát. A hadjárat erősen vallásos jelleget öltött, az oroszok ortodox énekekkel ünnepelték érkezésüket, míg a muszlim tatárok Allahhoz szóló saját imáikat harsogták az ég felé a győzelemért. Az orosz krónikák 150 ezres cári haderőről és 150 ágyúról beszélnek, valamint 30 ezer védőről, de a modern történészi becslések szerint a moszkvai állam teljes hadi potenciálja ekkoriban aligha haladta meg a 40-50 ezret, míg mezei hadseregei a 20-25 ezer főt érhették el, és viszonylag kevés modern lőfegyverrel bírtak (ezek is nyugati zsoldosok voltak leginkább).

Az ostrom kezdetben lassan haladt, mivel a tatárok hevesen ellenálltak, és kitörésekkel lassították az ostromműveletet, valamint kiváló lovasságuk is zaklatta az orosz utánpótlási vonalakat. Az ostromművek igyekeztek elzárni a várost a külvilágtól, míg az ágyúk tűz alá vették a fal kritikus pontjait. A nagyobb hatékonyság érdekében az oroszok fából és földből egy a falaknál is magasabb „ágyúdombot” alakítottak ki, ahonnan hatékonyabban lőhettek. Az időjárás korán rosszra fordult, szeptember végén már erősen szenvedtek a csapatok, és a vihar több orosz hajót is elsüllyesztett a Volgán, amelyek felszerelést és élelmet szállítottak. A várost a térség praktikus szokásainak megfelelően fa-föld védművek (palánk) óvták az ellenségtől, ezek áttörése ágyútűzzel nem volt egyszerű. Ennek megfelelően az oroszok megkezdték a falak aláaknázását, ettől több sikert lehetett remélni, miközben a védőket az ágyúdombról ágyú- és puskatűzzel nyugtalanították. Az orosz támadások leginkább a kapuk ellen irányultak, amelyek hagyományosan az erődítmények leggyengébb pontjai. Szeptember 30-án egy akna megsemmisítette a tatárok egyik fontos védelmi állását, amely után a védők már nehezebben tudták elárasztani nyilakkal a támadókat. Az oroszok végül sikerrel felgyújtották a falak földtömését tartó farönköket is, a föld több ponton kiömlött, így a palánk megmászhatóvá szelídült. Az oroszok végül rohamot indítottak a leginkább támadhatóvá vált arszki kapu ellen, amelyet sikerült is elfoglalni.

Másnap, október 1-jén az orosz cár a kapu környékén lerombolta a falakat, feltöltette az árkokat, hogy egy nagy rohamhoz előkészítse a terepet katonái számára, amely október 2-án (a mi naptárunk szerint 13-án) vasárnap meg is indult. IV. Iván felhívást intézett a város lakóihoz, hogy adják meg magukat (nem tették), elvégezte imádságait, majd serege élén megindult a döntő művelet. A kazániak elkeseredett közelharcban védekeztek, az oroszok órákon át nem tudtak előretörni, de a végeredmény nem lehetett kérdéses. Maga Jadegar kán is keményen küzdött, ám végül az oroszok elfogták, mire a védelem összeomlott. Látva, hogy templomaik és vezérük immár az ellenég kezébe került, egyre több tatár adta meg magát, akiknek az életét többnyire megkímélték. A kazániak egy része igyekezett kitörni a városból a környező erdőségek felé menekülve, de nagyrészt lemészárolták őket. Kazán jelentős része leégett a harcok és a fosztogatás következtében. Estére a város teljesen a cár kezére került. 1552. október 6-án már felszentelték az Angyali üdvözlet templomot, amelyet alig három nap alatt építettek fel fából, és természetesen nem azonos a ma is látható, ilyen nevű, kőből épített katedrálissal. Hamarosan elkészült moszkvai minta alapján az új hódítást biztosító fellegvár is, a Kazanyi Kreml. Kazán orosz város lett. Bár nem teljesen.

Kazany/Kazán ugyan kiemelten fontos kulturális centruma Oroszországnak (2015-ben vizes világbajnokságnak adott helyszínt), de lakosságának fele ma is tatár. A muszlim múlt és jelen kézzel fogható a városban, a minaretek a mai napig a nagyváros részét képezik. A városkép egyik jellegzetessége a Szüjümbike-torony, amely jó eséllyel az egykori tatár város egyetlen ma is megtekinthető emléke, bár építésének idejéről megoszlanak a vélemények. A város eleste megnyitotta az utat Moszkva számára kelet felé, és ahhoz, hogy a ma ismert Oroszországgá váljon. Az orosz felfedezők elözönlötték az addig ismeretlen Szibériát. 1582-ben az oroszok legyőzték a Szibériai Kánságot is, 1607-ben felfedezőik elérték a Jenyiszej folyót, 1632-ben megalapították a Léna folyó mentén Jakutszk városát, majd 1637-ben az Ulja folyó torkolatánál Ivan Moszkvityin elérte a Csendes-óceánt. Oroszország a XVII. század végére a Baltikumtól Kamcsatkáig húzódott.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Soloviev, Sergei M.: History of Russia. Vol. 10. Gulf Breeze: Academic International Press, 1995; Vásáry István: Az Arany Horda. Budapest: Kossuth, 1986

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.